A Kapitány nyomában X.-XI.

†«.¸¸.°´¯`* X. Ajándék *´¯`°.¸¸.»†

Iszonyatosan zsibbadt a bal karja. Ahogy elméje kissé kitisztult, a tüdejéből nagy sóhaj szakadt fel. Érezte, hogy Steve tenyere még mindig az övéhez kulcsolódott, a kötést így önkéntelenül a kézfejére szorította. Tehát sikerült, a varázs hatott, de mi a fenéért feküdt akkor ő ilyen kényelmetlenül, és miért vette körül ekkora csend? Csupán a madarak reggeli énekét hallotta a fülébe csengeni. Angel titkon azt remélte, hogy a két harcos összebarátkozik majd, ha úgy adódik, és talán lesz szerencséje a beszélgetésükre ébredni.

De a vágyakozó gondolat azonnal megszakadt, ahogy megérezte a vér szagát – a vérét, ami nem az övé volt. Ezt azonnal meg tudta mondani, mert már ismerte ezt a  szagot. Legolas vérének könnyű illata lengte körül őket.

Grimaszolva ült fel, mert a nyaka úgy fájt, mintha valaki kést állított volna bele. Ahogy lassan felragyogott a kötés a kezeik körül, úgy foszlott semmivé, a nyaklánca pedig a fűbe esve végezte. Tenyere nehezen vált el Steve-étől, kettejük vére valósággal összetapasztotta őket, de Angel nem sokat törődött a fájdalommal.

Attól tartott, hogy barátai támadás áldozatai lettek, de ahogy meglátta Steve vérpettyes arcát, mely a szája körül még igencsak ragadt a ráömlött altatótól, elbizonytalanodott. Nem volt rajta új sérülés, a Katona nyugodtan szuszogott. A feje mellett a fűben, Legolas összezárt ujjai között pihent az altató üvegcséje, ami üresen csillant meg a reggeli napfényben.

A tünde arccal feküdt a fűben, és ahogy a hátára fordította, Angel szemei elkerekedtek. Mikor meglátta a barátja vérben úszó arcát először megijedt, hogy talán túl későn ébredt fel és már nem segíthet rajta. Félve fektette ép tenyerét a tünde sápadt nyakára, de ahogy megérezte a lüktetést és a levegő áramlását, elpárolgott az aggodalma, csak hogy átadja a helyét a haragnak. „Ezek komolyan összeverekedtek?! Mindkettő forró fejét a tóba dugva fogom lehűteni!” – mérgelődött a lány.

Vett egy mély lélegzetet és lassan kifújta, elképzelve, hogy a levegő, amit éppen kifúj a mérge. Ez legtöbbször működött. Néhány ilyen gyakorlat után felnyitotta a szemét és elkezdte megtisztítani Legolas arcát. Óvatosan letörölgette róla a vért, majd kéken felragyogó tenyerét a sérülésre helyezte, miközben agya egyre csak azon tűnődött, hogy mi történhetett, amíg ő nem volt magánál. Dolga végeztével a barátjára terítette a köpenyét. Érezte, hogy a férfi nagyon kimerült, ezért nem számított az ébredésére napnyugta előtt. Mindezek után átfordult Steve-hez.

Miután az ő arcát is áttörölte nedves törülközővel, magára hagyva őket a faládájához telepedett. Felnyitotta a fedelét és halk üvegkoccanások között kiemelt egy áttetsző folyadékkal teli, szögletes üveget. Megszerezve a szükséges főzetet visszatelepedett a Katona mellé, hogy megpróbálja felébreszteni.

– Steve! – Határozottan megrázta a vállainál fogva, de a szőke férfi nem reagált. Vagy egy percen át próbálta magához téríteni, eredménytelenül. Nem volt mérgezésre utaló tünet, de minden kétséget kizáróan Legolas túladagolta az altatót, igaz, hogy a körülményeket tekintve ezért egyáltalán nem hibáztatta tünde barátját. Abban az állapotban így is megtett minden tőle telhetőt Steve-ért.

Finoman beleöntött egy-két cseppet a Kapitány szájába, és hátrébb térdelve várta az ébredését.

Steve kissé furán érezte magát: mint egy ruha, amit meleg vízből a hűvösbe fektetnek, majd onnan kiemelik a langyos levegőre. Kábán nézett körbe. A látása nehezen tisztult ki, de a homályos foltokból lassan éles vonalak lettek. Napfényben úszó erdőt látott maga körül, madárcsicsergés csengett a fülébe, arcát lágyan simogatta végig és szőkés hajába játékosan borzolt bele a langyos nyári szél. És alig pár méterre a fűben, törökülésben ott ült ő, biztató mosollyal az arcán, vöröses, göndör haját az a csintalan szél simította ki az arcából. Ott ült, vidáman és egészségesen, mintha a világon minden rendben lenne.

– Te... – kezdte volna a Kapitány, de elakadt. Felesleges lett volna a tényekre rámutatnia. – Én... – Próbálta újrakezdeni, ám most is képtelen volt folytatni a mondatot. Amit tett, arra nem volt bocsánat. Hogy tehette? Pont azzal, aki megmentette...

Észre sem vette, hogy a zihálástól alig kap levegőt. A bűntudat vasmarokként szorította el a torkát. Hogyan volt képes...? Miért nem volt elég erős, hogy ellenálljon a markába álló görcsnek? A gyengesége szenvedést okozott...

