†«.¸¸.°´¯`*II/1. Hibákból született
halál*´¯`°.¸¸.»†
Mivel
rögtön behunyta a szemét nem láthatta, ahogy a lány bólintására
felcsapnak és elnyelik őket a már ismert, sötétkék lángok. Egy
napfénytől ragyogó, békés erdei tisztásra érkeztek. Tony és Amee is
hátrébb húzódott, hogy a lány zavartalanul bújhasson ki Rogers alól. A
Zseni szinte észre se vette az utazást követő helyszínváltozást, annyira
össze volt zavarodva.
Ő csak a legjobbat akarta, követte a robot utasításait – akit elmondása szerint épp a lány küldött –, erre az idegen közli vele, hogy a szőke testépítő miatta haldoklik – megint. Az alváshiány és a felfokozott stressz lassan kikészítette.
– Tony – kezdte a lány –, amíg nem leszek magamnál... – A milliárdos azonban félbeszakította.
– Ne! Nem aludhatsz megint egy napot, nem bízhatod rám tovább Rogerst! – kiabált rá.
– Tony – az idegen higgadtan próbálta megnyugtatni –, tudom, hogy minden zavaros és különös, de ígérem, hogy ha felébredek, mindent elmagyarázok!
– Nem! Én nem vagyok képes arra, hogy ellássam! Megpróbáltam, de neki többre van szüksége nálam! Nem teheted ezt velem! Megint alszol egy napot és ő meg fog halni miattam! – kiabálta kétségbeesetten a férfi.
– Nem aludtam, hanem eszméletlen voltam, a kettő nem ugyanaz! – közölte a lány tárgyilagos, higgadt hangon. Ha más lett volna a helyzet, keményen megmondta volna a magáét a Playboynak, de jelen esetben ez csupán szükségtelen durvaság lett volna. Jogos volt Tony ijedtsége. – Senki sem alkalmasabb nálad arra, hogy ellássa őt, ebben teljesen biztos vagyok. Ami történt, az nem a te hibád!
– Majdnem megöltem! – üvöltött a lányra a Zseni, hogy megértesse vele. Teljesen kiborult, idegesen túrt a hajába, de a lány most is higgadtan folytatta.
– Tony, kérlek hallgass rám! Nincs idő arra, hogy meggyőzzelek. – Szavait Rogers erőlködő köhögése igazolta, aminek nyomán vörösre színeződött a légző maszk belseje. – Nem bíznám rád, ha nem lennél alkalmas a feladatra! Nem vagy felelős a történtekért! – Közben lehúzta a véres maszkot a Katona arcáról, aki köhécselve küzdött a lélegzethez jutásért. – Arra van egy mellékhelyiség – bökött a fejével egy földhalom melletti ösvényre –, és semmi esetre se menj kétszáz méternél messzebb, rendben?
A Zseni kényszeredetten bólintott és ledobta magát egy fa alá, ahonnan tovább figyelte a lány ténykedését. A ragyogó napfény sokat tompított az idegen kézfejeiből felcsapó lángok szépségén, de nem nyomta el teljesen. Megint megvágta a tenyerét, és lehunyt szemekkel, kezeit a szőke férfi arcára nyomva kezdett koncentrálni a Katona gyógyítására. Néhány perccel később a lángok átterjedtek a Kapitány testére is, akinek az állapota fokozatosan javulást mutatott. Tony frusztráltan nézte végig, ahogy húsz perccel később a lány eldőlt a fűben és nem mozdult többet.
Ellátta a lányt, bekötözte a kezét és az oldalára fordította, utána áttörölte Rogers arcát egy, a magukkal hozott holmik közül kiszedett, a tóban benedvesített törülközővel. A Katona nyugodtan és egyenletesen lélegzett, sokkal jobb színben volt, mint a napokban bármikor. Tony mégis kétségbeesetten temette az arcát kezeibe, várva, hogy ismét valami borzalom történjen.
De nem történt. Az erdő zengett a madárcsicsergéstől, a nyári napfény ragyogóan szikrázott és meleg szellő borzolta össze a fűszálakat, kissé megcibálva a ruháját is. A Zsenit nem hatotta át a táj békéje. A lelkében ádáz vihar dúlt, kétségbeesés csapott össze félelemmel, a bűntudat pedig bilincsként szorította a torkát. Baj után bajt okozott. Azt hitte, a lány segítségével feloldozást nyerhet, hogy segíthet Rogersen, de nem így történt. Azt gondolta, a lány megmentheti a már amúgy is bűnös lelkét, de tévedett. És nem értette az egészet. Miért éppen őt választotta mégis? Talán a vezeklés volt az egésznek a célja? Hogy szenvedjen a bűneiért? Sok felróható dolog volt a számláján, köztük csupa olyan eset, amikor csak jót akart, de az eredmény halál és szenvedés lett.
Lassan telt el a nap. A mellékhelyiséget gond nélkül megtalálta egy tiszta, felszerelt kis bódé képében az ösvény mentén egy percnyire a tisztástól. Ételt és vizet is talált a felszerelések között, de épp csak pár falatot tudott enni a furcsa kenyérszeletekből, mert a gyomra hevesen tiltakozott az étkezések ellen. Habár legalább kétnapi pihenés kimaradt, Tony továbbra sem tudott aludni. Egyszer nyomta el a délutáni napfény, mikor is vérfagyasztó rémálmából Amee rázta fel. Percek kellettek, mire a robot teljesen magához tudta téríteni, de a Playboy még utána is fulladozva kapkodta a levegőt. Verejtékben úszó arcát a tó hűs vizében frissítette fel, és többet nem is tett kísérletet az alvásra. Bár a robot folyamatosan figyelte és többször is egy zöld folyadékkal teli üveggel környékezte meg, ő mindig elzavarta. Nem érdekelte, pedig sejtette, hogy altató van a fiolában. Csendben ült és vagy Rogerst, vagy a lányt bámulta, várva, hogy valamelyikük felébredjen.
Éjszakára Amee tüzet gyújtott, ami reggelre kialudt. A nap első sugaraival felcsendültek a nappali madarak énekei, de Tonyt ez sem érdekelte. Továbbra is teljesen hidegen hagyta a költői szépségű környezet. Folyton csak azon járatta az agyát, hogy mit fog felelni Rogersnek, ha az majd felébred és megkérdezi, hogy miért volt olyan állapotban, amilyenben. Hogyan tudná a szemébe nézve elmondani, hogy megölte kétszer is, és hogy csak a lány miatt van életben? Hogy mondja el, hogy a saját hibája miatt kellett meghalnia?
Ha nem készíti el azt a karkötőt Emilynek, vagy nem teszi rá, akkor ez az egész meg se történt volna. De megtette és mindez megtörtént. Azt hitte, a karkötővel biztonságba helyezi a lányt és mindenkit körülötte, de pont az ellenkezője történt. Rogers meghalt, Emily megsérült és Loki is megszökött. Mindent, amit csak lehetett elrontott. Szenvedve temette az arcát a kezeibe. Nincs kiút. Bár Rogers az idegen miatt él, Tony tudta, hogy neki nincs helye a csapatban. Furynak igaza volt. Nem alkalmas arra, hogy a Bosszúállók közé tartozzon.
Amee folyamatosan figyelte és többször kínálta vízzel, vagy épp azzal a furcsa kenyérrel, ám a Zseni legtöbbször nem fogadta el a felkínált élelmet. Napközben borús gondolatai közül egy furcsa érzés szakította ki. Rogers karkötőjének csipogása elhallgatott. Mire Tony erre a tényre ráébredt és felemelte a fejét, már egy zavarodott, kék szempár nézte őt.
– Stark? – kérdezte rekedten a kissé kába Katona.
– Jó reggelt, Csipkejózsika! Remélem kialudta magát! – Gúnyos hangjának éle sokat tompult a fáradtsága miatt. Steve értetlenkedve bámult a Tony mögött elterülő tóra majd a maga fölé nyúló lombokra, aztán vissza a Zsenire. Úgy tűnt, mintha felismerné a helyet, azonban a pillantása egy kissé elidőzött az ébredésére érdeklődést mutató roboton is.
– Miért vagyunk itt? Ez mi? – Választ várva nézett az igencsak sápadt Zsenire, de ő csak a Katona háta mögé mutatott.
– Ezt tőle kell megkérdeznie – Steve megfordult, és a látványt felfogva ijedten kiáltott fel.
– Angel! – Azonnal a lány mellé ugrott és a hátára fordította. Látta, hogy az arca kormos, a ruházata több helyen szakadt és a kézfejét fehér kötés fedi. Aggódva nézett le a sápadt arcra és nem értett semmit.
– Miért nincs magánál? Mi történt? – kérdezte értetlenkedve az egyetlent, aki válaszokat adhatott neki. Azonban Tony képtelen volt még egy perccel tovább elviselni az a lelkéig hatoló, tengerkék szempárt, ami határozottan kérte számon a történtekről. Ő nem tudott válaszolni. Képtelen volt a szemébe nézni és elmesélni, hogy mi történt. Sietve felkelt és elindult, amit a Katona nem hagyott szó nélkül.
– Stark! Mi a fene történt? – kiabálta a sietve távozónak.
– Majd ő elmondja! – kiabálta vissza a Zseni a tanácstalan szőkének, és néhány lépés múlva gyorsítva a léptein, futva távozott a tisztás közeléből.
Rogers ébren van, majd ő vigyáz a lányra – gondolta. Az idegen pedig később elmondja a Kapitánynak, hogy mi is történt pontosan, ehhez nincs szükségük rá. Nem bírta tovább, el kellett jönnie. Steve olyan válaszokat akart, amiket ő nem tudott megadni neki. A bűntudat vasmarokként szorult a torkára, és ő tovább gyorsított a tempóján. Kétségbeesve menekült a tisztás közeléből, nem érdekelte semmi sem. Időre volt szüksége.
Alig egy perccel később olyan érzése támadt, mintha egy meleg vízfüggönyön haladt volna keresztül. Lelassított és visszafordult, de nem látott semmit, így nem is törődve a hirtelen jött érzéssel néhány másodperccel később tovább futott, hogy a dübörgő fejfájása a távolság növelésével csillapodhasson – ő legalábbis nagyon remélte, hogy csillapodni fog. Tudta, hogy minél messzebb kerül a tisztástól és Rogerstől, annál több időt nyer magának, mielőtt szembe kell néznie a férfival és a saját lelkiismeretével.
Őrült tempójú menekülésében belefutott egy csapat...furcsa lénybe. Magasak voltak, izmos testalkattal és szürke, hideg szemekkel néztek vissza rá. Sötétszürke bőrük és vállig érő, csimbókos, fekete hajuk mocskos volt, ahogyan minden más is rajtuk. Tony ijedten megtorpant és lihegve bámulta a tíz különös idegent, akik középkori fegyverekkel, vértekkel és láncingekkel voltak felszerelkezve. Az egyiküktől alig kartávolságra tudott megállni, és a néhány másodperces beálló csendet a hozzá legközelebb álló lény törte meg.
– Nahát, nahát – kezdte vékony, gúnyos hangon és végigmérte a ledöbbent Zsenit. – Úgy látom, végszóra befutott a vacsora is!
A lények rövid, érzelemmentes nevetésben törtek ki, mire Tony ijedten hátrálni kezdett. Az egyik távolabbi alak, aki a vértjén fehér tenyérnyomot viselt törte meg a nevetésüket rekedt, öblös szavával.
– Megölni! – A csapat tagjai kardot rántva, egyszerre vetették magukat a már menekülő Zseni után.
Nyílvesszők suhantak el mellette, és ő lélekszakadva rohant az üldözői elől. A pánik teljesen leblokkolta az agyát, fogalma sem volt, hogy hol van és hogy merről érkezett, sem azt, hogy miféle lények üldözik. De ha nem akart vacsora lenni – márpedig nagyon nem akart az lenni –, akkor rá kellett kapcsolnia a sebességre, mert a lények szorosan a nyomában voltak. Tony pedig az utóbbi napok eseményei miatt olyannyira legyengült, hogy csak árnyéka volt önmagának.
Steve tehetetlenségében magához ölelte az alélt lányt. Fogalma sem volt, hogy mi a baja és hogyan ébreszthetné fel, ezért inkább a rátörő megérzésre hallgatva cselekedett. Reménykedett, hogy Angel így erőt nyerhet az általa, iránta érzett hűségből és szeretetből, mint ahogyan ezt korábban Angel mondta neki. Utat engedett az érzelmeinek, engedte, hogy átjárják és az örvénylésük tomboló viharrá fokozódjon. Eszébe jutott, mennyire nagyon hiányzott neki az angyal, hogy a SHIELD központban való ébredése után milyen tanácstalannak és elhagyatottnak érezte magát nélküle. Olyannyira rég szomjazta már az angyal közelségét, hogy most szinte remegett, ahogyan hozzáért. Arcát a lány megannyi göndör hajtincse közé, a nyakába fúrta és magában kérlelte őt, hogy ébredjen fel, mert nélküle még mindig elveszett volt.
A percek lassan tovaszálltak és a szél felerősödött körülöttük, mintha csak a Steve lelkében dúló érzelmek táplálnák. A meleg levegő örvénylése felborzolta körülöttük a fűszálakat, amik engedelmesen meghajoltak az ereje alatt. A lombok hevesen susogtak, és a Katona érezte, ahogy a lány karjai a nyaka köré fonódnak, az ernyedt test pedig fokozatosan önállósodik.
Steve megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, ahogy megérezte a lány egyre erősödő lélegzését a bőrén. Angel kezeivel ráfogott a férfi vállára, és rátámaszkodva felkelt, hogy a tóhoz botorkálva felfrissítse magát. A szél egy utolsó, heves rohammal belekapott a Katona hajába, majd tovatűnt. De a férfi nem figyelt rá, tekintetével végig a lányt figyelte, aki egy alapos arcmosást és ivást követően fáradt mozdulatokkal felkelt.
– Szia – köszöntötte halvány mosollyal, ahogy a férfi felé fordult.
– Szia – köszönt vissza Steve is, de még mindig alig hitte el, amit lát. Szinte hihetetlennek tűnt, ahogy a lány ott állt alig néhány lépésnyire tőle, és bár látta, milyen nyúzott állapotban van, mégis a tőle megszokott, természetfeletti erő sugárzott belőle. Angel arcáról azonnal leolvadt a kis mosoly, ahogy a tisztáson körülpillantott.
– Hol van Tony? – kérdezte azonnal, ahogy megbizonyosodott a Zseni távollétéről. Tekintetét Steve-re szegezte, azonnali választ várva tőle.
– A történtekre vonatkozó kérdésemre azt mondta, te elmondod, hogy mi történt, és elfutott arra – mutatott az egyik csapás felé a Katona. A lány arca megkeményedett.
– Elment – sziszegte dühösen –, mikor kifejezetten megkértem, hogy ne tegye! Amee, keresd! – Az eddig ülő robot előredőlt, fémes ujjain megtámaszkodott és mozdulatlanná dermedt. A hátán lévő fémpanel hátracsúszott, és egy propelleres szerkezet repült az égbe a panel alól, majd suhogó hanggal tovatűnt. A panel visszazárult és a gép azonnal egy macska kecsességével a lány elé ugrott, aki övéből előhúzta szépen faragott pálcáját és felült Amee hátára.
– Azonnal vissza kell hoznunk, mert nagy veszélyt jelent számára ez a világ – mondta magyarázatképpen, mire Steve bólintott és felkelt. Angel közben kezeivel a robot hátán fekvő panel elejébe kapaszkodott, fekete-sötétkék sportcipői talpait a gép hátsó lábain, a felső csukló feletti kiugróra támasztotta és kissé előredőlt. – Kövess minket – nézett ismét a katonára –, de ne harcolj! Ha történt valami, maradj Tonyval, mi Amee-vel majd elintézünk mindent!
Steve komoly arccal bólintott; az angyal hirtelen hangulatváltásából azonnal felfogta a helyzet komolyságát, ezért minden kérdését későbbre halasztotta. Tettre készen lépett előre, nem zavartatva magát, hogy továbbra is félmeztelenül áll a lány előtt. Angel jobb alkarján kék ragyogás kíséretében egy alkarvédő-szerű panel jelent meg, rajta egy széles kijelzővel. A képen fénypontok gyulladtak ki, három kék fény és előttük a távolban egy kék, vagy tucatnyi vörössel körülvéve. A lány szemét a panelről maga elé szegezte.
Ő csak a legjobbat akarta, követte a robot utasításait – akit elmondása szerint épp a lány küldött –, erre az idegen közli vele, hogy a szőke testépítő miatta haldoklik – megint. Az alváshiány és a felfokozott stressz lassan kikészítette.
– Tony – kezdte a lány –, amíg nem leszek magamnál... – A milliárdos azonban félbeszakította.
– Ne! Nem aludhatsz megint egy napot, nem bízhatod rám tovább Rogerst! – kiabált rá.
– Tony – az idegen higgadtan próbálta megnyugtatni –, tudom, hogy minden zavaros és különös, de ígérem, hogy ha felébredek, mindent elmagyarázok!
– Nem! Én nem vagyok képes arra, hogy ellássam! Megpróbáltam, de neki többre van szüksége nálam! Nem teheted ezt velem! Megint alszol egy napot és ő meg fog halni miattam! – kiabálta kétségbeesetten a férfi.
– Nem aludtam, hanem eszméletlen voltam, a kettő nem ugyanaz! – közölte a lány tárgyilagos, higgadt hangon. Ha más lett volna a helyzet, keményen megmondta volna a magáét a Playboynak, de jelen esetben ez csupán szükségtelen durvaság lett volna. Jogos volt Tony ijedtsége. – Senki sem alkalmasabb nálad arra, hogy ellássa őt, ebben teljesen biztos vagyok. Ami történt, az nem a te hibád!
– Majdnem megöltem! – üvöltött a lányra a Zseni, hogy megértesse vele. Teljesen kiborult, idegesen túrt a hajába, de a lány most is higgadtan folytatta.
– Tony, kérlek hallgass rám! Nincs idő arra, hogy meggyőzzelek. – Szavait Rogers erőlködő köhögése igazolta, aminek nyomán vörösre színeződött a légző maszk belseje. – Nem bíznám rád, ha nem lennél alkalmas a feladatra! Nem vagy felelős a történtekért! – Közben lehúzta a véres maszkot a Katona arcáról, aki köhécselve küzdött a lélegzethez jutásért. – Arra van egy mellékhelyiség – bökött a fejével egy földhalom melletti ösvényre –, és semmi esetre se menj kétszáz méternél messzebb, rendben?
A Zseni kényszeredetten bólintott és ledobta magát egy fa alá, ahonnan tovább figyelte a lány ténykedését. A ragyogó napfény sokat tompított az idegen kézfejeiből felcsapó lángok szépségén, de nem nyomta el teljesen. Megint megvágta a tenyerét, és lehunyt szemekkel, kezeit a szőke férfi arcára nyomva kezdett koncentrálni a Katona gyógyítására. Néhány perccel később a lángok átterjedtek a Kapitány testére is, akinek az állapota fokozatosan javulást mutatott. Tony frusztráltan nézte végig, ahogy húsz perccel később a lány eldőlt a fűben és nem mozdult többet.
Ellátta a lányt, bekötözte a kezét és az oldalára fordította, utána áttörölte Rogers arcát egy, a magukkal hozott holmik közül kiszedett, a tóban benedvesített törülközővel. A Katona nyugodtan és egyenletesen lélegzett, sokkal jobb színben volt, mint a napokban bármikor. Tony mégis kétségbeesetten temette az arcát kezeibe, várva, hogy ismét valami borzalom történjen.
De nem történt. Az erdő zengett a madárcsicsergéstől, a nyári napfény ragyogóan szikrázott és meleg szellő borzolta össze a fűszálakat, kissé megcibálva a ruháját is. A Zsenit nem hatotta át a táj békéje. A lelkében ádáz vihar dúlt, kétségbeesés csapott össze félelemmel, a bűntudat pedig bilincsként szorította a torkát. Baj után bajt okozott. Azt hitte, a lány segítségével feloldozást nyerhet, hogy segíthet Rogersen, de nem így történt. Azt gondolta, a lány megmentheti a már amúgy is bűnös lelkét, de tévedett. És nem értette az egészet. Miért éppen őt választotta mégis? Talán a vezeklés volt az egésznek a célja? Hogy szenvedjen a bűneiért? Sok felróható dolog volt a számláján, köztük csupa olyan eset, amikor csak jót akart, de az eredmény halál és szenvedés lett.
Lassan telt el a nap. A mellékhelyiséget gond nélkül megtalálta egy tiszta, felszerelt kis bódé képében az ösvény mentén egy percnyire a tisztástól. Ételt és vizet is talált a felszerelések között, de épp csak pár falatot tudott enni a furcsa kenyérszeletekből, mert a gyomra hevesen tiltakozott az étkezések ellen. Habár legalább kétnapi pihenés kimaradt, Tony továbbra sem tudott aludni. Egyszer nyomta el a délutáni napfény, mikor is vérfagyasztó rémálmából Amee rázta fel. Percek kellettek, mire a robot teljesen magához tudta téríteni, de a Playboy még utána is fulladozva kapkodta a levegőt. Verejtékben úszó arcát a tó hűs vizében frissítette fel, és többet nem is tett kísérletet az alvásra. Bár a robot folyamatosan figyelte és többször is egy zöld folyadékkal teli üveggel környékezte meg, ő mindig elzavarta. Nem érdekelte, pedig sejtette, hogy altató van a fiolában. Csendben ült és vagy Rogerst, vagy a lányt bámulta, várva, hogy valamelyikük felébredjen.
Éjszakára Amee tüzet gyújtott, ami reggelre kialudt. A nap első sugaraival felcsendültek a nappali madarak énekei, de Tonyt ez sem érdekelte. Továbbra is teljesen hidegen hagyta a költői szépségű környezet. Folyton csak azon járatta az agyát, hogy mit fog felelni Rogersnek, ha az majd felébred és megkérdezi, hogy miért volt olyan állapotban, amilyenben. Hogyan tudná a szemébe nézve elmondani, hogy megölte kétszer is, és hogy csak a lány miatt van életben? Hogy mondja el, hogy a saját hibája miatt kellett meghalnia?
Ha nem készíti el azt a karkötőt Emilynek, vagy nem teszi rá, akkor ez az egész meg se történt volna. De megtette és mindez megtörtént. Azt hitte, a karkötővel biztonságba helyezi a lányt és mindenkit körülötte, de pont az ellenkezője történt. Rogers meghalt, Emily megsérült és Loki is megszökött. Mindent, amit csak lehetett elrontott. Szenvedve temette az arcát a kezeibe. Nincs kiút. Bár Rogers az idegen miatt él, Tony tudta, hogy neki nincs helye a csapatban. Furynak igaza volt. Nem alkalmas arra, hogy a Bosszúállók közé tartozzon.
Amee folyamatosan figyelte és többször kínálta vízzel, vagy épp azzal a furcsa kenyérrel, ám a Zseni legtöbbször nem fogadta el a felkínált élelmet. Napközben borús gondolatai közül egy furcsa érzés szakította ki. Rogers karkötőjének csipogása elhallgatott. Mire Tony erre a tényre ráébredt és felemelte a fejét, már egy zavarodott, kék szempár nézte őt.
– Stark? – kérdezte rekedten a kissé kába Katona.
– Jó reggelt, Csipkejózsika! Remélem kialudta magát! – Gúnyos hangjának éle sokat tompult a fáradtsága miatt. Steve értetlenkedve bámult a Tony mögött elterülő tóra majd a maga fölé nyúló lombokra, aztán vissza a Zsenire. Úgy tűnt, mintha felismerné a helyet, azonban a pillantása egy kissé elidőzött az ébredésére érdeklődést mutató roboton is.
– Miért vagyunk itt? Ez mi? – Választ várva nézett az igencsak sápadt Zsenire, de ő csak a Katona háta mögé mutatott.
– Ezt tőle kell megkérdeznie – Steve megfordult, és a látványt felfogva ijedten kiáltott fel.