– Hé! Nézz rám, ha mondom! – A kiabálást meghallva tért vissza a valóságba. A lány előtte térdelt, aggódó, de szigorú pillantással vizslatta őt. Kezeivel, melyeket Steve füle alá, a nyakára fektetett, megemelte a férfi fejét, hogy a szemébe nézhessen. – Ezt azonnal fejezd be! Ami történt, arról nem te tehetsz! Szeretném, ha elmondanád, hogy pontosan mire emlékszel! – Határozott mondatai után várakozóan elhallgatott. Steve vett néhány akadozó lélegzetet.
– Én... bántottalak! – De mielőtt újra elmerülhetett volna a bűntudat és az önostorozás ingoványában, megint félbeszakították.
– Nem, nem! Az elejéről! Kezdd onnan, hogy inni voltatok!

A Katona homályos emlékei közül kiemelkedett egy, és ő, mint egy kötélbe, belekapaszkodott, mielőtt az visszasüllyedhetett volna a kavalkádba. Lassan beszélni kezdett, de Angel a kontaktuson keresztül nem engedte belezuhanni az emlékekbe, szilárdan tartotta őt azoktól távol, biztonságos távolságban.

– Elmentünk kora este a kávézóba a csapattal ünnepelni, ahogy eddig mindig – kezdte Steve. – Más állt a pult mögött, mint aki szokott lenni. Ott voltunk késő estig, de aztán a csapat visszaindult a támaszpontra. – Furcsa módon valahogy könnyűnek tűnt erről beszélnie. – Én egy kicsit tovább maradtam, és amikor rosszul lettem az italtól, azt hiszem megtámadtak. A csapos valamit belekeverhetett az italomba, és mikor legközelebb felébredtem, már abban a szobában, azon az asztalon feküdtem.

Elhallgatott, de a lány visszább húzta magával, még egy lépéssel távolabbra az elméktől.

– Folytasd!
– Egy férfit és egy nőt láttam. Németek voltak. Próbáltam tőlük információt szerezni, de nem mondták meg, hogy hol vagyok, csak azt, hogy hogyan és miért kerültem oda. Elraboltak, hogy a véremet valamilyen célra begyűjtsék. Hogy biztosan meggátoljanak a szökésben, odaszögeltek az asztalhoz, és valamilyen fekete anyagot fecskendeztek belém, amitől egyre rosszabbul lettem. – Szavai már-már közönyösen csúsztak le ajkairól, mint aki hipnózis alatt vall. Angel tudta, hogy ebből a helyzetből ki kell zökkentenie a Katonát, méghozzá sürgősen, így taktikát váltott.

– Ugyanazt a szert adták neked a bárban és a bunkerben is? – Látta a töprengés kis szikráit felvillanni a kék szemekben. De ez nem volt elég, teljesen ki kellett rántania ebből az állapotból.
– Igen.
– Mit éreztél a bárban, mikor először mérgeztek meg vele?

– Hát... – Ez az! A nézőpont fordult egyet! Angel jó úton haladt a férfival. Steve tűnődve elhallgatott, hogy a messzi távolból látott képet összeköthesse az általa átélt érzésekkel, és a végeredményt leszűrhesse. – Először az italomba keverték. Ahogy lehajtottam a végét rögtön felálltam, hogy én is visszainduljak, de iszonyatosan megfájdult a fejem és összeestem. Aztán egy tűszúrást éreztem a nyakamban, és sikerült elkapnom a csapost, de már későn, mert a fecskendő, amit a nyakamból kihúztam üres volt. Minden összemosódott.

– Szeretném, ha most vennél egy mély levegőt, és lassan kifújnád! – kérte Angel megnyugtató hangon. Miközben Steve végrehajtotta az utasítást, Angel a kontakton keresztül megszorította a némán, feszengve ácsorgó férfi lelógó kezét, aki egy pillanatra ránézett, elszakítva pillantását a saját emlékeiről. Angel biztatóan rámosolygott.

– El tudod mondani, hogy mi történt a bal karoddal? – A felelet azonnal érkezett.
– Tudtam, hogy az a szer előbb vagy utóbb túlságosan le fog gyengíteni. Ezt pedig nem várhattam meg, nem adhattam meg magam, ezért amikor képes voltam rá, megpróbáltam kirántani a fémből. Másodszorra szinte azonnal elájultam. Egyszer arra tértem magamhoz, hogy a férfi a karomat rángatja, de az utána következő sötétségből már a te arcod látványára ébredtem.

– Igen, akkor érkeztünk meg érted. Emlékszel, hogyan jutottunk ki?
– Emlékszem, hogy megitattál valamivel és Brandon segítségével kimozdítottad a kezeimet a fémekről, így kiszabadítottál. Aztán felhúztál az asztalról és.... – Steve elgondolkodva hallgatott el.
– Igen? Mondd ki, amire emlékszel! – bátorította a lány rögtön.
– Sötétség. Halál. Aztán forróság és fájdalom. – Furcsa volt. Az emlék filmje véget ért, így nem tudott mire támaszkodni. Nem értette az egészet.

– Amikor odaértünk a terem ajtajához egy Hydra katona állta el az utunkat, emlékszel rá? – A férfi elgondolkodva megrázta a fejét. Semmi.
– Alig egy lépésre állt tőlünk. Egyenesen rád szegezte a fegyverét, majd elsütötte.

Steve csak értetlenül meredt maga elé. Lelőtték volna?

– Mi történt? – kérdezte zavarodottan a lány szemébe nézve.
– A védelmem alatt álltál. A vérző tenyeremet az arcodnak nyomtam, és akit a saját vérem feláldozásával óvok, vagyis a vérem a bőrére kerül, annak senki sem árthat. A fegyver elsült, de téged nem találhatott el. Aki egy angyal kiontott vére által óvott személyt meg akar ölni, arra biztos halál vár – mondta Angel komoly arccal. – A pisztoly berobbant a katona arcába. Ő meghalt, te pedig elvesztetted az eszméletedet. Azt hiszem, ezért emlékszel sötétségre és halálra. – Steve bólintott az okfejtésre, bár az emlék hiánya azért zavarta. – Kérlek, folytasd! – Angel hiába szólt biztatóan és érdeklődve, beletelt vagy fél percbe is, míg a Katona ismét megszólalt.