– Angel! – Azonnal a lány mellé ugrott és a hátára fordította. Látta, hogy az arca kormos, a ruházata több helyen szakadt és a kézfejét fehér kötés fedi. Aggódva nézett le a sápadt arcra és nem értett semmit.
– Miért nincs magánál? Mi történt? – kérdezte értetlenkedve az egyetlent, aki válaszokat adhatott neki. Azonban Tony képtelen volt még egy perccel tovább elviselni az a lelkéig hatoló, tengerkék szempárt, ami határozottan kérte számon a történtekről. Ő nem tudott válaszolni. Képtelen volt a szemébe nézni és elmesélni, hogy mi történt. Sietve felkelt és elindult, amit a Katona nem hagyott szó nélkül.
– Stark! Mi a fene történt? – kiabálta a sietve távozónak.
– Majd ő elmondja! – kiabálta vissza a Zseni a tanácstalan szőkének, és néhány lépés múlva gyorsítva a léptein, futva távozott a tisztás közeléből.
Rogers ébren van, majd ő vigyáz a lányra – gondolta. Az idegen pedig később elmondja a Kapitánynak, hogy mi is történt pontosan, ehhez nincs szükségük rá. Nem bírta tovább, el kellett jönnie. Steve olyan válaszokat akart, amiket ő nem tudott megadni neki. A bűntudat vasmarokként szorult a torkára, és ő tovább gyorsított a tempóján. Kétségbeesve menekült a tisztás közeléből, nem érdekelte semmi sem. Időre volt szüksége.
Alig egy perccel később olyan érzése támadt, mintha egy meleg vízfüggönyön haladt volna keresztül. Lelassított és visszafordult, de nem látott semmit, így nem is törődve a hirtelen jött érzéssel néhány másodperccel később tovább futott, hogy a dübörgő fejfájása a távolság növelésével csillapodhasson – ő legalábbis nagyon remélte, hogy csillapodni fog. Tudta, hogy minél messzebb kerül a tisztástól és Rogerstől, annál több időt nyer magának, mielőtt szembe kell néznie a férfival és a saját lelkiismeretével.
Őrült tempójú menekülésében belefutott egy csapat...furcsa lénybe. Magasak voltak, izmos testalkattal és szürke, hideg szemekkel néztek vissza rá. Sötétszürke bőrük és vállig érő, csimbókos, fekete hajuk mocskos volt, ahogyan minden más is rajtuk. Tony ijedten megtorpant és lihegve bámulta a tíz különös idegent, akik középkori fegyverekkel, vértekkel és láncingekkel voltak felszerelkezve. Az egyiküktől alig kartávolságra tudott megállni, és a néhány másodperces beálló csendet a hozzá legközelebb álló lény törte meg.
– Nahát, nahát – kezdte vékony, gúnyos hangon és végigmérte a ledöbbent Zsenit. – Úgy látom, végszóra befutott a vacsora is!
A lények rövid, érzelemmentes nevetésben törtek ki, mire Tony ijedten hátrálni kezdett. Az egyik távolabbi alak, aki a vértjén fehér tenyérnyomot viselt törte meg a nevetésüket rekedt, öblös szavával.
– Megölni! – A csapat tagjai kardot rántva, egyszerre vetették magukat a már menekülő Zseni után.
Nyílvesszők suhantak el mellette, és ő lélekszakadva rohant az üldözői elől. A pánik teljesen leblokkolta az agyát, fogalma sem volt, hogy hol van és hogy merről érkezett, sem azt, hogy miféle lények üldözik. De ha nem akart vacsora lenni – márpedig nagyon nem akart az lenni –, akkor rá kellett kapcsolnia a sebességre, mert a lények szorosan a nyomában voltak. Tony pedig az utóbbi napok eseményei miatt olyannyira legyengült, hogy csak árnyéka volt önmagának.
†«.¸¸.°´¯`*†*´¯`°.¸¸.»†
Steve tehetetlenségében magához ölelte az alélt lányt. Fogalma sem volt, hogy mi a baja és hogyan ébreszthetné fel, ezért inkább a rátörő megérzésre hallgatva cselekedett. Reménykedett, hogy Angel így erőt nyerhet az általa, iránta érzett hűségből és szeretetből, mint ahogyan ezt korábban Angel mondta neki. Utat engedett az érzelmeinek, engedte, hogy átjárják és az örvénylésük tomboló viharrá fokozódjon. Eszébe jutott, mennyire nagyon hiányzott neki az angyal, hogy a SHIELD központban való ébredése után milyen tanácstalannak és elhagyatottnak érezte magát nélküle. Olyannyira rég szomjazta már az angyal közelségét, hogy most szinte remegett, ahogyan hozzáért. Arcát a lány megannyi göndör hajtincse közé, a nyakába fúrta és magában kérlelte őt, hogy ébredjen fel, mert nélküle még mindig elveszett volt.
A percek lassan tovaszálltak és a szél felerősödött körülöttük, mintha csak a Steve lelkében dúló érzelmek táplálnák. A meleg levegő örvénylése felborzolta körülöttük a fűszálakat, amik engedelmesen meghajoltak az ereje alatt. A lombok hevesen susogtak, és a Katona érezte, ahogy a lány karjai a nyaka köré fonódnak, az ernyedt test pedig fokozatosan önállósodik.
Steve megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, ahogy megérezte a lány egyre erősödő lélegzését a bőrén. Angel kezeivel ráfogott a férfi vállára, és rátámaszkodva felkelt, hogy a tóhoz botorkálva felfrissítse magát. A szél egy utolsó, heves rohammal belekapott a Katona hajába, majd tovatűnt. De a férfi nem figyelt rá, tekintetével végig a lányt figyelte, aki egy alapos arcmosást és ivást követően fáradt mozdulatokkal felkelt.
– Szia – köszöntötte halvány mosollyal, ahogy a férfi felé fordult.
– Szia – köszönt vissza Steve is, de még mindig alig hitte el, amit lát. Szinte hihetetlennek tűnt, ahogy a lány ott állt alig néhány lépésnyire tőle, és bár látta, milyen nyúzott állapotban van, mégis a tőle megszokott, természetfeletti erő sugárzott belőle. Angel arcáról azonnal leolvadt a kis mosoly, ahogy a tisztáson körülpillantott.
– Hol van Tony? – kérdezte azonnal, ahogy megbizonyosodott a Zseni távollétéről. Tekintetét Steve-re szegezte, azonnali választ várva tőle.
– A történtekre vonatkozó kérdésemre azt mondta, te elmondod, hogy mi történt, és elfutott arra – mutatott az egyik csapás felé a Katona. A lány arca megkeményedett.
– Elment – sziszegte dühösen –, mikor kifejezetten megkértem, hogy ne tegye! Amee, keresd! – Az eddig ülő robot előredőlt, fémes ujjain megtámaszkodott és mozdulatlanná dermedt. A hátán lévő fémpanel hátracsúszott, és egy propelleres szerkezet repült az égbe a panel alól, majd suhogó hanggal tovatűnt. A panel visszazárult és a gép azonnal egy macska kecsességével a lány elé ugrott, aki övéből előhúzta szépen faragott pálcáját és felült Amee hátára.
– Azonnal vissza kell hoznunk, mert nagy veszélyt jelent számára ez a világ – mondta magyarázatképpen, mire Steve bólintott és felkelt. Angel közben kezeivel a robot hátán fekvő panel elejébe kapaszkodott, fekete-sötétkék sportcipői talpait a gép hátsó lábain, a felső csukló feletti kiugróra támasztotta és kissé előredőlt. – Kövess minket – nézett ismét a katonára –, de ne harcolj! Ha történt valami, maradj Tonyval, mi Amee-vel majd elintézünk mindent!
Steve komoly arccal bólintott; az angyal hirtelen hangulatváltásából azonnal felfogta a helyzet komolyságát, ezért minden kérdését későbbre halasztotta. Tettre készen lépett előre, nem zavartatva magát, hogy továbbra is félmeztelenül áll a lány előtt. Angel jobb alkarján kék ragyogás kíséretében egy alkarvédő-szerű panel jelent meg, rajta egy széles kijelzővel. A képen fénypontok gyulladtak ki, három kék fény és előttük a távolban egy kék, vagy tucatnyi vörössel körülvéve. A lány szemét a panelről maga elé szegezte.
%5B22-30-14%5D.JPG)
– Bajban van! Hortha north,
kiscicám! – Az utasítást a Katona nem értette, de úgy tűnt, Amee igen,
mert egy nagymacskát megszégyenítő ugrással kezdett gyors vágtába, a
férfi pedig rohanva követte.
Steve
alig tudott a nyomában maradni, a robot az akadályokat gond nélkül
ugrotta át vagy szökellt el közöttük, fémes ujjaival a fák kérgébe vagy a
mohás sziklákra keményen rámarkolva nyert támasztékot és további
lendületet, tökéletesen tartva a sebességét. A páros összeszokottan
mozdult, a lány úgy ülte meg a macska-mozgású robotot, akár egy
versenylovat, hozzá igazítottan mozdult és szilárdan kapaszkodott,
mintha évek óta ezt csinálták volna. Nem csúszott meg akkor sem, mikor
Amee futás közben felugrott egy függőleges fatörzsre és onnan ugrott
tovább, sem mikor két, ledőlt törzs között szökkent át – a lány csupán
lehúzta a fejét, hogy elférjen a felső törzs alatt. Úgy tűnt, teljesen
tisztában vannak egymás korlátaival.
Indulásuk után alig néhány másodperccel egy vérfagyasztó üvöltés hangja ért el hozzájuk, és Angel még jobban rádőlt a robotra.
– Mutasd meg, mi a te sietséged! – kiáltotta a menetszélbe, de Amee tökéletes hallása így is érzékelte az utasítást. Rágyorsított a tempóra, és a páros azonnal eltűnt a Katona szeme elől. Egy jaguár sebességével váltak kámforrá a lombok között, és a férfi csak annyit tehetett, hogy abba az irányába haladt tovább, amerre utoljára látta őket, remélve, hogy így is célba ér. Nem tévedett, alig fél percen belül megérkezett a harc színhelyére.
Másképp nem igazán lehetett nevezni amit látott, ugyanis Angel már javában szorította vissza az idegen lényeket. Az angyal és a robot egy pont irányából kezdték kiszorítani a rémharcosokat – Steve nem igazán tudta hogyan nevezni őket –, és nem voltak kíméletesek. A Katona szinte eltátotta a száját, ahogy meglátta a lány harcban alkalmazott technikáját. A kezében tartott pálcából fények törtek elő, és ahogy a fény eltalált egy rémlényt, az hátrarepült és nem kelt fel többé. A vörös és kék fények eszeveszetten záporoztak, Angel pedig sebes, határozott és íves mozdulatokkal támadott. Amee kíméletlen vadmacskaként vetette rá magát a harcosokra, egyiktől a másikig haladva, harcmodorában keveredett az állati és a katonai technika. Fémes ujjaival irtózatos erővel taszított, csontokat tört és mart.
Steve-vel először fordult elő, hogy a látványtól megbénult egy harcban, aminek meg is lett a következménye. Egy lény került a háta mögé, és a kezében tartott hosszú, mocskos pengét magasba emelve, gonosz mosollyal készült lecsapni rá. A lány azonnal megérezte a rezdülést, és pálcáját egy lendítéssel a férfi felé szegezte.
– Obstructo! – A kimondott szó hatására az átok kék ragyogással suhant el az éppen hátraforduló Steve válla felett és egy dübörgő-reccsenő hang kíséretében nyakon találta annak támadóját. A különös fény olyan sebesen szállt el a megdermedt Katona feje mellett, hogy Steve szőkés hajszálaiba belekapott a forró szél, amit magával hozott. A rémharcos métereket repült hátra, míg egy nyekkenéssel neki nem csapódott egy vaskos fatörzsnek, hogy aztán a földre zuhanva kiterüljön. Épphogy puffant a kiütött harcos, Angel már haladt is a következő „páciense” felé.
– Maradj Tonyval! Tartsd eszméleténél és ne érj a nyílvesszőhöz! – utasította, miközben további kecses mozdulatokkal hajolt el egy-egy penge, vagy felé repülő nyílvessző elől. Mintha nem gondolkozott volna, mozdulatait az ösztönei vezették. Egy pillanatra se állt meg vagy hátrált, a vörös és kék fények irdatlan erővel csaptak le újra és újra áldozataikra, miközben Steve már a megtisztított és közrefogott területen a Zseni fölé hajolt.