– Itt ébredtem – majd ijedten kitágult szemeit a lányra szegezte. – Az a férfi! – kiáltott fel hirtelen, de Angel megint félbeszakította.
– Nem, ott folytasd, ahol abbahagytad! Onnan, hogy itt felébredtél! – Szigorú hangja aztán kissé megenyhült. – Jobban van, ne aggódj miatta! – A Katona erre valamennyire megnyugodott, de Angel a kezeit továbbra is a nyakán tartva várta, hogy a férfi folytassa. A szemkontaktust egy pillanatra sem szakította meg.

– Itt ébredtem. Össze voltam zavarodva; nem tudtam, hol vagyok és hogyan kerültem ide. A kezünk össze volt kötve, az a harcos pedig ott feküdt a fűben, a karjában veled, és te csupa vér voltál…
– Véres voltam? – Angel mindkét tényen megdöbbent, de csak az utóbbira mert rákérdezni. Steve bólintott.
– Az arcod és a fű körülöttetek vérben úszott. Felébredt a férfi, de nagyon rosszul nézett ki és olyan furcsa volt, meseszerűnek tűnt. Eleinte nem szólt semmit, de mikor láttam, hogy az egyik karja is véres, aggódtam, hogy talán megsérült. Akkor azt mondta nekem, hogy az a te véred. Hogy te az... őrangyalom vagy, és hogy miközben engem rendbe hoztál, te beteg lettél, de jobban leszel majd miattam. Nem értettem pontosan mindent, mert az emlékek megrohantak. Megpróbáltam visszaemlékezni, de a képek és érzések össze-vissza jöttek, és én... azt hiszem, elvesztem közöttük.

– Folytasd! – biztatta a lány, de az ijedt, bűntudattal teli kék szempár bizonytalanul nézett vissza rá.
– Azt hiszem, hogy bántottam őt – mondta nagyon nehezen a Katona.
– Ezt magyarázd meg! – kérte az angyal.
– Nem tudom. Nem emlékszem. Minden zavaros, mintha nem is itt lettem volna.

– Nem szeretném, ha később bármi felzaklatna ezzel kapcsolatban, és támadási felületet adna ellened. Szeretném, hogy mindent pontosan megérts – mondta tisztán Angel, mire a Katona bólintott, hogy megérti és várja a magyarázatot. – Mint ahogyan azt te is sejted, az a fekete szer, amivel téged három napon át, folyamatosan és nagy dózisban mérgeztek, borzasztóan veszélyes. Egy átlagember pár pillanat alatt belehalna az oltásába. Téged a szuperkatona szérum mentett meg; a szervezeted először megpróbálta befogadni, hasznosítani ezt a vegyületet, mivel erre tervezték a szérumot: alkalmazkodás és hasznosítás.
Ugyan a szervezeted felvette a harcot erősen maró hatása ellen, de mikor már itt voltál, kétséget kizáróan kiderült, hogy a szervezetedet legyőzte a vírus. Mindent megtettem, de még a szer okozta tüneteket sem tudta a szervezeted legyűrni, a lázad pedig túl sokáig volt magas. Ekkor történt az a kis baleset, amiről én úgy hittem – pontosabban reméltem –, hogy nem fogsz rá emlékezni.

Ekkor Steve magától kezdett beszélni.
– Akkor hirtelen minden kitisztult. Ott voltam – a szőke férfi arcát beszéd közben eltorzította a fájdalom – az összezúzott karoddal a kezemben és éreztem, hogy az izmaim megkövültek. Alig kaptam levegőt, de amit tettem, annyira szörnyű volt, hogy minden erőmmel arra koncentráltam, képes legyek elengedni téged...

– Steve, elég! Kérlek, figyelj rám! – A lány megvárta, míg a Katona bűntudattól teli szemei ismét a sajátjába mélyedtek. – Én egy cseppet sem haragszom rád. Ugye tudod mi az a munkahelyi ártalom? Azért nem haragszom, mert az angyalok tisztában vannak azzal, hogy ilyesmi bármikor megtörténhet velük. Megsérülünk, miközben másokon segítünk, ez hozzá tartozik a munkához. Sosem tudnék ilyesmiért neheztelni! Hiszen nem voltál magadnál, a tested működéséért pedig nem tartozol magyarázattal.
– De ha...
– Ha, mi? Jobban koncentrálsz? Könyörgöm, nem voltál magadnál!
– De én...
– Elég! – szakította ismét félbe Angel.

Bár semelyikük sem emelte meg a hangját, mindketten meg akarták győzni a másikat a saját álláspontjuk helyességéről. Szócsatájuk heves volt, de teljesen mentes az indulatoktól.

Angel nem sajnálta félbeszakítani Steve mondandóját bármikor, ha úgy érezte, hogy a férfi azzal csak magának ártana, és a szava hatására tovább süllyedne a bűntudat sötét mocsarába. A Kapitány ellenben elvből sem szakította volna félbe egy nő mondandóját, ahhoz ő túl lovagias volt. Bár nem sok mindent tudott az idegenről, azt biztosan érezte, hogy csak az ő javát akarja. De azok után, amit tett érte, nem tudta hogyan kérhetne tőle bocsánatot, ahogy azt sem tudta, hogyan számoljon el a saját lelkiismeretével.

A férfi Angel számára nyitott könyv volt.
– Én egy Angyal vagyok. Amit kimondok, annak oka és súlya van – kezdte ellentmondást nem tűrve, kész tényeket állítva Steve elé. – Ezért én nem fogok neked hazudni, soha. És ha én azt mondom, hogy nem kell bocsánatot kérned, akkor az úgy is van. Látom, hogy őrlődsz és bánt a dolog, ez megmutatja, hogy milyen tiszta szívű vagy. Megérted és elfogadod a szavamat, mint az őrangyalod szavát?

– Igen – bólintott rá lassan a férfi. Angel látta, hogy a Kapitány, válasza ellenére nem hisz neki. Új taktika vált szükségessé.
– Kérlek, hunyd le a szemed! – Mikor a Kapitány teljesítette a kérést, ő gond nélkül, a nyakánál fogva – ahol eddig is kontaktban volt vele – a fűbe fektette. Bár nem sietett közölni a férfival, de azért kellett ebben a sorrendben végrehajtania, mert a Katona mögött a fűben bizony ott feküdt Legolas is, és még korai lett volna, hogy a férfi észrevegye őt.

Steve idegenkedve fogadta, ahogy a lány a fűbe húzta és közvetlenül a feje fölé húzódott törökülésben, de ahogy az angyal tenyerei ismét a nyakára simultak valamennyire sikerült megnyugodnia.  Nem láthatta, ahogy Angel kézfejeiből kék lángok szöktek fel, csak a lány fölé hajoló arcát látta, a kicsit szomorúnak és talán megrendültnek tűnő, barna szemeit.

– Próbálj ellazulni és vegyél mély lélegzeteket – mondta a lány halkan és olyan lassan, mintha csak hipnózisba akarná vinni őt, Steve pedig akaratlanul is teljesítette az utasítást. Meleg és békesség kezdte átjárni a lelkét, a kialakult biztonságérzet megtörhetetlennek tűnt. Angel lágyan belekezdett egy lassú dalba, egy olyan énekbe, ami a szőke férfi lelkét azonnal megérintette.

A verssorok alatt képeket látott és érzések járták át, amik nemcsak az övéi voltak. A fejében a háborúról, saját magáról, a mostani helyzetéről és a távoli jövőről játszódott le egy film. A lány néha a kék szempárba fúrta a sajátját, néha feltekintett a felettük lengedező faágak és levelek sokaságára, Steve pedig követte a tekintetét. Olyan volt, mintha egymás lelkében olvasnának és szavak nélkül beszélgetnének.

Az ár magával sodorta, az érzések belülről melegítették át és nyomták el az önmarcangolást és a lelkében dúló sötét vihart. A pusztítás helyére a körülöttük élő erdő mása költözött, napfénnyel és érdeklődve közeledő állatokkal. Angel szavai folyékony érzelmek voltak, azonnal célt értek. Egyszerre dalolt magáról és a Katonáról, a múltról, a jelenről és a jövőről.

A szemed figyelem,
Az életed látom.
A türelem lett a legjobb barátom.

Épp ezért érzem már,
Ideje indulnom,
Ezer éve bandukolsz mellettem az úton.

Eleget vártam már,
Kijár a pofonod,
Hogy megértsd;
A fájdalmat magadnak okozod.

Nem ismersz fel,
Mert vastag a hályog:
Pénzből és stresszből épült világod.

Sok néven neveztek,
A valódi az,
Hogy nem értesz,
Ha nekem nevet adsz.

Én vagyok a semmi,
És én vagyok minden,
Azért jöttem,
Hogy megszökhess innen.

Láncaid szorítod,
Őrzöd a cellád,
Olcsó kéjjel nézed saját leprád..

Ujjaid letörnek,
Koponyád kilyukad,
Innen jövök én is,
De találtam kiutat!

Mindenért, ami a másiknak fájhatott,
Ez az utolsó esély, nem várhatok;
Az ember szívében nincs helye haragnak,
Én mondom, bocsáss meg magadnak!

Mindenért, ami a másiknak fájhatott,
Ez az utolsó esély, nem várhatok;
Az ember szívében nincs helye haragnak,
Én mondom, bocsáss meg magadnak!

Életet ment, vagy gyilkol a késed?
Ha nem ébredsz fel, a sorsod lekésed!

Tűzeső áztatja elfogyott részeid,
Nincs az a tabletta, ami ezen segít..

Minden hazugság,
Az is, amit kérdeztek!
Elérték, hogy fegyverrel rohanj a vérednek..

Észre sem vetted;
Oly közel a bejárat,
Dobom a kulcsot,
Nincs kamat, se felárat

Nem kérek,
De nem is adhatom ingyen,
Az ára, hogy
Testvéred magában higgyen,

Anyád nyugodjon,
Apád éledjen,
Fiad és lányod is békében Élhessen..

Tedd, amit tenned kell,
Vége az álomnak!
Cserébe adj valamit
Majd a vándornak!

Egyszer egy napon majd ott állok előtted,
Mikor az utolsó gyilkost is megölted...

Mindenért, ami a másiknak fájhatott,
Ez az utolsó esély, nem várhatok;
Az ember szívében nincs helye haragnak,
Én mondom, bocsáss meg magadnak!

Mindenért, ami a másiknak fájhatott,
Ez az utolsó esély, nem várhatok;
Az ember szívében nincs helye haragnak,
Én mondom, bocsáss meg magadnak!

Hatévesen fakarddal
Álltam az udvaron,
Húsz évvel később
Kufárait buktatom..

Ez az én utam,
Végigmegy rajtam,
Semmit nem számít,
Hogy én mit akartam.

Ahogy lenni kell,
Úgy legyen minden,
Egy igazság van,
Hogy véletlen nincsen!

Hol bankok a fák és
Bankók a levelek,
Hol életfogytos
Smasszer még lehetek..