Tony eszméletlenül feküdt egy fa tövében, a nyaka bal oldalán egy csúnya, vérző vágás volt. A sebből csordogáló vérébe valami sűrű, fekete anyag keveredett, és ahogy a Katona végignézett rajta, meglátta, hogy a jobb vádlijába egy nyílvessző állt bele, ami ugyanazzal a fekete, szurokszerű anyaggal volt bekenve, mint amit a férfi nyakán is látott. Nem ért rá, sietve próbálta felrázni az eszméletlent a vállainál fogva, miközben szólongatta. A Playboy lassan tért magához, és szinte rögtön felüvöltött. Arcát eltorzította a fájdalom, ahogy kezei rászorultak a sérülés felett a lábára. Ahogy kifogyott a lélegzetből újra kezdte, de nem került sok időbe és elhallgatott. Steve hiába próbálta megnyugtatni és ébren tartani, az erőlködő milliárdos lassan eldőlt, és a Katona minden igyekezete ellenére visszazuhant a sötétségbe.
A fájdalom pokoli volt. Mintha egy izzó vasdarabot szúrtak volna a lábába, és az érzés fokozatosan terjedt tovább a testében. A nyakában is érezte, azonban közel sem annyira erősen, mint a vádijában. Látta Rogerst, ahogy fölé hajol, de a fájdalom minden mást kizárt, így azt sem fogta fel, hogy mi történik körülötte, vagy hogy a Katona épp őt próbálja megnyugtatni. Tony megpróbálta az érzést visszaszorítani, vagy legalább egy kicsit megszokni, de a kín nem enyhült, hanem tovább fokozódott. Sosem érzett ilyen fájdalmat, és hiába erőlködött az eszméleténél maradásért, a sötétség jótékonyan rántotta magába valahová, ahol kevesebb fájdalom éri.
Steve minden igyekezete ellenére tehetetlen volt. Ismét megrázta a Zsenit a vállainál fogva, de egyéb reakciót nem kapott azon kívül, hogy a barna hajú férfi feje oldalra billent. Ekkor érezte a lányt maga mellé térdelni, és látta, hogy Angel tenyere azonnal Tony arcára simul.
– Vigyél vissza! – utasította az épp befutó robotot, majd pillantását Amee-ről Steve-re szegezte. – Kapaszkodj belém! – mondta ezúttal a Katonának, aki tenyerével a lány vállára fogott. Angel tekintete visszatért a robotra, aki egyik lábát megemelte, majd a földre dobbantott. Hirtelen csaptak fel a kék lángok, hogy egy másik helyen feltűnésüket követően szerte foszoljanak.
Steve utazott már így a lánnyal, ezért tudta, hogy mozdulatlanul, szemét becsukva és lélegzetét visszatartva kell megvárnia az érkezést. Ahogy megérezte a környezet megszilárdulását maga körül, kinyitotta a szemét és észrevette, hogy ismét a tisztáson vannak. Sosem fog hozzászokni a varázslat sokszínűségéhez – gondolta.
Angel sebesen látta el az ájult Zsenit, zsebkését kicsapva határozott mozdulatokkal szaggatta fel a férfi farmerjének szárát, majd, már gumikesztyűben, letörte a nyílvessző tollas részét, és kihúzta Tony lábából a maradékot. A hófehér gumit fertőzésként mocskolta össze a vér melletti ismeretlen, fekete anyag. A lány a szemetet és a kettétört nyilat egy áttetsző dobozba hajította. Egy halványlila szerrel tisztította ki a sebeket, és a szokásos gyógyítást követően még átitatott kötszerekkel is lefedte a sérült területeket. Mivel az angyal kezében tartott üveg hamar kiürült, így Amee egy új, bontatlan fiolát adott a kezébe, amiből a lány néhány kisebb kortyot még belediktált a betegébe, mielőtt az oldalára fektette volna őt. Angel fáradtan kelt fel, és ismét a tó hűs vízével frissítette fel magát, majd a csomagokból több szelet Lembast előszedve letelepedett Steve mellé és felé is nyújtott jó pár szeletet. A férfi hálásan bólintva elvette a felkínált élelmet, de borús kérdései hamar a felszínre törtek.
– Mik voltak azok a lények? – Steve próbálta visszafogni magát, és nem egyszerre az összes kérdését az angyalra zúdítani, de arcán pontosan látszott, hogy rengeteg dologra szeretne választ kapni.
– Sötét és kegyetlen harcosok, akiket arra tenyésztettek, hogy öljenek. – A lány válasza mögött sötét emlékek kavarogtak, melyek átitták a mondatait is. Hideg szavakkal beszélt a támadókról. – Evilági teremtmények, akiket uruk-hai-nak neveznek. Erősek, alig éreznek fájdalmat, nincs bennük félelem és a természetüktől távol áll a kegyelem. A fegyvereiket erős méreggel kenik, amely szörnyű fájdalmat és halált okoz, ha nincs a közelben ellenszer.
– Hogy kerülnek ide? Én azt hittem, hogy ez a föld Legolas népéé.
– Háború dúl ezen a világon, melyben a bakacsinerdei tündék is részt vesznek. – Két falat között kezdett magyarázatba. – Én pedig nem vártam el, hogy továbbra is harcosokkal őrizzék ezt a területet, csak mert én ide jövök. A varázslatok, amiket kiszórtam a terület körül megakadályozzák, hogy bármilyen ellenség a felállított kört átlépve beléphessen ide. Csak arra nem gondoltam, hogy Tony a szavamat semmibe véve kilép a védvonal mögül. Miért rohant el? – szegezte a kérdést a Kapitánynak.
– Zaklatott volt – rázta meg a fejét a férfi. – Mikor kérdőre vontam a történtekről, egyszerűen felugrott és elrohant.
– Nem hibáztatom érte – jegyezte meg Angel, de a Katona olyan döbbenten meredt rá, mint aki nem biztos a társa épelméjűségében. Persze nem erről volt szó, csupán nem értette, hogy miért áll hozzá a lány ilyen ellentmondásosan a helyzetnek.
– Hogy érted? Hiszen azt mondtad, megmondtad neki…
– Így volt. De… – A lány elgondolkozva hallgatott el, hogy átgondolhassa a válaszát. Mikor ismét szólásra nyitotta a száját egy gyenge, de jól hallható kiáltás fojtotta belé a mondandóját.
A Zseni irányából érkező hangok egyszerre tűntek kétségbeesettnek és szenvedőnek. Az angyal sietve felkelt és mellékuporodott, hogy a kétrét görnyedt, görcsös férfi arcára fektesse a tenyerét. Lehunyt szemeit hirtelen szorította össze és kapott levegő után, ahogy megérezte a Milliárdosban dúló viharos képeket és érzéseket. Néhány pillanat alatt felülemelkedett az őt hirtelen megérintő, tomboló érzéseken, és kézfeje kék lángokba borult, ahogyan koncentrálni kezdett a vihar csitítására és a fájdalmas érzések szétoszlatására. A pusztulásból életet, a sötétségből fényt teremtett. Az önmarcangolás és a fájdalom helyére békét hozva, a könnyek és vér helyett szabadság és szerelem érzését felébresztve a Playboy zaklatott lelkében. A viharos csatatér egy harmóniával átszőtt, békés tájjá alakult át. Angel lassan visszahúzódott, és kinyitotta a szemeit, hogy tekintete találkozhasson egy aggodalommal teli, kék szempárral.
Steve, látva a lány arcának fájdalmas megrándulását, szintén a szenvedő Milliárdos mellé telepedett, de igazából semmit sem tudott tenni értük. Néhány csendes perccel később Angel kinyitotta a szemeit.
– Mi baja? – kérdezte Steve az immár nyugodtan szuszogó Tonyra bökve. A lány szomorú arccal felelt.
– Szörnyen kimerült és zaklatott. Mikor a bázison megkértem, hogy vigyázzon rád – az angyal figyelmét nem kerülte el a Katona arcán átsuhanó érzelem, de úgy döntött, hogy nem teszi szóvá a dolgot –, nem volt időm elmagyarázni a helyzetet. Amikor felébresztett, és én láttam, hogy rosszabbul vagy, mint voltál, megijedtem. Nem, ne értsd félre – figyelmeztette Steve-et ezúttal a lány, látva a férfi egyre elsötétülő arcát –, kiválóan teljesítette a rábízott feladatot! Szinte azonnal jött segíteni, ahogy hívtam. De nem tudhatta, ahogyan Amee sem, hogy a Bezoarin veszélyes rád. Hiszen én is beleestem már ebbe a hibába...! Aztán ide jöttünk, és megint nem volt idő arra, hogy beszéljek vele. Pedig nagy szüksége lett volna rá.
A lány elvette a tenyerét a Zseni arcáról, aki úgy tűnt, hogy teljesen megnyugodott. Angel és a Kaptány visszatelepedtek a korábbi helyükre.
– Angel – szólította meg a férfi a gondolataiba merült angyalt, aki felkapta a fejét. – Miért vagyunk itt?
– Mire emlékszel?
– Hogy elmentem Emilyért és harcba keveredtünk.
– És még? – nógatta a lány.
– Beugrottam a liftbe és ennyi – Angel várt egy kicsit, majd folytatta a történetet a hiányzó darabjaival.
– Eltaláltak téged. Kétszer is. Ebből az egyik lövedék azonnal megölt.
Steve zavarodott és hitetlenkedő arccal próbálta megemészteni a lány rövid, tömör válaszait. Szólásra nyitotta a száját, hogy megkérdezze Angeltől, valóban jól értette-e a dolgot, de a lány megelőzte őt. Szavain áthallatszott, hogy alig tud beszélni az esetről és az arca tükrözte zaklatottságát.
– Az előzmények miatt váratlanul ért ez az egész. Nem számítottam arra, hogy... tényleg bekövetkezik. És mikor megtörtént, az szörnyű volt. – Az arcára kiült a fájdalom. – Nem tudtam azonnal elindulni, mert egy helyszínen voltam, és mire odaértem a bázisra… – A tekintete egy reszketeg sóhajjal visszatért Tonyra. – Elkéstem. Láttam, ahogyan milliárdok halnak meg és a sötétség teret nyer. Úgy tűnt, minden elveszik. Aztán váratlanul megéreztem, hogy van még egy esély, és én segítséget kérve visszahoztalak, de olyan erőkhöz kellett folyamodnom, amelyeknek a használata nagyon kimerített.
– Miért épp őt kérted meg? Lehetett volna akár…
– Emily súlyos traumát szenvedett el a történtek miatt és Furyra egy csavar becsavarását nem bíznék a jelenlegi állapotában. Tony volt a lehető legjobb választás.
– Nem vagyunk túl jóban – magyarázta Steve tovább az értetlenségét.
– Mégis, tőle olyan erőt kaptam, ami lehetővé tette az életed visszaadását. E nélkül nem sikerült volna.
– Hogy mi? – A Katona alig akarta elhinni, amit hallott.
– A bűntudatról beszélek. Emlékezz vissza, mikor elmondtam, hogy milyen érzések táplálnak, miből merítek erőt!
– Szeretet, hűség, bizalom, hála és ragaszkodás – gyűjtötte össze Steve lassan egy régi beszélgetésük emlékéből a szóban forgó érzéseket.
– És a bűntudat, ami az összes változó arányú keveréke. Mindazon érzés, amiket felsoroltál, benne van a bűntudatban, átitatva valami személyessel, valami sajátossággal, ezért ez a keverék néha óriási hatalmat adhat.
– De én ezt nem értem, Starknak miért lenne bűntudata? Hiszen ő nem tehet semmiről. – A szőke férfi nem értette az egészet.
– Bármi is legyen az ok, csupán tévedésen alapul – jelentette ki a lány. – Beszélj majd vele, miután felébredt. Most kérdezni szeretnék valamit… – Angel elhallgatott, és Steve azt hitte, már nem is fogja folytatni, ezért bátorította.
– Igen?
– És szeretném, ha teljesen őszintén válaszolnál! – A férfi határozott bólintására folytatta. – Haragszol Emilyre?