Zsebemben apró,
Kezemben kanna.
Őseim se hagyták,
Az én fajtám se hagyja!

Izzon a beton,
Olvadjon az üveg!
Felhőkarcoló, patkányüreg...

Soha senki nem értett,
Már nem is vágyom rá!
Nézd a világod;
Ócska álomgyár...!

Kisherceg lettem
Egy óriás planétán,
Mégis az égig ér az én létrám!

Mindenért, ami a másiknak fájhatott,
Ez az utolsó esély, nem várhatok;
Az ember szívében nincs helye haragnak,
Én mondom, bocsáss meg magadnak!

Mindenért, ami a másiknak fájhatott,
Ez az utolsó esély, nem várhatok;
Az ember szívében nincs helye haragnak,
Én mondom, bocsáss meg magadnak!

Steve elgondolkodva ült fel a dal végén. A madárcsicsergés betört az ének utáni csend helyére, de ő szinte nem is hallotta. Az érzések annyira túlcsordultak benne, hogy képtelen volt megszólalni. Angel érdeklődve vizslatta az arcát, de neki már nem volt mit mondania. Steve hirtelen karolta át és vonta ölelésbe a megdöbbent lányt, aki sietve túllépett a meglepettségén és mosolyogva visszaölelte őt.

– Köszönöm! – találta meg végül a hangját Steve. – Mindent köszönök! Úgy érzem, nem érdemlek meg ekkora...  – nem tudta, hogyan fejezze ki az elmúlt órákat egy szóban, de Angel értette őt.

– Ha valaki megérdemli a bizalmamat, azt te vagy. És nem árt, ha tudod, a kitartásod nem maradt eredménytelen, mondhatni, azért kaptál is valamit.

A Katona elengedte, és letelepedtek beszélgetni.

– Ezt nem igazán értem – mondta összevont szemöldökkel.
– Immunitást. Immunis lettél a szerre, amivel megmérgeztek. Ez nagy dolog, még ha neked többé nem is lesz szükséged így rá, hasznos lehet a későbbiekben.

†«.¸¸.°´¯`* XI. A baj nem jár egyedül *´¯`°.¸¸.»†

– Szóval te tényleg egy angyal vagy? – A lány megeresztett egy halvány mosolyt a kérdést hallva és megvonta a vállait.
– Az. A rosszabbik fajtából.
– Ezt hogy érted? – Steve szerette volna megérteni Angel helyzetét, hogy jobban megismerhesse őt.
– Akaratos, önfejű és makacs vagyok – vallotta be az angyal nyíltan és tényszerűen. – Ez nem túl szerencsés magamra nézve, ahogy sokszor a védelmem alatt álló személyek körülötti emberek szempontjából sem éppen jó dolog.
– Ez talán nem olyan nagy baj, tekintve, hogy mit is csinálsz – próbálta megnyugtatni Steve, habár még szinte semmit sem tudott az új ismerőséről. A lány erre csak kényszeredetten felnevetett. „Biztos nem ezt mondaná, ha tudná, hogy a parancsnokát felkentem a falra és a torkának kést nyomva vallattam ki...!” – gondolta szórakozottan.

– Miért engem? – tette fel a következő kérdését a Katona.
– Tudod, ez egy bonyolult dolog. Sokrétegű kérdés. Az emberek életét főként a Sors irányítja, de vannak olyan idők, amikor érzem, hogy nekem kell beavatkoznom. A Sors engem küld, és nekem kell eldöntenem, hogy az adott személy megérdemli-e a segítségemet, avagy sem. Van, hogy első ránézésre le lehet olvasni a bajbajutottról mindent; hogy milyen a lelke és az élete, hogy milyen ő igazán, belülről, de van, hogy ez egy lassabb folyamat.  A Sors dönt, én pedig követem az utasításokat – többnyire. Ha szerinte meg kellett mentselek, akkor úgy kellett lennie. Van benned valami, amiért ezt kiérdemelted.

– De bennem nincs semmi különleges. Miért segítettél mégis?  – akarta tudni Steve.
– Mert méltó vagy a bizalmamra, ezt azonnal megláttam benned. Tudod, én nem szavazhatok bizalmat akárkinek. Angyalnak lenni nehéz feladat, nehéz döntésekkel jár ez a tisztség. Akibe bizalmat fektetek, csakis olyan lehet, aki soha, semmilyen helyzetben nem él vissza vele, nem kérdőjelez meg és bármikor vakon követne. Te ilyen vagy, tiszta szívű, hálás, előbb gondolkodsz, azután cselekszel, és ez fontos. Tudnod kell, hogy ezek a dolgok elvárások az irányomban, kötelezőek mindig és minden helyzetben! Meg tudod ezt érteni?

Steve bólintott, a lány pedig folytatta.

– Az angyalok az érzésekből nyernek erőt, olyanokból mint a bizalom, a hála, a szeretet, a ragaszkodás és a bűntudat, ami a többi egyfajta keveréke. Mi nem öregszünk, de a testünk ugyanúgy működik, szükségünk van ételre vagy levegőre, és ugyanúgy meg is sérülhetünk. Ha valaki elárulja egy angyal belé fektetett bizalmát, az akár az angyal életébe is kerülhet, ezért kell nagyon alaposan megválogatnunk, hogy kibe fektetünk nagyobb bizalmat. Emiatt fokozottan megkérlek, hogy sose kérdőjelezz meg engem, vagy a döntéseimet. Még ha nem is érted, hogy mit miért, csak hidd el, hogy a legjobbat akarom neked, illetve a világnak, amiben élsz.

– Rendben – bólintott rá a Kapitány, aki már a gondolatot is borzasztónak találta, hogy ismét bánthatja a lányt, akár egyetlen rossz szavával. – Akkor, ezek szerint több világ van? Mint ez is?
– Igen, van egy pár, én több világban sok-sok személy életéért felelek. Még szerencse, hogy ilyenkor van, aki helyettesítsen, hiszen most is kiesett egy pár nap.
– Mennyien vagytok?
– Sokan, de nem ismerjük az összes angyalt.
– Hogyan lettél angyal?

– Hát... – kezdte lassan, elgondolkodva a lány. – Egész életemben olyan jellemvonások határoztak meg, mint a másokon segíteni akarás, a megbocsájtás és az igazságosság. A halálomban is másokat akartam megmenteni, ezért kiérdemeltem ezt a tisztséget, amit büszkén viselek.
– Tehát te... meghaltál? – tette fel a kérdést óvatosan a Katona. A lány halvány szomorral az arcán bólintott.
– Igen. Én már nem tartozom egyik világhoz sem, de mégis egyszerre tartozok mindegyikhez. Káosznak hangzik, de én látom benne a rendszert.

– Nagyon sajnálom – mondta Steve együtt érzőn a lánynak, aki csak megvonta a vállát.
– Már nagyon rég volt. Nem emlékszem az életemre, sem a szeretteimre, de még a halálomra sem. Mindezt csak a Sors suttogásából tudom, és abból, hogy egy másik angyal elmondta nekem, mikor kiválasztottak. Ő elmondott mindent, amit tudnom kellett, ahogyan azt is, hogy a szeretteimre a további életükben vigyázni fognak az én áldozatom miatt. Így nem annyira nehéz, meg hát rengeteg a munka, ami folyamatosan leköti a figyelmemet.

A Katona megint bólintott, de a fejében furcsa zsongást és nyomást érzett. Megpróbálta figyelmen kívül hagyni, de a lány éles szeme azonnal kiszúrta a férfi arcán átfutó változást.
– Mi a baj? – kérdezte azonnal.
– Semmi, csak... kicsit megfájdult a fejem. – A Kapitány megpróbálta kikerülni az angyal aggódó tekintetét. – Azt hiszem, sétálok egyet...

Felállt, hogy kiszellőztesse a fejét, de nem jutott messzire.  Néhány lépés múlva a fűben kötött ki, mert a fejfájása olyannyira megsokszorozódott, hogy egyszerűen ledöntötte a lábáról. Az arcát a kezeibe temette, de a lány már odalépett hozzá és mellétérdelt.

– Steve, mondd el, mit érzel! – sürgette, miközben tenyerét a férfi nyakára csúsztatva rákoncentrált a szervezetére. A Katona közben akadozva próbált felelni.
– A fejem… úgy érzem.. szétrobban és széh... dhül... – Rogers nem tudta befejezni a mondatot, mert súlyos köhögő roham kapta el. A lány elhúzta a férfi kezeit az arca elől, de mikor megpillantotta a szemeit, a döbbenettől megdermedt.

Nem akarta megrémíteni a Katonát még ennél is jobban, így inkább nem szólt semmit. Amikor látta, hogy a férfi vért köhög fel, az oldalára fordította és egyet tapsolt a levegőben. Kék szikrák nyomában a laptopja már a kezében volt, amiből sebesen kihúzta a kis üveglapot.

Megragadta a férfi kezét és az üveg sarkával erősen megkarcolta Rogers ujját. A fehér, rázkódó végtagból kibuggyanó vércseppet az áttetsző lapra cseppentette, majd sietve visszatolta azt a gépbe. Felnyitotta a laptop fedelét és egy billentyűkombináció megnyomása után a képernyőn azonnal feltűntek a már korábban látott diagramok. Az előző alkalomtól eltérően a számítások most alig néhány másodperc után abbamaradtak.  Angel idegesen és értetlenül bámulta a napokkal ezelőtti és a mostani vérminta közötti különbségeket.

Nem mutatta ki, de valójában nagyon megijedt. A férfi tengerkék íriszei foltokban barna színt öltöttek, és a szervezetében ugyan érezte a bajt, de azt nem tudta megállapítani, hogy mi okozza. Sietve lapozgatott az eredmények között, hogy megtalálhassa az okot, ami Steve állapotához vezetett, miközben megpróbálta ignorálni fuldoklását maga mellett.  Aztán a megoldás villámcsapásként érte.

– Hogy én mekkora egy idióta vagyok! – fakadt ki, majd a laptopot sietve lecsukta és félretette. Kezeit először ökölbe szorította, és a kék lángok ismét felcsaptak. A tenyereit a levegőt kapkodó, kába férfi nyirkos arcára fektette, aztán mély koncentrációba kezdett.

Negyed óra múlva a Kapitány értetlenül ült fel, a lány pedig szenvedő szemekkel kezdett a bocsánatkérés-áradatba.
– Kérlek, ne haragudj rám, akkora egy idióta vagyok! Az egész az én hibám! Annyira figyelmetlen voltam, ne haragudj! Nincs mentségem!
– Nem haragszom – kezdte Steve, hogy lenyugtassa a kétségbeesett és szomorú lányt –, de nem pontosan értem, hogy miről beszélsz.

– Emlékszel, amikor elvesztél az emlékeid között? Mikor felébredtél, és beszéltél a tünde férfival?  – A katona bólintott, és Angel tovább magyarázta.
– Nem voltál magadnál, egyfajta sokkos állapotba kerültél, és valami történt, ami miatt Legolas megitatott veled egy üveg altatót. Amikor felébredtem, láttam rajtad, hogy a szer túladagolást okozott, mert fel sem tudtalak ébreszteni. Ezért itattam veled egy olyan szert, ami semlegesít minden idegen anyagot a szervezetedben, mondhatjuk ezt egy vértisztítónak is.