A kérdés váratlanul érte, és egy kicsit el kellett gondolkodnia, mielőtt felelt.
– Nem követte az utasítást – mondta ki végül. – És elvonatkoztatva magamtól, emiatt a csapat vezető nélkül maradt.
A lány, úgy tűnt, nem ezt a választ várta, mert szomorúan lehajtotta a fejét és felkelt.
– Angel… – Steve nem értette, hogy mi lelte az angyalt. Meg akarta kérdezni, de ő félbeszakította.
– Most egy kicsit el kell mennem, de Amee – mutatott a robotra –, a jobb kezem, majd vigyáz rátok. Tony még sántítani fog egy kicsit, mert a nyílhegy belevágott a csontba is. Egyetek és beszéljetek, éjjel vagy reggel visszamegyünk.
Angel alig tett egy lépést, mikor egy kéz kapta el a csuklóját és meggátolta abban, hogy tovább tudjon menni. Zavarodottan nézett vissza a Katonára, aki úgy tűnt, még bátorságot gyűjt, hogy megszólaljon.
– Steve, mi a baj? – Érdeklődve várta a visszatartása miatti magyarázatot a nem kevésbé zavarodott férfitól. Néhány másodperc múlva felhangzott a bizonytalan kérdés, miközben a tengerkék szempár bizonytalanul fúródott az övébe.
– Tényleg ott voltál?
Muszáj volt megtudnia az igazat. Erre gondolt, mióta csak felébredt New Yorkban, mióta ott élt egy világban, ahol sosem érezte otthon magát. Elveszett volt és kétségek gyötörték, de az angyal nem jött többé, hogy utat mutasson neki, hogy válaszoljon arra, miért élte túl a zuhanást és a több mint hatvan évig tartó mély álmot a jégben. Mikor felébredt zavarodott volt és ez később sem múlt el. A vezetője, az őrangyala eltűnt, és Steve azt hitte, hogy már sosem látja többé. Azt gondolta, a lány azért nem volt ott az ébredésekor a központban, mert „levette róla a kezét”. Vagy rosszabb, esetleg valami baj történt Angellel. Mert biztos volt benne, hogy egyébként eljött volna, hogy válaszoljon a kérdéseire.
Tisztán emlékezett rá, ahogyan a gép vezetőülésében nem látott más utat, mint az óceánba süllyeszteni a repülőt a fedélzetén lévő bombákkal. Látta a térképen a helyzetüket, és hogy a gépmadár repülési rendszerei megsérültek. Nem volt más út. Érezte, ahogy egy kéz érinti, majd megszorítja a vállát, és hátranézve látta, ahogy Angel mögötte áll, és ahogy találkozott a tekintetük egy apró mosollyal, biztatóan bólint. Mintha az angyal jelenléte elsöpörte volna az összes kétségét. Tudta, hogy minden rendben lesz. Szilárd elhatározással tolta előre a kormányt és a gép orra azonnal a mélybe bukott, süllyedésbe húzva az egész szerkezetet. Magabiztos lemondással a hangjában tájékoztatta a helyzetről, majd búcsúzott el a nőtől, élete szerelmétől. Fájt a tudat, hogy soha többé nem láthatja Peggyt. A nő sírt, és ezzel csak még jobban a férfi lelkébe mart. A vállán nyugvó kéz megnyugtató érintése végig kísérte az utolsó útján, de a becsapódásra nem emlékezett. Számtalanszor újraélte már az egészet álmában, de a kérdések megmaradtak. És aki válaszolhatott, az ennyi idő után végre feltűnt, és Steve alig tudta elhinni, hogy ez tényleg megtörténik.
A lány lassan visszalépett és Steve várakozó tekintetétől kísérve visszatelepedett a fűbe. Jó néhány másodperces hallgatás után egyenesen a férfi szemébe nézve felelt.
– Ott voltam. – Határozott válaszára rá is bólintott, hogy megerősítse szavait.
Másodpercekig nézték egymást: Angel arca nem mutatott érzelmeket, de Steve-en látszott, hogy mennyire nagyon zaklatott. Rengeteg kérdése volt, rengeteg „miért”-re szeretett volna választ kapni, azonban nem tudta, hogyan tegye fel a kérdéseit anélkül, hogy kérdőre vonná, vagy megkérdőjelezné az angyalt. Jól tudta, hogy a szabályok szerint ezeket szigorúan tilos megtennie, Angel még korábban figyelmeztette erre.
Reszketegen kifújta a levegőt, amit azóta tartott a tüdejében, hogy feltette a kérdést, majd megrázta és lehajtotta a fejét. Ott volt. Tehát nem képzelődött. És Angel él, tehát más oka volt, hogy felé se nézett ilyen sokáig. Meg akarta kérdezni, hogy miért, de nem tehette. Szenvedő arccal emelte fel a fejét, de mikor szólásra nyitotta a száját néhány ujj nyomódott az ajkainak, elvágva a megszólalás lehetőségét. A lány határozott szavakkal kezdett beszélni.
– Tudni akarod, miért élted túl – jelentette ki az angyal, egyenest Steve kétségekkel küzdő szemeibe nézve. Rogers nyitott könyv volt számára, mióta a kötés létrejött közöttük. A férfi bólintott, és a lány elvette a kezét a Katona szájáról, ahogy válaszolt a kimondatlan kérdésre. – Mert a sorsod meg van írva, és te már ráléptél az utadra, hogy beteljesíthesd. A végzeted az, hogy segíts a világodnak akkor, amikor az a legnagyobb szükséget szenvedi. Ez van benned, és te felismerted ezt, ezért jelentkeztél a Szuperkatona Programba, hogy másokon segíthess, ezzel elfogadva önmagadat és a számodra kijelölt utat.
És a világodnak, úgy tűnik, most lesz a legnagyobb szüksége rád. Ami történik veled és körülötted, arra nem mindig lehet magyarázatot találni. Minden változik, a környezeted, a döntéseid, csak az út állandó, én pedig azért vagyok, hogy segítsek a változó tényezőket kiküszöbölve az úton maradni, de a döntés mindig is a tiéd volt. Igen, ott voltam, mert úgy döntöttél, hogy a repülőt az óceánba süllyeszted. Ez a döntés nagy áldozatot kívánt tőled, amit te mások védelmében azonnal meghoztál, tovább követve az utadat, én pedig megóvtalak és őriztem az álmod, ameddig ez szükséges volt. Az áldozatod tette lehetővé, hogy túléld, én csak egy segéd vagyok a történetedben. – Ésszerű és folyamatos magyarázata nem adott választ Steve minden kérdésére.
– Mikor felébredtem a bázison – a férfi lassan beszélt, megpróbált úgy fogalmazni, hogy az ne tűnjön számonkérésnek, vagy elégedetlenkedésnek – nem voltál ott.
– Nem, valóban nem voltam – értett egyet a nyilvánvalóval Angel. Kezdte érteni, mire akar a beszélgetőtársa kilyukadni. – Már nem volt rám szükség.
– Nem, ez nem így volt! – vágta rá Steve azonnal és hevesen. Tényleg így látta a lány?! Szavait kétségbeesés szőtte át, ahogy felszínre tört a régóta benne élő gyötrődés és tanácstalanság. – Felébredtem egy idegen világban, ahol azt mondták, hogy majd’ hetven évet töltöttem a jégbe fagyva, és hogy a háborút, amiben harcoltam és magam is azt hittem, hogy meghaltam, megnyerte a hazám. Aztán ráébredtem, hogy mindenki, akit csak ismertem meghalt, és a győzelem valójában nem olyan győzelem volt, amit a szó igazából jelent. Ott voltam egy idegen világban, és nem értettem semmit. Nem volt célom, se helyem, se vezetőm… – Mikor a fájdalmas szavak elhaltak, Angel várt egy kicsit, majd beszélni kezdett.
– A világ talán megváltozott, de attól még az otthonod maradt, abban pedig mindig lesz helyed, legyen az a világ bármilyen. Csak időre van szükséged, hogy megszokd ezt a rengeteg újdonságot – kezdte bátorítóan. – A változás nem mindig könnyű, de szükséges. Nem lehet megakadályozni, mert megtörténik, akár akarjuk, akár nem. Mint a Nap, ahogy a Holdat váltja, hiába szeretjük a nappali meleget, akkor is eljön majd az este, ha akarjuk, ha nem. Ahogyan célod is lesz mindig; amíg csak a sötétség létezik, van, ami ellen küzdj, csak nem mindig fedi fel magát azonnal. Ami pedig a jelenlétemet illeti – folytatta kissé megemelve a kezeit, mintha csak a vállát akarta volna megrántani –, nem lehetek veled mindig, rengeteg címre kell mennem, rengeteg világban sok bajbajutottat oltalmazok, sokszor napokig meg sem állok, akkora rohanásban szoktam lenni. De erre figyelmeztettelek már az elején, tehát ezt te is pontosan tudtad, szóval Steve – egy mély sóhaj kíséretében, értetlenül nézett a katonára –, mi a baj?
A férfi nem felelt azonnal, nem volt biztos abban, hogy azt, amit érez, helyes-e kimondania. Lelke legmélyén zavarban volt, de az Angyal jelenlétének a sokáig tartó hiánya mély fájdalommal nyomódott a szívére. Végül felelete halkan, de határozottan hangzott.
– Hogy hiányoztál.
Steve kissé szorongva várta a választ, de az angyal nem szólt semmit, csupán pislogott néhányat, hogy szemei csillogását tompíthassa, és közelebb kuporodva a jobb tenyerét kettőjük közé emelte.
Angel képtelen lett volna megszólalni, a férfi szavai olyan ősi erőket ébresztettek fel, amelyek az egész lényét belülről melegítették át. Látta, ahogy a Katona, az elutasítástól félve várja a választ és ő nem tétovázott, hogy az érzéseit megossza vele. Tenyerét élével Steve felé nyújtotta, aki tétován, értetlenül, de ráfektette saját jobbját. Ahogy megfogták egymás kezét Angel tovább ment, megfogta és a saját szíve fölé fektette a Katona kezét, ezzel nem kicsit zavarba hozva a szőkés férfit. Látva a dolgot, az angyal bátorítóan rábólintott, és saját balját Steve szíve fölé helyezte. A hatás azonnali volt.
Kék lángok csaptak fel körülöttük és Steve hallotta a lány idegen nyelven mormolt, dallamos szavait, holott látta, hogy az előtte térdelő angyal szája egy halvány mosolyon kívül nem mozdult. A lángok másfél méter magasra felcsaptak és a lánggyűrű orkánként kavargott körülöttük, kizárva a madarak énekeit és a lombok mozgásának hangjait, furcsa, mélyen perzselő hanggal körülvéve őket. A néhol dallamos, néhol sziszegős szavak folyamatosan visszhangoztak körülöttük, hol tisztábban, hol többszörösen is visszhangozódva. A Katona egy-két latin szót vélt felismerni a felhangzottak között, mint a védelem, a segítség és az áldozat, de valami más sokkal jobban lefoglalta.
A körülöttük tomboló lángörvény nem volt forró, nem égette őket a hőség. Más sugárzott belőle: érzések. Steve érezte, hogy biztonság, nyugalom és szeretet öleli körbe és éled fel benne, ami átmelegítette, elöntötte boldogsággal és megtörhetetlen reményekkel. Úgy érezte, a világon minden rendben van, és bármit elérhet, amit csak szeretne. Tisztán érezte, ahogy a tenyerén lévő hegből kellemes melegség árad a kezén át a lelkébe, és az összefonódott kézfejeikre pillantva látta, ahogyan kéken felizzik a lány kelta keresztjének rajzolata mindkét kézen. Szinte érezni vélte a minta vonalainak melegét a bőrén.
Tekintete a lányra siklott, aki végig őt nézte és már teli szájjal nevetett, miközben arca boldogságtól és könnyektől ragyogott. Az idegen szavak lassan elhaltak, a lángok fokozatosan elcsitultak és kialudtak. A madarak éneke ismét a fülükbe csengett és a két térdelő is elengedte egymást, ahogy a meleg eloszlott körülöttük. Steve nehezen találta meg a hangját, ám ennek már köze sem volt a zaklatottsághoz.