Elhallgatott, de Steve továbbra is értetlenül rázta meg a fejét.
– Ez a szer mindent kiszűrt a véredből. A szérumot is elkezdte semlegesíteni – magyarázta tovább az angyal. –  Ezért lettél rosszul. Teljesen az én hibám, borzasztóan sajnálom! – folytatta fájdalmas arccal. „Hogy hibázhattam ekkorát?!” – verte gondolatban a fejét egy falnak, de Steve fejében valami más fogalmazódott meg.

– Kiszűrte a szérumot...  Az a szer semlegesíteni tudja a szérum hatását, akár teljesen? – Az angyal erre ijedt méltatlankodásba kezdett, azt hitte, a férfi a régi énje után vágyódik.
– Nem! Mert előbb halnál meg, minthogy ez megtörténjen! Az eljárás, amin átestél, nem visszafordítható.
– Ez az anyag honnan van?
– Egy másik világból, és a többi világban senki sem férhet hozzá. Bájitaloknak nevezik őket, a felhasználásuk pedig igen széleskörű – felelte készségesen, majd fájdalmas arccal lehajtotta a fejét. – Ostoba és figyelmetlen voltam, nagyon sajnálom!

Steve megint megrázta a fejét, és bátorítóan nézett a lányra.
– Nem kell bocsánatot kérned, tényleg nem haragszom. – A Kapitány tengerkék tekintetében őszinteség csillogott. – A legjobbat akartad nekem, és az igyekezetedért nem haragudhatok.

Steve egy forró penge simítását érezte a jobb tenyerén, és ahogy hirtelen felemelte, még pont látta a tenyerén keresztülfutó heget kéken felragyogni. Furcsa érzés volt ez, a forróság egy pillanatig az egész testét körülölelte, a korábbi biztonságérzetet keltve benne, aztán az egész megszűnt, de az érzés a lelkében tovább élt. A lány pedig érzelmektől csillogó szemekkel, apró mosollyal meredt a saját, összezárt kézfejére. Úgy nézett ki, mint akit nagy öröm ért, és hirtelen szóhoz sem jut miatta.

– Mi volt ez? Minden rendben? – A férfi aggódva nézett a mozdulatlan lányra, de Angel ráemelte megrendült tekintetét, és mosolya Steve-nek is örömet okozott.
– A legnagyobb rendben – biztosította őt. – A kettőnk közötti kötés kétirányú,ezt épp most bizonyítottad. Amit mondtál, azt komolyan is gondoltad. És a hűség a legnagyobb erő, amit csak kaphatok. A heg ugyan sosem fog eltűnni, mert egy ilyen áldozatnak nyoma marad, de ez a bizalmunk jele. Köszönöm, hogy bízol bennem!

Steve kissé bizonytalan volt. Ennyi lenne, hogy örömet okozzon a lánynak? Még meg kellett szoknia ezt a helyzetet, de rábólintott.


Abban állapodtak meg, hogy ha Steve-nél nem jelentkeznek mellékhatások, másnap Angel hazaviszi. A Katona aggodalmára, hogy már így is sokáig távol volt, csak legyintve felelt.

– Amiatt ne aggódj, itt átsiklunk az időn. – A férfi értetlen tekintetére magyarázatba kezdett. – Itt máshogy telik az idő. Sokkal gyorsabban. Ami itt egy nap, az ott pár óra csupán.

Aztán este a tünde is felébredt, és Steve nem győzött sajnálkozni a történtek miatt, azonban Legolas mindezt elhárította, mondván, nincs miért bocsánatot kérnie. Egy hosszú estét beszélgettek át, ami során Angel megszidta a tünde barátját, amiért az indokolatlanul veszélybe sodorta magát a varázslatnak való ellenállásával, de Legolas szemmel láthatóan egy cseppet sem sajnálta a dolgot, határozottan kijelentette, hogy bármikor ugyanezt tenné.

A tábortűz vidáman lobogott és pattogott, ők pedig gyümölcsöket és lembast harapdáltak.  Steve csodálattal figyelte a tünde és a lány egymással való beszélgetését. A férfi hihetetlenül óvta a lányt és a szavaiból kitűnt, mennyire ragaszkodik hozzá és félti őt. Elmesélték a délután eseményeit, közösen összeillesztve a hiányzó darabkákat, és Angel segítségével feldolgozták azokat.

Reggel Steve egy kézfogással búcsúzott Legolastól, aki leszögezte, hogy a lány barátja az övé is. A Kapitány sajnálkozva vált meg a meseszerűen csodás erdő békéjétől. Angel elmondta, hogy hopporral fognak utazni, figyelmeztette az ilyen típusú utazás szabályaira, és ezután néhány perccel egy gyors lángörvény kíséretében tűntek fel a laktanya egyik helyiségébe.

A szőke férfi nem tudta megfigyelni, hogy melyik szobába is érkeztek, mert hirtelen emberek ugrottak a nyakába. Egyre több és több testet érzett a körbe csatlakozni, vidám és éljenző kiáltások harsantak, a hangzavarból pedig szinte semmit sem tudott kivenni. De a hangok ismerősek voltak. A csapata tombolva fogadta az érkezését.


Angel ismét az alezredes irodája felé tartott. Gonosz mosollyal futott az ajtó felé és nagy lendülettel rúgta be azt, szinte berobbanva a helységbe. A férfi meglepetten pattant fel az asztalától, de mikor meglátta a lányt, megdermedt.  Az idegen arca kissé dühös volt és a férfi tartott tőle, hogy a mentőakció nem sikerült. Talán a lány meg akarja őt leckéztetni a történtek miatt? – tűnődött. Az érkező megállt a férfi asztala előtt.