– Mi volt ez? – Rogers majd kicsattant a rengeteg pozitív érzelemtől, és látta, hogy a lány is hasonlóképp érzi magát, válasza előtt gyors mozdulattal, alkarral törölte le könnyeit az arcáról.
– Priori Incantatem, vagyis a varázsvisszajátszás jelensége. A hűséged kinyilvánítása aktiválta, én pedig segítettem láthatóvá tenni. A korábban elvégzett varázslatok lenyomatát láttuk, hallottuk és éreztük. Ez egy speciális kapcsolat, a mágia, ami összeköt minket reagál az egymás iránt tanúsított érzéseinkre. Ezért érzem meg, ha rosszul vagy, te pedig ezért éled át az érzéseimet, mikor azok hevesek.
– Tehát azok a furcsa szavak… – kezdte Steve bizonytalanul.
– Az elvégzett varázslatok, amiket akkor hajtottam végre, mikor megmentettem az életedet. Lent a bunkerben és fent a bázison, a mágia mindet visszajátszotta nekünk. A kimondott varázsigék nem tűnnek el, miután a feladatukat beteljesítik, mert az erő, amivel végrehajtódnak ott él tovább benned és bennem is. A szeretet és önfeláldozás a legnagyobb erő a világon, amelyek soha nem tűnnek el nyomtalanul. Összekötnek minket, legyen a köztünk lévő távolság térben és időben bármekkora. Ott élek benned, ahogyan te is bennem, ezért valójában sosem váltunk el.
Indulásuk után alig néhány másodperccel egy vérfagyasztó üvöltés hangja ért el hozzájuk, és Angel még jobban rádőlt a robotra.
– Mutasd meg, mi a te sietséged! – kiáltotta a menetszélbe, de Amee tökéletes hallása így is érzékelte az utasítást. Rágyorsított a tempóra, és a páros azonnal eltűnt a Katona szeme elől. Egy jaguár sebességével váltak kámforrá a lombok között, és a férfi csak annyit tehetett, hogy abba az irányába haladt tovább, amerre utoljára látta őket, remélve, hogy így is célba ér. Nem tévedett, alig fél percen belül megérkezett a harc színhelyére.
Másképp nem igazán lehetett nevezni amit látott, ugyanis Angel már javában szorította vissza az idegen lényeket. Az angyal és a robot egy pont irányából kezdték kiszorítani a rémharcosokat – Steve nem igazán tudta hogyan nevezni őket –, és nem voltak kíméletesek. A Katona szinte eltátotta a száját, ahogy meglátta a lány harcban alkalmazott technikáját. A kezében tartott pálcából fények törtek elő, és ahogy a fény eltalált egy rémlényt, az hátrarepült és nem kelt fel többé. A vörös és kék fények eszeveszetten záporoztak, Angel pedig sebes, határozott és íves mozdulatokkal támadott. Amee kíméletlen vadmacskaként vetette rá magát a harcosokra, egyiktől a másikig haladva, harcmodorában keveredett az állati és a katonai technika. Fémes ujjaival irtózatos erővel taszított, csontokat tört és mart.
Steve-vel először fordult elő, hogy a látványtól megbénult egy harcban, aminek meg is lett a következménye. Egy lény került a háta mögé, és a kezében tartott hosszú, mocskos pengét magasba emelve, gonosz mosollyal készült lecsapni rá. A lány azonnal megérezte a rezdülést, és pálcáját egy lendítéssel a férfi felé szegezte.
– Obstructo! – A kimondott szó hatására az átok kék ragyogással suhant el az éppen hátraforduló Steve válla felett és egy dübörgő-reccsenő hang kíséretében nyakon találta annak támadóját. A különös fény olyan sebesen szállt el a megdermedt Katona feje mellett, hogy Steve szőkés hajszálaiba belekapott a forró szél, amit magával hozott. A rémharcos métereket repült hátra, míg egy nyekkenéssel neki nem csapódott egy vaskos fatörzsnek, hogy aztán a földre zuhanva kiterüljön. Épphogy puffant a kiütött harcos, Angel már haladt is a következő „páciense” felé.
– Maradj Tonyval! Tartsd eszméleténél és ne érj a nyílvesszőhöz! – utasította, miközben további kecses mozdulatokkal hajolt el egy-egy penge, vagy felé repülő nyílvessző elől. Mintha nem gondolkozott volna, mozdulatait az ösztönei vezették. Egy pillanatra se állt meg vagy hátrált, a vörös és kék fények irdatlan erővel csaptak le újra és újra áldozataikra, miközben Steve már a megtisztított és közrefogott területen a Zseni fölé hajolt.
Tony eszméletlenül feküdt egy fa tövében, a nyaka bal oldalán egy csúnya, vérző vágás volt. A sebből csordogáló vérébe valami sűrű, fekete anyag keveredett, és ahogy a Katona végignézett rajta, meglátta, hogy a jobb vádlijába egy nyílvessző állt bele, ami ugyanazzal a fekete, szurokszerű anyaggal volt bekenve, mint amit a férfi nyakán is látott. Nem ért rá, sietve próbálta felrázni az eszméletlent a vállainál fogva, miközben szólongatta. A Playboy lassan tért magához, és szinte rögtön felüvöltött. Arcát eltorzította a fájdalom, ahogy kezei rászorultak a sérülés felett a lábára. Ahogy kifogyott a lélegzetből újra kezdte, de nem került sok időbe és elhallgatott. Steve hiába próbálta megnyugtatni és ébren tartani, az erőlködő milliárdos lassan eldőlt, és a Katona minden igyekezete ellenére visszazuhant a sötétségbe.
A fájdalom pokoli volt. Mintha egy izzó vasdarabot szúrtak volna a lábába, és az érzés fokozatosan terjedt tovább a testében. A nyakában is érezte, azonban közel sem annyira erősen, mint a vádijában. Látta Rogerst, ahogy fölé hajol, de a fájdalom minden mást kizárt, így azt sem fogta fel, hogy mi történik körülötte, vagy hogy a Katona épp őt próbálja megnyugtatni. Tony megpróbálta az érzést visszaszorítani, vagy legalább egy kicsit megszokni, de a kín nem enyhült, hanem tovább fokozódott. Sosem érzett ilyen fájdalmat, és hiába erőlködött az eszméleténél maradásért, a sötétség jótékonyan rántotta magába valahová, ahol kevesebb fájdalom éri.
Steve minden igyekezete ellenére tehetetlen volt. Ismét megrázta a Zsenit a vállainál fogva, de egyéb reakciót nem kapott azon kívül, hogy a barna hajú férfi feje oldalra billent. Ekkor érezte a lányt maga mellé térdelni, és látta, hogy Angel tenyere azonnal Tony arcára simul.
– Vigyél vissza! – utasította az épp befutó robotot, majd pillantását Amee-ről Steve-re szegezte. – Kapaszkodj belém! – mondta ezúttal a Katonának, aki tenyerével a lány vállára fogott. Angel tekintete visszatért a robotra, aki egyik lábát megemelte, majd a földre dobbantott. Hirtelen csaptak fel a kék lángok, hogy egy másik helyen feltűnésüket követően szerte foszoljanak.
Steve utazott már így a lánnyal, ezért tudta, hogy mozdulatlanul, szemét becsukva és lélegzetét visszatartva kell megvárnia az érkezést. Ahogy megérezte a környezet megszilárdulását maga körül, kinyitotta a szemét és észrevette, hogy ismét a tisztáson vannak. Sosem fog hozzászokni a varázslat sokszínűségéhez – gondolta.
Angel sebesen látta el az ájult Zsenit, zsebkését kicsapva határozott mozdulatokkal szaggatta fel a férfi farmerjének szárát, majd, már gumikesztyűben, letörte a nyílvessző tollas részét, és kihúzta Tony lábából a maradékot. A hófehér gumit fertőzésként mocskolta össze a vér melletti ismeretlen, fekete anyag. A lány a szemetet és a kettétört nyilat egy áttetsző dobozba hajította. Egy halványlila szerrel tisztította ki a sebeket, és a szokásos gyógyítást követően még átitatott kötszerekkel is lefedte a sérült területeket. Mivel az angyal kezében tartott üveg hamar kiürült, így Amee egy új, bontatlan fiolát adott a kezébe, amiből a lány néhány kisebb kortyot még belediktált a betegébe, mielőtt az oldalára fektette volna őt. Angel fáradtan kelt fel, és ismét a tó hűs vízével frissítette fel magát, majd a csomagokból több szelet Lembast előszedve letelepedett Steve mellé és felé is nyújtott jó pár szeletet. A férfi hálásan bólintva elvette a felkínált élelmet, de borús kérdései hamar a felszínre törtek.
– Mik voltak azok a lények? – Steve próbálta visszafogni magát, és nem egyszerre az összes kérdését az angyalra zúdítani, de arcán pontosan látszott, hogy rengeteg dologra szeretne választ kapni.
– Sötét és kegyetlen harcosok, akiket arra tenyésztettek, hogy öljenek. – A lány válasza mögött sötét emlékek kavarogtak, melyek átitták a mondatait is. Hideg szavakkal beszélt a támadókról. – Evilági teremtmények, akiket uruk-hai-nak neveznek. Erősek, alig éreznek fájdalmat, nincs bennük félelem és a természetüktől távol áll a kegyelem. A fegyvereiket erős méreggel kenik, amely szörnyű fájdalmat és halált okoz, ha nincs a közelben ellenszer.
– Hogy kerülnek ide? Én azt hittem, hogy ez a föld Legolas népéé.
– Háború dúl ezen a világon, melyben a bakacsinerdei tündék is részt vesznek. – Két falat között kezdett magyarázatba. – Én pedig nem vártam el, hogy továbbra is harcosokkal őrizzék ezt a területet, csak mert én ide jövök. A varázslatok, amiket kiszórtam a terület körül megakadályozzák, hogy bármilyen ellenség a felállított kört átlépve beléphessen ide. Csak arra nem gondoltam, hogy Tony a szavamat semmibe véve kilép a védvonal mögül. Miért rohant el? – szegezte a kérdést a Kapitánynak.
– Zaklatott volt – rázta meg a fejét a férfi. – Mikor kérdőre vontam a történtekről, egyszerűen felugrott és elrohant.
– Nem hibáztatom érte – jegyezte meg Angel, de a Katona olyan döbbenten meredt rá, mint aki nem biztos a társa épelméjűségében. Persze nem erről volt szó, csupán nem értette, hogy miért áll hozzá a lány ilyen ellentmondásosan a helyzetnek.
– Hogy érted? Hiszen azt mondtad, megmondtad neki…
– Így volt. De… – A lány elgondolkozva hallgatott el, hogy átgondolhassa a válaszát. Mikor ismét szólásra nyitotta a száját egy gyenge, de jól hallható kiáltás fojtotta belé a mondandóját.
A Zseni irányából érkező hangok egyszerre tűntek kétségbeesettnek és szenvedőnek. Az angyal sietve felkelt és mellékuporodott, hogy a kétrét görnyedt, görcsös férfi arcára fektesse a tenyerét. Lehunyt szemeit hirtelen szorította össze és kapott levegő után, ahogy megérezte a Milliárdosban dúló viharos képeket és érzéseket. Néhány pillanat alatt felülemelkedett az őt hirtelen megérintő, tomboló érzéseken, és kézfeje kék lángokba borult, ahogyan koncentrálni kezdett a vihar csitítására és a fájdalmas érzések szétoszlatására. A pusztulásból életet, a sötétségből fényt teremtett. Az önmarcangolás és a fájdalom helyére békét hozva, a könnyek és vér helyett szabadság és szerelem érzését felébresztve a Playboy zaklatott lelkében. A viharos csatatér egy harmóniával átszőtt, békés tájjá alakult át. Angel lassan visszahúzódott, és kinyitotta a szemeit, hogy tekintete találkozhasson egy aggodalommal teli, kék szempárral.
Steve, látva a lány arcának fájdalmas megrándulását, szintén a szenvedő Milliárdos mellé telepedett, de igazából semmit sem tudott tenni értük. Néhány csendes perccel később Angel kinyitotta a szemeit.
– Mi baja? – kérdezte Steve az immár nyugodtan szuszogó Tonyra bökve. A lány szomorú arccal felelt.
– Szörnyen kimerült és zaklatott. Mikor a bázison megkértem, hogy vigyázzon rád – az angyal figyelmét nem kerülte el a Katona arcán átsuhanó érzelem, de úgy döntött, hogy nem teszi szóvá a dolgot –, nem volt időm elmagyarázni a helyzetet. Amikor felébresztett, és én láttam, hogy rosszabbul vagy, mint voltál, megijedtem. Nem, ne értsd félre – figyelmeztette Steve-et ezúttal a lány, látva a férfi egyre elsötétülő arcát –, kiválóan teljesítette a rábízott feladatot! Szinte azonnal jött segíteni, ahogy hívtam. De nem tudhatta, ahogyan Amee sem, hogy a Bezoarin veszélyes rád. Hiszen én is beleestem már ebbe a hibába...! Aztán ide jöttünk, és megint nem volt idő arra, hogy beszéljek vele. Pedig nagy szüksége lett volna rá.
A lány elvette a tenyerét a Zseni arcáról, aki úgy tűnt, hogy teljesen megnyugodott. Angel és a Kaptány visszatelepedtek a korábbi helyükre.
– Angel – szólította meg a férfi a gondolataiba merült angyalt, aki felkapta a fejét. – Miért vagyunk itt?
– Mire emlékszel?
– Hogy elmentem Emilyért és harcba keveredtünk.
– És még? – nógatta a lány.
– Beugrottam a liftbe és ennyi – Angel várt egy kicsit, majd folytatta a történetet a hiányzó darabjaival.
– Eltaláltak téged. Kétszer is. Ebből az egyik lövedék azonnal megölt.
Steve zavarodott és hitetlenkedő arccal próbálta megemészteni a lány rövid, tömör válaszait. Szólásra nyitotta a száját, hogy megkérdezze Angeltől, valóban jól értette-e a dolgot, de a lány megelőzte őt. Szavain áthallatszott, hogy alig tud beszélni az esetről és az arca tükrözte zaklatottságát.
– Az előzmények miatt váratlanul ért ez az egész. Nem számítottam arra, hogy... tényleg bekövetkezik. És mikor megtörtént, az szörnyű volt. – Az arcára kiült a fájdalom. – Nem tudtam azonnal elindulni, mert egy helyszínen voltam, és mire odaértem a bázisra… – A tekintete egy reszketeg sóhajjal visszatért Tonyra. – Elkéstem. Láttam, ahogyan milliárdok halnak meg és a sötétség teret nyer. Úgy tűnt, minden elveszik. Aztán váratlanul megéreztem, hogy van még egy esély, és én segítséget kérve visszahoztalak, de olyan erőkhöz kellett folyamodnom, amelyeknek a használata nagyon kimerített.
– Miért épp őt kérted meg? Lehetett volna akár…
– Emily súlyos traumát szenvedett el a történtek miatt és Furyra egy csavar becsavarását nem bíznék a jelenlegi állapotában. Tony volt a lehető legjobb választás.
– Nem vagyunk túl jóban – magyarázta Steve tovább az értetlenségét.
– Mégis, tőle olyan erőt kaptam, ami lehetővé tette az életed visszaadását. E nélkül nem sikerült volna.
– Hogy mi? – A Katona alig akarta elhinni, amit hallott.
– A bűntudatról beszélek. Emlékezz vissza, mikor elmondtam, hogy milyen érzések táplálnak, miből merítek erőt!
– Szeretet, hűség, bizalom, hála és ragaszkodás – gyűjtötte össze Steve lassan egy régi beszélgetésük emlékéből a szóban forgó érzéseket.
– És a bűntudat, ami az összes változó arányú keveréke. Mindazon érzés, amiket felsoroltál, benne van a bűntudatban, átitatva valami személyessel, valami sajátossággal, ezért ez a keverék néha óriási hatalmat adhat.
– De én ezt nem értem, Starknak miért lenne bűntudata? Hiszen ő nem tehet semmiről. – A szőke férfi nem értette az egészet.
– Bármi is legyen az ok, csupán tévedésen alapul – jelentette ki a lány. – Beszélj majd vele, miután felébredt. Most kérdezni szeretnék valamit… – Angel elhallgatott, és Steve azt hitte, már nem is fogja folytatni, ezért bátorította.
– Igen?
– És szeretném, ha teljesen őszintén válaszolnál! – A férfi határozott bólintására folytatta. – Haragszol Emilyre?
A kérdés váratlanul érte, és egy kicsit el kellett gondolkodnia, mielőtt felelt.
– Nem követte az utasítást – mondta ki végül. – És elvonatkoztatva magamtól, emiatt a csapat vezető nélkül maradt.
A lány, úgy tűnt, nem ezt a választ várta, mert szomorúan lehajtotta a fejét és felkelt.
– Angel… – Steve nem értette, hogy mi lelte az angyalt. Meg akarta kérdezni, de ő félbeszakította.
– Most egy kicsit el kell mennem, de Amee – mutatott a robotra –, a jobb kezem, majd vigyáz rátok. Tony még sántítani fog egy kicsit, mert a nyílhegy belevágott a csontba is. Egyetek és beszéljetek, éjjel vagy reggel visszamegyünk.
Angel alig tett egy lépést, mikor egy kéz kapta el a csuklóját és meggátolta abban, hogy tovább tudjon menni. Zavarodottan nézett vissza a Katonára, aki úgy tűnt, még bátorságot gyűjt, hogy megszólaljon.
– Steve, mi a baj? – Érdeklődve várta a visszatartása miatti magyarázatot a nem kevésbé zavarodott férfitól. Néhány másodperc múlva felhangzott a bizonytalan kérdés, miközben a tengerkék szempár bizonytalanul fúródott az övébe.
– Tényleg ott voltál?
Muszáj volt megtudnia az igazat. Erre gondolt, mióta csak felébredt New Yorkban, mióta ott élt egy világban, ahol sosem érezte otthon magát. Elveszett volt és kétségek gyötörték, de az angyal nem jött többé, hogy utat mutasson neki, hogy válaszoljon arra, miért élte túl a zuhanást és a több mint hatvan évig tartó mély álmot a jégben. Mikor felébredt zavarodott volt és ez később sem múlt el. A vezetője, az őrangyala eltűnt, és Steve azt hitte, hogy már sosem látja többé. Azt gondolta, a lány azért nem volt ott az ébredésekor a központban, mert „levette róla a kezét”. Vagy rosszabb, esetleg valami baj történt Angellel. Mert biztos volt benne, hogy egyébként eljött volna, hogy válaszoljon a kérdéseire.
Tisztán emlékezett rá, ahogyan a gép vezetőülésében nem látott más utat, mint az óceánba süllyeszteni a repülőt a fedélzetén lévő bombákkal. Látta a térképen a helyzetüket, és hogy a gépmadár repülési rendszerei megsérültek. Nem volt más út. Érezte, ahogy egy kéz érinti, majd megszorítja a vállát, és hátranézve látta, ahogy Angel mögötte áll, és ahogy találkozott a tekintetük egy apró mosollyal, biztatóan bólint. Mintha az angyal jelenléte elsöpörte volna az összes kétségét. Tudta, hogy minden rendben lesz. Szilárd elhatározással tolta előre a kormányt és a gép orra azonnal a mélybe bukott, süllyedésbe húzva az egész szerkezetet. Magabiztos lemondással a hangjában tájékoztatta a helyzetről, majd búcsúzott el a nőtől, élete szerelmétől. Fájt a tudat, hogy soha többé nem láthatja Peggyt. A nő sírt, és ezzel csak még jobban a férfi lelkébe mart. A vállán nyugvó kéz megnyugtató érintése végig kísérte az utolsó útján, de a becsapódásra nem emlékezett. Számtalanszor újraélte már az egészet álmában, de a kérdések megmaradtak. És aki válaszolhatott, az ennyi idő után végre feltűnt, és Steve alig tudta elhinni, hogy ez tényleg megtörténik.
A lány lassan visszalépett és Steve várakozó tekintetétől kísérve visszatelepedett a fűbe. Jó néhány másodperces hallgatás után egyenesen a férfi szemébe nézve felelt.
– Ott voltam. – Határozott válaszára rá is bólintott, hogy megerősítse szavait.
Másodpercekig nézték egymást: Angel arca nem mutatott érzelmeket, de Steve-en látszott, hogy mennyire nagyon zaklatott. Rengeteg kérdése volt, rengeteg „miért”-re szeretett volna választ kapni, azonban nem tudta, hogyan tegye fel a kérdéseit anélkül, hogy kérdőre vonná, vagy megkérdőjelezné az angyalt. Jól tudta, hogy a szabályok szerint ezeket szigorúan tilos megtennie, Angel még korábban figyelmeztette erre.
Reszketegen kifújta a levegőt, amit azóta tartott a tüdejében, hogy feltette a kérdést, majd megrázta és lehajtotta a fejét. Ott volt. Tehát nem képzelődött. És Angel él, tehát más oka volt, hogy felé se nézett ilyen sokáig. Meg akarta kérdezni, hogy miért, de nem tehette. Szenvedő arccal emelte fel a fejét, de mikor szólásra nyitotta a száját néhány ujj nyomódott az ajkainak, elvágva a megszólalás lehetőségét. A lány határozott szavakkal kezdett beszélni.
– Tudni akarod, miért élted túl – jelentette ki az angyal, egyenest Steve kétségekkel küzdő szemeibe nézve. Rogers nyitott könyv volt számára, mióta a kötés létrejött közöttük. A férfi bólintott, és a lány elvette a kezét a Katona szájáról, ahogy válaszolt a kimondatlan kérdésre. – Mert a sorsod meg van írva, és te már ráléptél az utadra, hogy beteljesíthesd. A végzeted az, hogy segíts a világodnak akkor, amikor az a legnagyobb szükséget szenvedi. Ez van benned, és te felismerted ezt, ezért jelentkeztél a Szuperkatona Programba, hogy másokon segíthess, ezzel elfogadva önmagadat és a számodra kijelölt utat.
És a világodnak, úgy tűnik, most lesz a legnagyobb szüksége rád. Ami történik veled és körülötted, arra nem mindig lehet magyarázatot találni. Minden változik, a környezeted, a döntéseid, csak az út állandó, én pedig azért vagyok, hogy segítsek a változó tényezőket kiküszöbölve az úton maradni, de a döntés mindig is a tiéd volt. Igen, ott voltam, mert úgy döntöttél, hogy a repülőt az óceánba süllyeszted. Ez a döntés nagy áldozatot kívánt tőled, amit te mások védelmében azonnal meghoztál, tovább követve az utadat, én pedig megóvtalak és őriztem az álmod, ameddig ez szükséges volt. Az áldozatod tette lehetővé, hogy túléld, én csak egy segéd vagyok a történetedben. – Ésszerű és folyamatos magyarázata nem adott választ Steve minden kérdésére.
– Mikor felébredtem a bázison – a férfi lassan beszélt, megpróbált úgy fogalmazni, hogy az ne tűnjön számonkérésnek, vagy elégedetlenkedésnek – nem voltál ott.
– Nem, valóban nem voltam – értett egyet a nyilvánvalóval Angel. Kezdte érteni, mire akar a beszélgetőtársa kilyukadni. – Már nem volt rám szükség.
– Nem, ez nem így volt! – vágta rá Steve azonnal és hevesen. Tényleg így látta a lány?! Szavait kétségbeesés szőtte át, ahogy felszínre tört a régóta benne élő gyötrődés és tanácstalanság. – Felébredtem egy idegen világban, ahol azt mondták, hogy majd’ hetven évet töltöttem a jégbe fagyva, és hogy a háborút, amiben harcoltam és magam is azt hittem, hogy meghaltam, megnyerte a hazám. Aztán ráébredtem, hogy mindenki, akit csak ismertem meghalt, és a győzelem valójában nem olyan győzelem volt, amit a szó igazából jelent. Ott voltam egy idegen világban, és nem értettem semmit. Nem volt célom, se helyem, se vezetőm… – Mikor a fájdalmas szavak elhaltak, Angel várt egy kicsit, majd beszélni kezdett.