– Megérkezett. Ide fog jönni, maga pedig bocsánatot kér tőle, amiért nem végezte a munkáját megfelelően – kezdte ellentmondást nem tűrően Angel. – Egy olyan katona dolgozik a maga keze alatt, aki speciális körülményeket igényel. Fokozott védelmet például, amiről a Rogersnek nem kell tudnia. Ha maga ennek a feladatnak a maradéktalan ellátására alkalmatlan, elvárom, hogy valaki mást keressen erre a posztra.

A katona megkönnyebbülten eresztette ki a levegőt: tehát a Kapitány életben van és a lány visszahozta őt. De az idegen tovább folytatta az utasítások sorát.

– Nem fogja elmondani neki, hogy jártam magánál, de kifejezi feltétlen örömét és elégedettségét, hogy a végsőkig kitartott a fogságban. Elmondja neki azt is, hogy maga végig hitt benne, ahogy a nemzetük is. Hogy éjt nappallá téve keresték, úgy, ahogyan azt kellett volna, hogy tegye – az idegen hangja fenyegető hangsúlyt vett fel. – Figyelmeztetem: meg fogom tudni, ha az utasításaimat nem teljesíti! A világuk jövőjét ez a férfi hivatott biztosítani, és én nem engedem, hogy a küldetése sikerességét egy, a feladatát végezni képtelen tiszt meghiúsítsa!

Az alezredes reakcióját meg sem várva sarkon fordult, és határozott léptekkel távozott a helyiségből. A folyosó közepén futott össze Steve-vel, aki úgy tűnt, majd kicsattan a szeretetbombától, ami az érkezésekor robbant a szobában.

– Angel! Reméltem, hogy még itt leszel – kezdte a férfi megkönnyebbülten, hogy még sikerült a távozása előtt elkapnia a lányt.
– El kellett intéznem valamit, de most már mennem kell.
– Még találkozunk később? – kérdezte Steve reménykedve. A lány elmosolyodott, ezzel egy kissé zavarba hozva a „lebukott” katonát.

– Nem vagyok látó, így erre nem válaszolhatok. Nem számíthatsz a segítségemre minden egyes helyzetben, de ha jönnöm kell, akkor itt leszek. Viszont vésd az eszedbe; ha engem látsz, akkor bizony bajban vagy!
– De mégis… – kezdte újra a férfi. Nem úgy tűnt, mint akinek nem éri meg a veszély az angyal társaságáért cserébe.
– Steve, mi most nem búcsúzunk. A kettőnk közötti kapcsolat összeköt minket, de nem maradhatok, hiszen tudod. Ha a Sors is úgy akarja, akkor még látjuk egymást.

A lány vidáman rákacsintott a kissé letört férfire, aki végül bólintott.
– Vigyázz magadra! – búcsúzott a már hátráló angyaltól Steve.
– Inkább Te! – mondta határozottan Angel, és a markából egy adag port dobott maga alá, a felcsapó lángok pedig azonnal elnyelték őt.

A Katona egy sóhaj kíséretében tovább indult, de zavarodottan állt meg a parancsnoka ajtajában.  Döbbenten nézett végig a kiszakított záron és a széthasadt faajtón, ami félig nyitott állapotban fogadta. Bepillantva látta, ahogy az idős tiszt az ablaknál áll és elmerengve bámul ki az alakuló térre.

– Uram, betörtek Önhöz? – lépett bentebb a helyiségbe, aggodalommal a hangjában Steve. Az alezredes egy halvány mosollyal köszöntötte, és szórakozottan felelt.
– Nem, Kapitány. Az ajtó igazából nem volt bezárva, mikor bejöttek rajta... bár ez nem érdekelte az érkezőt. Így valójában nem nevezhetjük betörésnek a dolgot. Jöjjön be!

Philips alezredes hamar megszorította a kezét, és Steve hosszasan hallgatta, ahogyan beszélt neki az eltűnése körüli ijedségről, az utána való rendíthetetlen keresésről és a belé vetett megtörhetetlen hitről.  Továbbá beszélt a nemzeti összefogásról és a büszkeségről, amiért Steve a végsőkig kitartott, majd komoly szavakkal bocsánatot kért az eset miatt, és azért hogy nem sikerült hamarabb a nyomára akadniuk. Elhangzott az is, hogy néhány órával korábban a várostól nem messzi három négyzetkilométernyi terület váratlanul felrobbant, amelyről erős a gyanú, hogy korábban a Hydra földalatti létesítménye lehetett.

A szőke férfi megzavarodva hallgatta az elöljáróját. A felettese nem kérdezett semmit, és amiket mondott, szokatlan, nem várt mondatok voltak az ő szájából: bocsánatkérőek és elismerőek. Steve nem értette a parancsnoka megváltozott hozzáállását, de mielőtt rákérdezhetett volna, a másik egy kézrázással kitessékelte és egy teljes hét pihenőre küldte őt.

Az alezredes semmit sem kérdezett tőle, nem kérte a jelentése elkészítését, de még csak azt sem kérdezte meg Steve-től, hogy beszélt-e a fogsága alatt. A szőke katona meglepődve találta kinn magát a folyosón, és gyanakodva pillantott vissza a többszörösen megrepedt ajtóra.

A felhasznált zenei remekmű
Eme csodálatos dal FankaDeli remekműve: Bocsáss meg magadnak. Amennyiben meghallgatnád, a honlapon jobboldalt megtalálod egy kis videó képében, hidd el, ez is szívhez szól!
http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/76185/fankadeli/bocsass-meg-magadnak-zeneszoveg.html

_________________________________
Köszönöm, hogy elolvastad, a kritikának örülnék ヅ

 VIII.-IX. fejezet<<<