– A világ talán megváltozott, de attól még az otthonod maradt, abban pedig mindig lesz helyed, legyen az a világ bármilyen. Csak időre van szükséged, hogy megszokd ezt a rengeteg újdonságot – kezdte bátorítóan. – A változás nem mindig könnyű, de szükséges. Nem lehet megakadályozni, mert megtörténik, akár akarjuk, akár nem. Mint a Nap, ahogy a Holdat váltja, hiába szeretjük a nappali meleget, akkor is eljön majd az este, ha akarjuk, ha nem. Ahogyan célod is lesz mindig; amíg csak a sötétség létezik, van, ami ellen küzdj, csak nem mindig fedi fel magát azonnal. Ami pedig a jelenlétemet illeti – folytatta kissé megemelve a kezeit, mintha csak a vállát akarta volna megrántani –, nem lehetek veled mindig, rengeteg címre kell mennem, rengeteg világban sok bajbajutottat oltalmazok, sokszor napokig meg sem állok, akkora rohanásban szoktam lenni. De erre figyelmeztettelek már az elején, tehát ezt te is pontosan tudtad, szóval Steve – egy mély sóhaj kíséretében, értetlenül nézett a katonára –, mi a baj?
A férfi nem felelt azonnal, nem volt biztos abban, hogy azt, amit érez, helyes-e kimondania. Lelke legmélyén zavarban volt, de az Angyal jelenlétének a sokáig tartó hiánya mély fájdalommal nyomódott a szívére. Végül felelete halkan, de határozottan hangzott.
– Hogy hiányoztál.
Steve kissé szorongva várta a választ, de az angyal nem szólt semmit, csupán pislogott néhányat, hogy szemei csillogását tompíthassa, és közelebb kuporodva a jobb tenyerét kettőjük közé emelte.
Angel képtelen lett volna megszólalni, a férfi szavai olyan ősi erőket ébresztettek fel, amelyek az egész lényét belülről melegítették át. Látta, ahogy a Katona, az elutasítástól félve várja a választ és ő nem tétovázott, hogy az érzéseit megossza vele. Tenyerét élével Steve felé nyújtotta, aki tétován, értetlenül, de ráfektette saját jobbját. Ahogy megfogták egymás kezét Angel tovább ment, megfogta és a saját szíve fölé fektette a Katona kezét, ezzel nem kicsit zavarba hozva a szőkés férfit. Látva a dolgot, az angyal bátorítóan rábólintott, és saját balját Steve szíve fölé helyezte. A hatás azonnali volt.
Kék lángok csaptak fel körülöttük és Steve hallotta a lány idegen nyelven mormolt, dallamos szavait, holott látta, hogy az előtte térdelő angyal szája egy halvány mosolyon kívül nem mozdult. A lángok másfél méter magasra felcsaptak és a lánggyűrű orkánként kavargott körülöttük, kizárva a madarak énekeit és a lombok mozgásának hangjait, furcsa, mélyen perzselő hanggal körülvéve őket. A néhol dallamos, néhol sziszegős szavak folyamatosan visszhangoztak körülöttük, hol tisztábban, hol többszörösen is visszhangozódva. A Katona egy-két latin szót vélt felismerni a felhangzottak között, mint a védelem, a segítség és az áldozat, de valami más sokkal jobban lefoglalta.
A körülöttük tomboló lángörvény nem volt forró, nem égette őket a hőség. Más sugárzott belőle: érzések. Steve érezte, hogy biztonság, nyugalom és szeretet öleli körbe és éled fel benne, ami átmelegítette, elöntötte boldogsággal és megtörhetetlen reményekkel. Úgy érezte, a világon minden rendben van, és bármit elérhet, amit csak szeretne. Tisztán érezte, ahogy a tenyerén lévő hegből kellemes melegség árad a kezén át a lelkébe, és az összefonódott kézfejeikre pillantva látta, ahogyan kéken felizzik a lány kelta keresztjének rajzolata mindkét kézen. Szinte érezni vélte a minta vonalainak melegét a bőrén.
Tekintete a lányra siklott, aki végig őt nézte és már teli szájjal nevetett, miközben arca boldogságtól és könnyektől ragyogott. Az idegen szavak lassan elhaltak, a lángok fokozatosan elcsitultak és kialudtak. A madarak éneke ismét a fülükbe csengett és a két térdelő is elengedte egymást, ahogy a meleg eloszlott körülöttük. Steve nehezen találta meg a hangját, ám ennek már köze sem volt a zaklatottsághoz.
– Mi volt ez? – Rogers majd kicsattant a rengeteg pozitív érzelemtől, és látta, hogy a lány is hasonlóképp érzi magát, válasza előtt gyors mozdulattal, alkarral törölte le könnyeit az arcáról.
– Priori Incantatem, vagyis a varázsvisszajátszás jelensége. A hűséged kinyilvánítása aktiválta, én pedig segítettem láthatóvá tenni. A korábban elvégzett varázslatok lenyomatát láttuk, hallottuk és éreztük. Ez egy speciális kapcsolat, a mágia, ami összeköt minket reagál az egymás iránt tanúsított érzéseinkre. Ezért érzem meg, ha rosszul vagy, te pedig ezért éled át az érzéseimet, mikor azok hevesek.
– Tehát azok a furcsa szavak… – kezdte Steve bizonytalanul.
– Az elvégzett varázslatok, amiket akkor hajtottam végre, mikor megmentettem az életedet. Lent a bunkerben és fent a bázison, a mágia mindet visszajátszotta nekünk. A kimondott varázsigék nem tűnnek el, miután a feladatukat beteljesítik, mert az erő, amivel végrehajtódnak ott él tovább benned és bennem is. A szeretet és önfeláldozás a legnagyobb erő a világon, amelyek soha nem tűnnek el nyomtalanul. Összekötnek minket, legyen a köztünk lévő távolság térben és időben bármekkora. Ott élek benned, ahogyan te is bennem, ezért valójában sosem váltunk el.
JRR. Tolkien világából:
Lembas – tünde kenyér.
„Az uruk-hai (JRR Tolkien saját leírásai alapján) az orkok és az emberek keresztezésével született meg. A faj először a Harmadkorban jelent meg. Szarumán hozta létre ezeket az orkokat Vasudvard tárnáiban, valószínűleg a Sötét Úr, Szauron parancsára. Az uruk-hai-ok gyorsan, nagy távokat képesek megtenni, a napfényben is járhatnak, és sokkal szívósabbak a többi ork fajnál. Ezeket az uruk-hai-okat vetette be Szarumán, hogy hozzák el neki a Gyűrűt és félszerzet hordozóját. […]
Szarumán urukjainak pajzsai feketék voltak, és egy fehér kéz jelével látták el – ellentétben Szauron Vörös Szemével. […] Szarumán uruk-haijainak harci fegyelme erősebb volt, mint Mordor és Mória orkjaiéi.”
http://hu.wikipedia.org/wiki/Uruk-hai
Lembas – tünde kenyér.
„Az uruk-hai (JRR Tolkien saját leírásai alapján) az orkok és az emberek keresztezésével született meg. A faj először a Harmadkorban jelent meg. Szarumán hozta létre ezeket az orkokat Vasudvard tárnáiban, valószínűleg a Sötét Úr, Szauron parancsára. Az uruk-hai-ok gyorsan, nagy távokat képesek megtenni, a napfényben is járhatnak, és sokkal szívósabbak a többi ork fajnál. Ezeket az uruk-hai-okat vetette be Szarumán, hogy hozzák el neki a Gyűrűt és félszerzet hordozóját. […]
Szarumán urukjainak pajzsai feketék voltak, és egy fehér kéz jelével látták el – ellentétben Szauron Vörös Szemével. […] Szarumán uruk-haijainak harci fegyelme erősebb volt, mint Mordor és Mória orkjaiéi.”
http://hu.wikipedia.org/wiki/Uruk-hai
A szavakat a nyelvész, Tolkien magyarra fordított nyelvkönyveiből, szótáraiból szedegettem, alkottam össze, tünde nyelvből.
Hortha north! – Gyorsan vágtass!
north [nOrT] fn. lovaglás; gyorsasági verseny; roham; vágta (vö. Q norie, norme) PE/17:168-69 [(PE/17:) S north< √NOR]
hortha- ["hOrTA] i. ösztökél, ösztönöz, serkent, siettet, gyorsan/sebesen (el)in-dít/(el)küld, sietve/gyorsan útnak indít (vö. Q horta-) Etym/364 [(Etym:) N hortha-< √KHOR]
nor- [nOr] (imp. noro ["nOrO], m. E/3 onur ["Onur]) i. fut, szalad (→ lábbal történő mozgást jelöl, tehát kifejezetten emberre, állatra használatos, míg pl. folyóvizekre nem) (vö. Noro lim, nor lim, Asfaloth! „Szaladj sebesen, szaladj sebesen, Asfa-loth!‟,vmint Q nor-) (ld. még *#yr-) LotR/I:12, RS/196, RC/195, PE/17:18, PE/17:168
http://parf-en-ereglass.hu/translations.html
A Harry Potter világából
Bezoarin – „A bezoár a kecske gyomrából kivett kő: védelmet nyújt a legtöbb méreggel szemben.” ( – P.Piton – HP1), ennek a bájital formája (saját kigondolás).
Előélete A Kapitány nyomában c. I. történetemben olvasható.
Obstructo – ez a hátráltató ártás igéje, a pálca irányában megtisztítja az elvégző útját.
Ha egy élőlényt talál el, hátra taszítja és rövid időre megbénítja. Harry Potter könyvsorozat 5. rész; az Oroszlán és a kígyó fejezetben Harryék összeverekedtek a mardekárosokkal, ekkor alkalmazta Madam Hooch ezt az ártást.
Priori Incantatem – Varázslatlenyomat-idéző varázslat. Megjeleníti a vizsgált pálca korábbi varázslatait, fordított sorrendben, vagyis a legutóbbiakat legelőször. Harry Potter könyvsorozat 4. rész; először Amos Diggory végzi el Harry Potter pálcáján a Kviddics Világkupa döntője után.
Hortha north! – Gyorsan vágtass!
north [nOrT] fn. lovaglás; gyorsasági verseny; roham; vágta (vö. Q norie, norme) PE/17:168-69 [(PE/17:) S north< √NOR]
hortha- ["hOrTA] i. ösztökél, ösztönöz, serkent, siettet, gyorsan/sebesen (el)in-dít/(el)küld, sietve/gyorsan útnak indít (vö. Q horta-) Etym/364 [(Etym:) N hortha-< √KHOR]
nor- [nOr] (imp. noro ["nOrO], m. E/3 onur ["Onur]) i. fut, szalad (→ lábbal történő mozgást jelöl, tehát kifejezetten emberre, állatra használatos, míg pl. folyóvizekre nem) (vö. Noro lim, nor lim, Asfaloth! „Szaladj sebesen, szaladj sebesen, Asfa-loth!‟,vmint Q nor-) (ld. még *#yr-) LotR/I:12, RS/196, RC/195, PE/17:18, PE/17:168
http://parf-en-ereglass.hu/translations.html
A Harry Potter világából
Bezoarin – „A bezoár a kecske gyomrából kivett kő: védelmet nyújt a legtöbb méreggel szemben.” ( – P.Piton – HP1), ennek a bájital formája (saját kigondolás).
Előélete A Kapitány nyomában c. I. történetemben olvasható.
Obstructo – ez a hátráltató ártás igéje, a pálca irányában megtisztítja az elvégző útját.
Ha egy élőlényt talál el, hátra taszítja és rövid időre megbénítja. Harry Potter könyvsorozat 5. rész; az Oroszlán és a kígyó fejezetben Harryék összeverekedtek a mardekárosokkal, ekkor alkalmazta Madam Hooch ezt az ártást.
Priori Incantatem – Varázslatlenyomat-idéző varázslat. Megjeleníti a vizsgált pálca korábbi varázslatait, fordított sorrendben, vagyis a legutóbbiakat legelőször. Harry Potter könyvsorozat 4. rész; először Amos Diggory végzi el Harry Potter pálcáján a Kviddics Világkupa döntője után.
_________________________________
Köszönöm, hogy elolvastad, a kritikának örülnék ヅ
I. fejezet <<<
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése