†«.¸¸.°´¯`* II/2. Hibákból született
halál *´¯`°.¸¸.»†
Angel a korábbi szándékához tartva magát elment, és Tony nem sokkal később felébredt. Hangos nyögéssel fordult az oldalára és kezeibe temette az arcát. Néhány pillanat múlva felült és körbenézett, de tekintete csak egy pillanatra akadt meg az őt bámuló katonán, szeme szinte azonnal továbbsiklott, hogy a környezetét vegye szemügyre. Nyilván felismerte a helyet, mert hamar feltápászkodott – ugyan esetlen mozdulatokkal, de megoldotta –, és sántító léptekkel megindult a tó felé, majd mikor már néhány lépéssel a vízben állt, nemes egyszerűséggel belevetette magát.
Steve, aki szólásra nyitotta a száját, hogy közölje a Zsenivel, talán nem okos ötlet a sebét megúsztatni, inkább be is csukta anélkül, hogy bármit mondott volna. Láthatóan felesleges volt a milliárdost bármire is figyelmeztetni, egyértelmű, hogy úgy is azt teszi, amit jónak gondol. Amee – aki eddig a Zseni mellett ült, most átballagott Steve-hez és mellételepedett.
Tony igen kellemesnek találta a víz hőmérsékletét, és bár még egy kissé sajgott a lába – nem is tudott rendesen ránehezedni –, az úszás nem tűnt annyira fájdalmas műveletnek. Muszáj volt felfrissítenie magát; amennyire jól aludt, annyira melege volt. Ráadásul úgy érezte, mintha legalább egy napot aludt volna, emiatt pedig kába is volt egy kissé. A vizet langyosnak, már-már hűvösnek érezte, és igencsak felfrissítette a megviselt testét és felébresztette az alvástól zavaros tudatát. Többször alámerült, majd néhány hossz után kikecmergett a vízből. Fekete, kizippzárazott pulóveréből csöpögött a víz, sötét farmerja és fekete pólója második bőrként tapadt rá. Visszabicegett a korábbi fekvőhelyére és kiterült a fűben. Néhány hosszú másodperc után végül megszólalt.
– Látom, életben van.
– Magának hála – jelentette ki a nyilvánvalót a szőke is. – Szeretném megköszönni.
– Ugyan mit? – kérdezte érdektelenül a Playboy, holott jól tudta, miről beszél a Kapitány.
– Hogy megmentette az életemet – válaszolt Steve olyan hangsúllyal, ami egyértelműen jelezte, hogy nem érti, mi ezen a kérdés.
– Nem szükséges – hárította el a Zseni egy vállrándítással, de Rogers nem hagyta annyiban a dolgot.
– Angel azt mondta, hogy vita nélkül a segítségemre sietett, amiért én nagyon hálás vagyok.
– Honnan ismeri a csajt? – terelte el a témát Tony, és bár Steve-nek nem tetszett az angyal megnevezése, azért válaszolt.
– Még nagyon régről. Megmentette az életemet, mikor olyan segítségre volt szükségem, amit a csapatom nem adhatott meg.
– És kicsoda? Vagy miért van itt? Miért épp most jött?
– Ő az őrangyalom, és akkor jön, amikor a legnagyobb szükségem van rá – magyarázta szinte készségesen Steve.
– Aha... – nyugtázta az információkat a milliárdos továbbra is érdektelenül bámulva az eget.
Steve-nek nem tetszett ez a csendes magatartás, ami teljesen ellentétes volt Stark stílusával. A Playboy csak feküdt, egész végig rá se nézett és a hangja is tompának, élettelennek tűnt. Angelnek igaza lehet, gondolta, a Milliárdos tényleg komoly bűntudatot érezhet, de a férfi nem volt biztos benne, hogy szerencsés-e erről érdeklődnie. Nem akart még egy hasonló „kiborulást”, mint mikor egyenesen rákérdezett a történtekre, és a Zseni elrohant. Végtére is, nem volt felhőtlen a viszonyuk, még az elmúlt események ellenére sem – épp ezért nem kockáztatta meg a tegezést se, ha már a másik továbbra is magázódott. Tudta, hogy Stark nagyon sértődékeny és önérzetes, emiatt pedig igen hevesen tud egy-egy helyzetre reagálni.
– Minden rendben? – kérdezte óvatosan a még mindig mozdulatlan Playboytól.
– Mikor indulunk vissza? – terelt témát újra Tony.
– Angel azt mondta, hogy ma este vagy holnap reggel. – A Kapitány felvonta a szemöldökét, de nem kifogásolta meg a kibúvást.
– Ő most hol van?
– Nem mondta, hová ment, vagy hogy mikor jön vissza.
– Remek.
Kínos csend borult a tisztásra, azonban Steve nem akarta annyiban hagyni a dolgot. Angel is azt kérte, hogy beszéljen vele, úgy vélte, talán képes egy kissé megbontani a jégréteget, amibe Tony akaratlanul vonta magát.
– Stark, történt valami? – A Playboy felhorkantott és gúnyosan felelt.
– Azon kívül, hogy Loki megszökött, maga pedig önfeláldozásból meghalt? Hát, nem is tudom...
– Loki megszökött?!
– Jah. Thor pedig lezuhant. Ahogy a nagyfiú is elszállt.
Steve egyszerre lett dühös és elkeseredett. Thor isten volt ugyan, de a származása nem garantálhatta, hogy egy ekkora zuhanást túléljen. Ha Hulk is elkavarodott, senki sem maradt a csapatból, aki képes lenne Lokit eredményesen megfékezni. Erre csak az eltűnt két tag lehetett képes, így nélkülük ebben a harcban nagy hátránnyal indulnak. És hová mehetett Loki?
Idegesen felsóhajtott és a hajába túrt. Ezzel most nem megy semmire. Vett egy mély lélegzetet és lassan kifújva próbált megnyugodni.
– És magának mi baja? – Steve nem szerette kerülgetni a forró kását, így mégis inkább egyenesen rákérdezett, bár tudta, hogy ez kockázatos stratégia Starkkal szemben.
– Az nem tartozik magára – kapta az elutasító feleletet.
– Szerintem meg rám tartozik, ha egy háború küszöbén az egyik tag a csapatomban ilyen állapotban van. – Tony felmordult és hirtelen fellobbanó dühében felkelt, azonban Steve is résen volt. Szintén felpattant, hogy ha a Zseni ismét menekülni akarna, feltarthassa.
– Nem tud maga semmivel sem többet, mint a csapat többi tagja, hogy különbnek képzelje magát nálunk! – Már egymással szemben álltak és Tony idegei pattanásig feszültek, ahogy a szőke katona elállta az útját alig néhány lépés után. Nem volt elég, hogy fájt a lába és sántított, még Rogers se hagyta békén a hülyeségeivel. – Csak azért, mert csillagos ötöst kapott a világháborús történelemből, még nem lesz a vezetőnk, úgyhogy hagyjon ezzel a szöveggel lógva és álljon el az utamból!
A bántó szavak egyértelműen célba találtak. Steve kék szemei megvillantak és a kezei ökölbe szorultak, de nem mozdult – a Zseni nagy bánatára.
A szavak hallatára Angel a tisztás szélénél lévő fa lombkoronájában ülve először keményen döntötte hátra a fejét a fatörzsnek – a csont szinte koppant rajta –, majd a folytatást hallva inkább kezeibe temette az arcát és megrázta a fejét. Nem igaz, hogy az a balfék ekkora bajt kavart! Esélytelen, hogy ez a nézeteltérés a két jómadár között pozitív végkimenetellel záruljon. Steve már most elvesztette a türelmét aggodalmában, annak ellenére, hogy igazán próbálkozott megértő lenni, Tony pedig előbb sebzi meg Steve-et, minthogy elárulja neki, hogy mi gyötri, pedig simán megbeszélhetnék a dolgot. Nem lesz ennek jó vége – gondolta.
Mikor elment, ezt a figyelő-pozíciót vette fel, hogy megleshesse őket; hogy láthassa, mekkora is az okozott kár tulajdonképpen. Csendben ült egy vastag ágon, hátát a törzsnek döntve, egyik lábát lógatva, a másikat feltámasztva egy ágra, háttal a tisztásnak. A beszélgetést hallva egyre szomorúbb lett. Nem nyerte el az elégedettségét a felszűrődő párbeszéd, melyből egyértelműen kitűnt számára, hogy a helyzet rosszabb, mint hitte.
– Nem állok arrébb és nem azért vagyok a csapatban, hogy eltekintsek egy ekkora probléma felett! – felelte ingerülten a Kapitány.
– Igen? Probléma vagyok a szemében?! – Stark gúnyos hangja dühös üvöltéssé fokozódott. Tudta jól, hogy a szőke nem a jelenlétére, hanem a viselkedésére utalt, csak épp nem érdekelte. Bármibe képes lett volna belekötni, hogy végre megszabaduljon Rogers kérdéseitől. – Akkor fogja azt az ódivatú arcát és dugja a...
– Ezt a mondatot a saját érdekedben... – Angel emelt hangon szakította félbe Tonyt, az angyal szinte a semmiből tűnt elő. Feléjük lépdelt, és bár nem kiabált, a szavai sem voltak haragosak, de az azonnal látszott rajta, hogy nagyon dühös. – ... nem fogod befejezni.
Közben belépett a két férfi közé, szinte azonnal megszüntetve a közöttük cikázó agresszivitás szikráit, és Steve-re nézett. A tekintetében ekkor már csak egy kevés szomorúság ült.
– Visszamegyünk. – Határozott tájékoztatására a Kapitány kissé megnyugodva bólintott, megfeszült testét ellazította, Tony ellenben felvonta a szemöldökét és kihúzva magát folytatta.
– Nem vághatsz... – de a lány azonnal felé fordult.
– Most!
Barna szemei dühösen villantak, és a szava határozott utasításként hasított a táj békéjébe. Amee az angyal közlésére már felkelt és most a lány nadrágjába kapaszkodva figyelte az eseményeket. Steve ezt látva ráfektette a lány vállára a tenyerét és szintén a Playboyra nézett. A Zseni ellenben nem adta meg magát olyan könnyen, elvégre a becsületét sértette, hogy így, egyszerűen belé fojtották a szót.
– Tartozol nekem egy vaskos...
– Minden kérdésedre választ kapsz a bázison. De ha nem fogod meg a vállam az induláshoz, akkor még órákig főhetsz a levedben, mert itt foglak hagyni – válaszok nélkül!
Stark néhány pillanat alatt átgondolta a dolgot és végül megragadta a lány másik vállát. Angel előre fordult.
– Kettőre szemeket lehunyni, levegőt visszatartani és nem mozdulni, amíg meg nem érkezünk. Amee! – Lenézett a robotra, aki pedig felnézett őrá. A gépfej rögtön egy aprót bólintott. – Egy. Kettő!
A fémtalp elemelkedett a fűről és lecsapódott; a kék lángok azonnal elnyelték őket.
†«.¸¸.°´¯`* †
*´¯`°.¸¸.»†
Valóban a bázisra érkeztek. Bár Angel érezte, hogy a két férfi egy kissé megingott, azért még talpra érkeztek, mert nem sikerült őt is kibillenteniük az egyensúlyából. A lángok elhaltak és ők elléptek egymás mellől, csak Amee maradt közvetlen mellette.
Az igazgató irodájába érkeztek és úgy tűnt, épp időben. Fury az íróasztala mögött állt előredőlve, tenyereit az asztallapra támasztva magyarázott az ablak mellett álló Clintnek és a túloldalt, a fal mellett szobrozó Natashának. Az érkezésükre mindenki felkapta a fejét és úgy néztek rájuk – leginkább Steve-re – mintha szellemet látnának.
– Ez... – nyögte az igazgató és megrázta a fejét, mint aki nem hiszi el, amit lát.
– ...lehetetlen – fejezte be a vörös helyette. – Láttam a felvételeket, az a találat halálos volt!
– Az volt – erősítette meg a tényt Tony is, mire a többiek egyre zavarodottabb arcot vágtak.
– Hogy élted túl? – kérdezte rögtön Clint.
A Katona szólásra nyitotta a száját, de Angel előre lépett az igazgató felé és a szemét egyenesen Furyéba fúrta. Tekintete hideg volt és a hangja szinte érzelemmentes. Ahogyan megszólalt mindenki figyelmét magára vonta.
– Steve, nemrég azt kérdezted tőlem, hogy miért kerültünk oda, ahol felébredtél.
– Így volt – bólintott rá a szőke férfi, bár nem értette, hogy mire készül a lány. Angel továbbra sem bontotta meg a szemkontaktust a néger férfival, aki valamiért idegesnek tűnt.
– Én elmondtam azt, ami történt – ahogy a mondás tartja a valódit –, de ha a kérdésedre hallani szeretnéd az igazat is, azt neki kell feltenned.
– Tessék? – kérdezte megzavarodva a Katona.
– Rajta. Kérdezd csak meg tőle! Ő az egyetlen, aki valóban felelhet.
Az igazgató zavartan megköszörülte a torkát.
– Én nem hiszem, hogy... – Angel kezében egy tenyér hosszúságú késpenge villant, de Clint azonnal a lány mellé ugrott, aki azonban megelőzte őt, és sikerült megragadnia a keze felé nyúló férfi karját csukló felett.
Az egész egy pillanat alatt történt; az íjász nyilván támadásnak vette a hirtelen mozdulatot, és automatikusan kelt a főnöke védelmére, de a lány figyelme se lankadt. Ahogy a férfi megdermedt a váratlan ellenlépés miatt, a tekintetük összekapcsolódott. Angel arca kifejezéstelen maradt, ellenben Sólyomszem meglepett és tettre kész arckifejezése néhány pillanat alatt nyugodttá, kisimulttá vált. A szeméből eltűnt a harci hevesség.
Az angyal elengedte a kaját, Clint pedig bólintott és a kezét visszahúzva hátralépett az ablakhoz, ahol előtte is állt, majd átnyújtotta a rádió-headsetét, amit a lány egy köszönettel elfogadott. Natasha azonban a reagálásával megelőzte a helyiségben tartózkodókat, villámgyorsan előkapta a fegyverét és az angyalra szegezte.
A lány felvont szemöldökkel fordult a nő felé magyarázatért. Amee tett egy sebes lépést a Fekete Özvegy irányába, aki erre meglepetten célozta meg a fegyverével, de Angel a második lépése előtt megállította, így a fémes ujjak kissé megcsúsztak a fémrácsos padlón, ahogy a robot a felkiáltást hallva lendületből megtorpant.
– Avboe! – mondta Angel hangosan, hogy Amee-t megállítsa, aki megdermedve emelte fel a fejét és fordult a lány felé. – Űdelu! – tette hozzá lágyan.
Úgy tűnt, az angyal visszahívta a robotot, aki visszahúzódott és a lába mellé lépve leült. A kémnő, látva, hogy a veszély elhárult, ismét a lányra szegezte fegyverét.
– Azonnal szüntesse meg az irányítását! – követelte a vörös dühösen. Bár az arcán csak egy kis idegesség és elhatározás látszódott, a szemeiből határozott harag sütött. Clint felemelte a kezeit és előre lépett, hogy megnyugtassa Romanoff-ot.
– Nat, semmi baj, ő nem... – kezdte lassan és határozottan, de Angel kissé meglepetten és csendesen félbeszakította.
– Azt hiszed, hogy befolyásoltam őt, mint ahogyan azt korábban Loki tette. – Bár tényként közölte, mégis válaszra várva fúrta meglepett tekintetét a szürkés-zöldes szempárba. Natasha határozottan nézett vele farkasszemet, de nem felelt.
– Nem! – vágta rá Sólyomszem, de a kémnő keményen folytatta, miközben a szemkontaktust nem bontotta meg az angyallal.
– Láttam, ahogy megbabonáztad! – Ekkor Steve lépett előre, és bár igen furának hatott a fellépése, tekintve, hogy félmeztelen volt, a szavai határozottak maradtak.
– Natasha, azt hiszem, félreérted a helyzetet. – Fél kezét megnyugtatóan felemelte és már lépett volna előre, hogy beálljon az angyal elé, amikor az szintén felemelte a kezét, hogy megállítsa. Közben a kését már az övébe fűzött tokba csúsztatta.
– Elég! – figyelmeztette a körülötte állókat, akik elhallgattak. Steve is visszalépett, a lány folytatta Nat szemébe mondva a mondanivalóját. – Valóban láttad, ahogy Clint meggondolta magát és úgy döntött, hogy nem támad meg, de ez az ő döntése volt, amit magától hozott, mert meggyőztem őt az érveimmel. Nem azért döntött így, mert kényszerítettem.
Az angyal továbbra sem tett semmilyen védekező mozdulatot, pedig az ügynöknő nem tűnt meggyőzöttnek, és a fegyverét sem engedte lentebb. Angel folytatta.
– Natasha, te kém vagy, a SHIELD egyik legjobb kéme, ebben biztos vagyok. Láttad Clintet akkor, amikor Loki befolyása alatt állt. És most nézz rá! Látsz bármilyen jelet, ami azt üzenné, hogy valami nem stimmel vele? Segítek, a szemébe nézz, mert a szem a lélek tükre; ha a lélek fogoly a testben, akkor az az egyén szemén látszódik.
A nő valóban jobban megnézte az ügynök kék szemeit, de azok tiszták voltak, mentesek a korábban látott sötétségtől, ennek ellenére a fegyverét még nem engedte le. – Továbbá mi még nem találkoztunk, ezért bemutatkoznék; Angel vagyok. Ez a nevem és a hivatásom is. Ezért vannak dolgok, amiket nem tehetek meg. Három dolog, amiknek az elkövetését három szóval jellemzem; gyilkosság, kínzás és a szabad akarattól való megfosztás. Nincs rájuk bocsánat – tagolta hidegen. – Egy világban ezeket a tetteket főbenjáró bűnnek nevezik és a büntetésük halál vagy életfogytiglan. Angyal vagyok, ezért ezeket tilos megtennem. Amennyiben megszegem a törvényt, meghalok. És tekintve, hogy én még élek... azt hiszem, tudsz követni.
A férfiak némán hallgattak, még Tony sem szólt közbe, titkon remélte, hogy láthat egy kis macska-harcot, azonban ennek az esélye rohamosan fogyni látszódott. Angel arca szinte barátságossá vált, Natasha pedig kissé lentebb engedte a fegyvert.
– Honnan tudjam, hogy valóban igazat mondasz? – Kérdésére a lány előre lépett.
– Nos, kezdetnek itt van Steve, aztán megmutatom... ha akarod... – A kezét a kémnő felé nyújtotta, aki néhány hosszú másodperc múlva leengedte, majd a tokjába rejtette a fegyverét. Végül egy utolsó, kétkedő sóhaj kíséretében a tenyerét az angyal tenyerére fektette. Ugyanaz a változás ment végbe az arcán és a tekintetében, mint korábban az íjásznak. A kétkedést megértés és nyugalom váltotta fel.
Az angyal felvonta a szemöldökét és Natasha egy halvány mosollyal bólintott, végül elengedték egymás kezét.
– Megtennéd, hogy idehívod Emilyt? Nem volt okos dolog egyedül hagyni... – Megrovó pillantásban részesítette a karba tett kezekkel álló igazgatót, majd visszafordult a bólintó ügynöknő felé.
– Köszönöm! – kiáltott utána, mert a kémnő sietve távozott a helyiségből. – És most... – fordult ismét Fury felé a lány, a tekintete hideggé vált – folytatjuk. Mit is akart mondani, mielőtt megszakadt a fonál? Hogy nem gondolja ezt az esetet elég fontosnak ahhoz, hogy beszéljünk róla? Kérem, folytassa a mondatát! Vagy a legjobb lenne, ha nem húzná az időmet és végre őszinte lenne! – vetette barátságtalanul a néger férfi szemébe, aki jobb szerette volna ezt az egészet elkerülni. Nem válaszolt – hiszen látszólag a lány már minden emberét beszervezte, így mi értelme lett volna –, ezért Stark előre lépett.
– Nick, mit titkol előlünk?! – követelte immár ő is, tiszteletlenül letegezve az igazgatót, aki csak egy szemöldökráncolással reagált. A lány válaszokat ígért neki, aztán meg azt állítja, hogy a fő-kém tudna magyarázattal szolgálni, de a félszemű makacsul hallgat. Márpedig ezt ő nem fogja annyiban hagyni.
– Fury Igazgató, tud valamit a történtekről? – kérdezte Steve is.
– Baleset történt! – mondta védekezően a néger férfi, de azonnal látta, hogy rosszul felelt. Angel arca elsötétedett, ahogyan a kibúvást hallva elvesztette a türelmét. Az indulattól remegő hangon kezdett egyre hangosabban kiabálni.
– Baleset?! – visszhangozta dühösen, mint aki nem akarja elhinni, amit az imént hallott. Elfordult, tett egy lépést az ablak fel, majd hirtelen visszafordult az asztal irányába. Idegességében nem tudta, hogy merre forduljon. – Baleset az, ha sötétben belerúgunk a fotelba! – Kezei ökölbe szorultak és tett egy lépést, ezúttal Fury felé, aki mintha kissé megijedt volna. Kezeit inkább leengedte maga mellé, hogyha a fegyverét kell használja, gyorsan tehesse. – Vagy az, mikor véletlenül feldöntünk egy poharat!
A lány kezei szemmel láthatóan remegtek az idegességtől és a visszafojtott dühtől. Ez az intenzív érzelemhullám mindenkit megérintett a szobában, de a kötés miatt a legjobban Steve-et, aki csakhamar ugyanúgy kapkodta a levegőt, mint a lány. Kezdte megérteni, hogy itt valami súlyos dolog húzódik a háttérben, amit Fury nagyon titkol. Az angyal már majdnem az íróasztal előtt állt egy lépés távolságban, ahol emelt hangon folytatta.
– De nem az, mikor szándékosan, önfejűségből hagy embereket meghalni! – Steve hitetlenkedve szólt közbe.
– Tessék? – „Nem, az nem lehet!” fordult meg az automatikus tagadás a katona fejében egy képtelen gondolat felmerülésekor. Angel a szemét végig az igazgatóéba fúrta és a tekintetével szinte sarokba szorította őt. A férfi saját lelkiismeretének sarkába. Innen nem hagyja menekülni – határozta el.
– Mondja el neki! – kiabált rá azzal a hangsúllyal, ami azonnal egyértelművé tette, hogy csak a gyors, egyenes választ fogadja el. Az igazgató zavartan nézett a körülötte állókra.
– Ez nem ennyire... – kezdte egy sóhajtással, de a lány dühösen félbeszakította, kezével Steve felé mutatva.
– Mondja el neki! Nézzen rá – üvöltötte immár teli torokból az igazgatónak –, és mondja a szemébe, hogy hagyta őt meghalni! Nézzen a szemébe és vallja be – lépett még egyet előre és két tenyérrel hatalmasat csapott az asztal lapjára, amitől az igazgató sietve hátrébb lépett, Angel pedig tovább üvöltött –, hogy tudott az őt fenyegető veszélyről, de makacsságában inkább ignorálta! Mondja el neki – folytatta halkabban és egyre elkeseredettebben –, hogy három napja eljöttem magát figyelmeztetni, éppen ide. Hogy szóltam a Bosszúállók csapatára lecsapni készülő halálról, és maga a biztos veszély ellenére nem tett semmit – szinte köpte a szavakat –, hogy megóvja az emberei életét!
Iszonyat és döbbenet. Értetlenség. Ott ült mindhárom férfi arcán ez a három érzés, mert egyszerűen nem értették, hogy történhetett ilyesmi. Clintben és Steve-ben valami eltört, Tony pedig undorodva nézett az igazgatóra. Fury lehajtotta a fejét.
– Rengeteg ember életéért felelek! – védekezve nézett végül a lány szemébe, aki elkeseredetten felelt.
– Még erre a hatra sem képes vigyázni – vetette a szemére.
– Így történt? – lépett előre Steve, akinek az arcán megannyi érzelem váltakozott. Csalódottság, értetlenség és árulás. Az igazgató megrázta a fejét, sóhajtott és végül megadóan felelt.
– Így történt, de ne higgye, hogy...
– Hát ez remek! – fakadt ki Tony, félbeszakítva az igazgatót. – Rám mondják – mutatott magára vidámság nélküli, szélesre erőltetett mosollyal a milliárdos –, hogy felelőtlen vagyok, nem törődök másokkal és parasztságokat csinálok, de maga – bökött lendületesen az igazgató felé – még rajtam is simán túltesz! Először rábeszél, hogy ide jöjjünk összedolgozni a világ megmentéséért, de közben az első adandó alkalommal hagy minket megpusztulni! – vádolta dühösen a férfit.
– Azért ez nem ilyen egyszerű! – emelte fel a hangját Fury, hogy a Zseni hisztijét félbeszakíthassa. – Egy idegen váratlanul megjelenik az irodámban Loki mágiájához hasonló lángokkal és azt állítja magáról, hogy egy felsőbb hatalomtól jött segíteni, aztán pedig utasításokat kezd osztani, én pedig higgyek is el mindent az első szóra?! Ennyi erővel az első jött-mentnek...!
– Elmondtam – szakította félbe Angel –, hogy ki vagyok és miért jöttem! Azt kértem, hogy gondolja át a döntéseit és változtasson rajtuk, illetve a hozzáállásán, különben az egységébe halál és széthúzás fog éket verni! Figyelmeztettem, hogy a következmények elkerülhetetlenek, amennyiben...
A mondatát Natasha rádióhívása szakította félbe. A kémnő hangja szokatlanul zaklatott volt, szinte rémültnek tűnt.
– Hall engem valaki? Baj van!
– Nat, mi történt? – Clint aggódva válaszolt az övéről lekapott másik rádiójáról, de a nő nem tudott azonnal felelni.
– Emily – nyögte végül elcsukló hanggal. Vett egy kapkodó lélegzetet és akadozva folytatta. – Leütötte az őrt álló katonát... kitörte az ablakot és... és kiugrott...
A szobában azonnal megfagyott a levegő.
– Nem lehet... – az igazgató az arcát a kezeibe temette.
– Tud repülni, nem? – kérdezte értetlenül Angel.
– De a karkötő blokkolja... – rázta meg a fejét Steve elkeseredetten. Tony azonnal ellökte magát a faltól és lélekszakadva rohanni kezdett – bicegésével nem törődve –, de az angyal erősen elkapta a karját és visszarántotta.
– Várj, a páncélod üzemképtelen! Nat, mikor történt ez? – Próbált egyszerre kommunikálni a kémnővel és a Zsenit is megállítani, de az utóbbi nem hagyta magát. A Playboy ereiben megfagyott a vér, ha csak arra gondolt, hogy azzal a vacak karkötővel a második ember halálát okozta, ráadásul épp Emilyről volt szó... Sosem bocsájtaná meg magának. Meg kell mentenie, határozta el, talán a páncél hajtóművei még működnek.
– Azonnal eressz el! Azt a karkötőt én adtam rá! – Heves tiltakozások közepette próbálta lerázni a lány kezét, de az mindig fogást váltott, ha éppen a férfi túlcsavarta a csuklóját. Közben az Özvegy csendes hangja felelt a hangszórókban.
– Most egy fél perce... még láttam eltűnni az ablakból. Angel elvesztette a türelmét a milliárdos és a kevés idő miatt, ezért rákiabált, hátha az észhez téríti.
– Maradj itt, mert a szándékod a sötétbe vezet! – De Tony nem akart sem maradni, sem meghallgatni őt. – Nem járhatsz sikerrel és erről megint nincs időm győzködni téged! – Megrántotta és megperdítette a Milliárdost, ezzel kibillentve az egyensúlyából egyenest Steve felé lökte, aki még épp idejében kapta el a megszédült Zsenit. – Tartsd itt! Amee, keresd meg! – Közben szépen megmunkált, sötét fapálcát húzott elő a nadrágszára alól, amivel határozottan a legközelebbi fal felé suhintott. Hatalmas robbanás keletkezett, amitől egy pillanatra elvakultak, és aminek eredményeként egy kétajtós ruhásszekrény méretű luk tátongott a falon. A levegő azonnal kavarogni kezdett és susogó zaj keletkezett. – És tartsd fenn a helyet!
A robot a hasadékhoz ugrott és a burkolat két szélébe kapaszkodva a hátát kifelé, az égnek mutatta. Angel felemelte a fejét és megdermedt, ahogy a sötét lángok végigfutottak fentről lefelé a testén. Az Amee hátán lévő panel felemelkedett, majd egy kisebb, propelleres szerkezet röppent fel a levegőbe. Az angyal haja szorosan összekötődött, szemén áttetsző, műanyag ugrószemüveg, jobb alkarján pedig egy széles monitoros alkarvédő jelent meg. Ruházata zártabbá vált, sportcipőjét bakancsra cserélte. Amee sietve félreugrott, mert a lány rácsapott a bal csuklóján felragyogó karperecére. „Pajzs szabadeséshez!” megjegyzéssel, majd egy szenvedő „Rohadt tériszony..!” felkiáltással és fejrázással, nekifutásból kivetette magát a résen. A szobában maradtak döbbenten figyelték a lány és a robot határozott, villámgyors és összehangolt mozdulatait, majd Angel eltűnt a szemük elől.
Steve még birkózott Tonyval, aki mindenképp menni akart és nem volt hajlandó hallgatni a szép szóra, pedig a Katona igazán próbálkozott. A Milliárdos látszólag nem hitte, hogy Angel megmentheti Emilyt, pedig az észérvek az angyal javára hajlottak. Időközben befutott Natasha, akit Clint tájékoztatott a helyzetről, majd igyekezett megnyugtatni a barátnőjéért aggódó nőt.
A rádiókból hatalmas sistergés hallatszott, amin nehezen, de átszűrődött Angel kiabálása.
– Amee, nem látom őt! Élesítsd a keresőt! Fogy az időnk! – Az adás megszűnt.
Hosszú, idegőrlő másodpercek múlva – ami közben Tony végre feladta a Steve-vel vívott harcot és inkább fejjel nekidőlt a falnak – Angel ismét a fülükbe zúgatta a szelet, miközben veszettül kiabált.
– Látom! Nagyon közel van a... – A vonal az angyal felkiáltását is félbeszakítva, hirtelen szakadt meg és csak halk sistergés felelt Clint aggodalmas hívásaira.
Tony a hátát a falnak vetette és lecsúszva a padlóra kezeibe temette az arcát. Az igazgató idegesen járkált, míg Steve csak bámult ki a résen és próbált az angyal és a közötte fennálló kapcsolatra koncentrálni. Bár ő is félt, hogy a mentőakció nem sikerült, mégis volt valami, ami nem hagyta nyugodni. Egy zavaró kis érzés, amit nem tudott beazonosítani.
Amikor Fury a burkolati hibához sétált és kibámult rajta Amee hirtelen kapta fel a fejét és minden annyira gyorsan történt, hogy a szobában lévők csak másodpercekkel később fogták fel a történteket. A robot néhány gyors ugrással és egy határozott lökéssel rántotta arrébb a néger férfit, aki először megijedve és támadástól tartva, védekezően kapta fel a kezeit, de a gép ezzel mit sem törődve ugrott és rántotta el, jó néhány lépéssel arrébb sodorva őt. Még meg sem álltak igazából, mikor a korábbi helyükön kék lángok és egy hatalmas dobbanás kíséretében megérkezett Angel. A szobában lévők pedig egyszerre dermedtek le a nem megszokott látványtól való megdöbbenésükben.
Angel hátából óriási tollas, fehér szárnyak bomlottak ki, amik majdnem teljesen körülölelték őt, elfedve a lányt a fejétől egészen a térdéig. A tollak kissé borzosnak tűntek, lehettek több mint egy méter hosszúak és legalább fél méter szélesek. A levegő susogó áramlásának hangjába egy döbbent nyögés fúródott.
– Azt a rohadt...! – szakadt fel Tonyból a megdöbbenés, ahogy felkelt a padlóról. A szárnyak lassan kitárultak és felfedték a mögöttük térdepelő, lehajtott fejű Angelt és a karjában fekvő, mozdulatlan Emilyt. – Emily! – kiáltottak fel többen is a helyiségben, ahogy meglátták.
Az angyal zihált, az arcán fájdalmas grimasz ült, de közel sem volt annyira megviselt állapotban, mint a másik lány, akinek hullámos haja kissé borzosnak, ruhái tépettnek tűntek. Nyilván megviselte a hosszú zuhanás.
– Életben van? – kérdezte az igazgató halkan. Az angyal nem reagált, továbbra is levegőt kapkodva nézett maga elé.
– Emily! – Tony odabicegett és letérdelt a lányok elé. Tétován a megszólított feje felé nyúlt és kisimította a tincseket sápadt arcból, aztán a tenyerét ráfektette a bőrére, ami egyenesen hidegnek tűnt. Mielőtt a Zsenin és a szobában tartózkodókon elhatalmasodott volna a mértéktelen gyászhangulat, Angel felemelte a fejét.
– Életben van – mondta halkan, de határozottan. Az előtte térdeplő férfi felkapta a fejét és azzal a tekintettel bámult rá, ami pontosan tükrözte, hogy alig hitte el a kimondott szavakat örömében. A többiek tüdejéből egy-egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel. – Csak megrázta a hosszú zuhanás. A mérő szerint kétszázhatvanhárom kilométer per óránál kaptam el, alig százhúsz méterrel a földtől. Eléggé kihűlt, kell egy pár perc, de jól lesz.
Lassan felkelt, a szárnyait kissé összébb, a hátához közelebb húzta. A helyiségben, az asztallal szemben, a fal mellett álló kanapéhoz sétált és Emilyt óvatosan ráfektette. Tony követte és leült a lány mellé, egyik kezét a sajátjai közé vette. Kicsit megnyugodott, hogy a barátját biztonságban tudta, és nem nagyon akart elmozdulni mellőle.
Angel felemelkedett, ziháló lélegzetei mostanra elhalkultak, ahogy lenyugodott zakatoló szíve.
– Szóval te tényleg angyal vagy, valódi szárnyakkal... – kezdte Tony a tollas végtagokat mustrálva elismerően. – Baró!
Angel bólintott.
– Ritkán jelennek meg, de most valóban jó volt az időzítés. Amee-nek nem lett volna ideje elkapni, hogy lelassítson minket, mert azért kétszázhatvannal megérkezni ide nem lett volna túl egészséges... Bár az időhiány miatt a hirtelen és nem megfelelő szögben való kitárulás rendesen megrántotta a szalagokat és az ízületeket, de nem olyan vészes. – Finoman megmasszírozta a sajgó oldalát.
A hasadékon keresztül visszatért a propelleres szerkezet, ami hamar beolvadt a robot hátába.
Angel hátralépett, és a többiek érdeklődő tekintetétől kísérve megrázta a vállait. A hosszú tollakat kék lángok lepték el és a szárnyak semmivé foszlottak. Natasha – aki szintén Emily melle lépett, hogy ellenőrizhesse barátnője állapotát – erre felvonta a szemöldökét. Nyilván sosem fogja teljesen megszokni, hogy istenek és szuperhősök világába került, gondolta, függetlenül attól, hogy azok egy oldalon állnak vele, avagy sem. A Zseni azonban füttyentéssel is hangot adott az elismerésének.
– Nem olyan kifinomult technikailag, mint a páncélom, de...
– Te nem is a biztos halálba ugrasz életet menteni azért, hogy felölthesd – vágott hidegen a szavába és fejezte be a mondatát Angel, ezzel elnémítva a férfit. Bár nem kiabált, szinte indulat sem volt a szavaiban, mégis azonnali hatással bírtak. Ritka pillanatok egyike volt ez, mikor Tonyba valaki képes volt belefojtani a mondandóját.
A lány kioktató tekintete megszűnt, ahogy elfordult a Milliárdostól. A jobb alkarján felfekvő monitoros textil alól előhúzta a pálcáját és a rés felé intett vele, mire a fal néhány pillanat alatt visszanyerte korábbi állapotát, és a szobára csend telepedett. Amee Steve mellett foglalt helyet, Fury viszont visszalépett az asztala mögé.
– Arra kérek mindenkit, hogy ne hibáztassa Emilyt – fordult körbe Angel –, legfőképp te ne! – nézett Steve-re, aki bizonytalanul nézett vissza. Már egyszer beszéltek erről, de akkor a lány nem mondta el a véleményét.
– De hiszen öngyilkos akart lenni – vágta rá Nat a kanapé mellől. – Ezt azért meg kellene beszélni vele!
– És nem követte a kapott parancsot – tette hozzá a Kapitány is. – Ez a felelősség őt terheli.
– Nem, nem kell – nézett a nőre, majd a tekintete a tengerkék szempárba fúródott –, és eszedbe ne jusson számon kérni a liftnél történtekért! Itt egyetlen ember hibázott, és az Fury volt – jelentette ki a számára nyilvánvalót.
– Na persze! Úgy látom, hogy a napi célja az, hogy az univerzum mai összes ballépésének a kiváltójává kiáltson ki – jegyezte meg gúnyosan az igazgató, mire a lány ránézve bólintott.
– Nos, igen, valóban valami hasonlót terveztem. Egyre csalódottabb vagyok, hogy még mindig nem látja azt a temérdek hibát, amit elkövetett. Ha csak egyet nem követett volna el a sok közül, a többi se történt volna meg. Nem bízott meg Emilyben, pedig ő már bőven bizonyította, hogy kiérdemli a feltétlen bizalmát. Ettől a bizalmatlanságtól vezetve engedte meg, hogy Tony a karperecét Emilyre tegye, így védtelenné tette a lányt és elhitette vele, hogy veszélyes önmagára és a barátaira, holott ez nem igaz.
– Ezt nem tudhatja! – vágta rá Fury.
– De igen, ugyanis minden képesség fejleszthető, ahogy az övé is! Magának támogatnia és bíznia kellett volna benne, ehelyett kétségbe ejtette és megfosztotta őt a lehetőségtől, hogy segíthessen másokon, így Steve-en is.
A kialakult helyzetben pedig Steve olyasmit várt el tőle, ami távol áll és idegen Emilytől; hogy hagyja őt hátra egy harcban. Ha kicsit is ismerné őt, vagy ha maga a lány iránt érzett, nem létező bizalmáról beszélt volna a csapata vezetőjének, akkor Steve azonnal tudhatta volna, hogy lehetetlent kért Emilytől. Mondjuk ettől még nem másított volna a döntésén, csak most nem haragudna rá.
– Én bízom benne, de nem engedhettem... – próbált érvelni Fury, de az angyalt megint nem érdekelte a kifogása.
– Én a feltétlen bizalomról beszélek, az koránt sem elég, hogy engedi itt lakni!
A szőke katona egyik kezével végigsimított az arcán, ujjai az állán állapodtak meg, ahogy elgondolkodott a hallottakon.
– Emily képtelen lenne azzal a tudattal élni, hogy meghalt miatta egy ártatlan ember, ez tudható róla, hiszen azért él, hogy másokat segítsen. Csakhogy, annak az egyébként stabil lánynak az erejével a lelke egy részét is elzárta, ezzel kifordította önmagából és összezavarta, így haszontalan gyilkosnak érezve magát inkább a halált választotta.
Maga a bizalmatlanságával elhitette Tonyval, hogy Emily kontroll-ingatag, és ő a történtekért hibásnak érzi magát még maga helyett is, hiszen ha nincs a karkötő, Emily és Steve se kerültek volna veszélybe – vágta az igazgató szemébe hidegen, aki továbbra is állta a tekintetét.
– Emily meglehetősen forrófejű és sokszor nem hallgat senkire!
– Ez így nem igaz, meg aztán a fiatalságáról nem ő tehet – cáfolta meg.
– Na elég a gyereknapból! – vesztette el a türelmét Fury. – Mit képzel magáról, hogy ide jön vádaskodni és kikiált engem bűnösnek?!
– Azt mondod – kezdte Nat halkan, a lány felé fordulva –, hogy mindez, ami történt néhány rossz döntés eredménye?
– Azt – bólintott rá Angel, mire a kémnő összepillantott Clinttel.
– Honnan veszi a bátorságot..?! – üvöltött Fury, de Angel hidegen a szavába vágott. A hangja csalódottnak tűnt. Úgy döntött, ezúttal biztosra megy.
– Hát még mindig nem érti? Véres kártyákkal játszik, de a vértől csúszóssá váltak a lapok, és a bástyája összedőlt! Maga pedig elfelejtette, hogy a lapok mögött emberek vannak. Nem játszadozhat ilyen könnyelműen emberek életével!
Az igazgató megdöbbenten hallgatta; nem tudta elhinni, amit az imént hallott. Nem lehetett véletlen szófordulat a lánytól, ahhoz túl egyértelmű volt. De még csak ezek után akarta bejelenteni Coulson halálát és bevetni a kártyákat. Ez a jövevény honnan szerzett tudomást a tervéről?
Angel, kihasználva Fury döbbenete miatt beállt csendet, a helyreállított falszakaszhoz lépett és a pálcájával rajzolni kezdett. A szürke falra két, egymás fölötti, egyenlő oldalú háromszöget rajzolt. Az alsó csúcsa épp középen érintette a felső alakzat talapzatát. A sötét vonalak alkotta alakzatok ugyan nem voltak tökéletesen szabályosak, de felismerhetőek lettek. Végül a két háromszög oldalsó csúcsait egy-egy függőleges vonallal kötötte össze.
– A bosszúállók tagjai kapcsolódnak egymáshoz, csak csapatban, együtt győzhetnek. – Erre már Steve is felfigyelt, kiszakítva magát a boldognak semmiképp sem nevezhető gondolataiból. Az angyal az alsó háromszög talpára mutatott a pálcájával.
– Ez itt Phil, ő az alappillér. Natasha és Clint. – mutatott a háromszög bal és jobb oldalára, majd tovább haladt a felső talapzatra. – Tonyn támaszkodik Emily és Steve. A csapat stabilitását Thor és Dr. Banner biztosítja – bökött a megmaradt két szárra, és a két függőleges tartópillérre, aztán visszafelé kezdett el haladni, csak részletesebben. – Maga, Fury, kiiktatta Emilyt, ezzel hagyta meghalni Steve-et és alkalmatlanná tette Tonyt is. Elbizonytalanította Natashát is, a stabilizáló tagok lemorzsolódtak, egy emberrel pedig nem nyerhet háborút egy hadsereggel érkező isten ellen. A torony összedőlt – fordult vissza a faltól az igazgató felé és hideg tekintettel megindult a férfi irányába.
Közben tovább beszélt, figyelmen kívül hagyva Tony sértett méltatlankodását és Steve Coulsonra irányuló kérdését, mely szerint az ügynök kimaradt a végszámlálásból. Ismét az íróasztal előtt állva nézett farkasszemet az igazgatóval. Szavait az a számon kérő hangsúly nyomta, amelyből sejteni lehetett, hogy a türelme végén járt.
– Szóval árulja el végre, hogy miért nem hajlandó...
Angel hirtelen hallgatott el, tekintete a férfi szeméről lesiklott valahová, egy, az igazgató mögött lévő jelentéktelen pontra. Arca szigorú vonásai kisimultak. Bár a megdöbbent férfi még előtte állt, ő már nem figyelt rá. Steve sejtette meg először, hogy történt valami.
– Mi a baj? – lépett előre, mert ő is érzett valamit. Nem tudta megfogalmazni, hogy pontosan mit is, mert ismeretlen volt számára ez az érzet, de abban biztos volt, hogy az angyal nyugtalanná vált tőle. Tonyék érdeklődve figyelték a lányt, aki mozdulatlanná dermedt.
– Maximus! – szinte csak suttogta maga elé, a helyiségben lévők mégis tökéletesen értették. A szemei kerekre tágultak és úgy tűnt, hogy olyasmit lát, amit a többiek nem. Majd a pillanat megtört és az angyal felegyenesedett. Az arca zárkózott volt, de a szemei fájdalmat tükröztek. – Még nem végeztünk! – pillantott Furyra, de mielőtt az megszólalhatott volna, hátralépett. – Hozzám!
Szavára Amee felugrott Steve mellől és a lány lábánál fékezett le. Angel pálcájával megérintette a robot hátát, mire a gép teljesen eltűnt. Aztán minden magyarázat nélkül felemelte maga elé a kezét, a tenyerét kissé megrázta, majd a benne megjelenő port a földre dobta, és a lángnyelvek elnyelték őket.
Tony törte meg a beálló csendet.
– Tudja Fury, mikor ez a csaj megjelent azzal a hatásos Jedi belépővel már akkor látszott rajta, hogy valamiért maga nagyon böki a csőrét, de azt sose hittem volna, hogy ekkora idiotizmussal volt képes magára haragítani egy angyalt, vagy valami olyasmit.
– Ha-ha-ha. – Az igazgató gúnyos fintorral felelt.
– Pedig ez nem volt vicces – szegezte Steve szigorú tekintetét a néger férfira. A helyzetük válságos volt, és Fury még mindig terelte a témát. – Stark stílusa ellenére sem.
– Ha ez valóban igaz – mondta Sólyomszem, és fejét megrázva kinézett az ablakon –, akkor új vezetőre van szükségünk.
– Mit akarnak, lázadást szítani?! – Az igazgató dühösen, hitetlenkedve vonta össze a szemöldökét.
– Loki megszökött és a veszély nem lesz tekintettel a problémáinkra – mondta Natasha a falnak dőlve.
– Nos Fury – állt fel Tony a kanapéról, és hideg tekintettel verve az igazgatót folytatta. – itt a végelszámolás ideje!
JRR. Tolkien világából:
A szavakat a nyelvész, Tolkien magyarra fordított nyelvkönyveiből, szótáraiból szedegettem, alkottam össze.
Avboe! – Nem kell/szükséges!
Űdelu! – Nem veszélyes.
http://parf-en-ereglass.hu/translations.html
av-[Av] hsz. pref. ne! (→ a felszólító módú igékhez járul lágy mutációt kiváltva, pl. avgaro! „ne tedd!‟ (ld. még avo) WJ/371, PE/17:143 [(WJ:) S *av-< √ABA ▪ (PE/17:) S av-, af-< √ABA, √BĀ]
#mboe[bOE] i. szükséges, kell (megtenni vmit) (→ személytelen, tovább nem ragoz-ható ige) Etym/372, VT/45:
û[u;] (ú- [u;], u- [u]) 1. hsz., hsz. pref. nem, nem- (→ mint tagadó értelmű előtag bár-milyen szófajú szó, de elsősorban igék és melléknevek előtt) (vö. ubed, úbed, úbedui, úgal, úgar, *úgarth, úgarol, úlal, úlann, uluithiad, úmarth, únod, únodui, úthaes, úvel, úvelui, ill. úvedin „nem eszem‟, ú-gâr, úgar „(ő) nem teszi‟, ú-chebinestelanim „magam számára nem tartogatok reményt‟, vmint Q ú, ú-) (ld. még al-) 2. isz.ne!, nem! (ld. még baw!) LotR/A(v), WJ/369, PE/17:62, PE/17:144-45 [(PE/17:) S û, ú-< √Ū, ?UGU]
delu – veszélyes
AKAR i. (tenni vmit) thel-
KELL i. (megtenni vmit) #mboe
SZÜKSÉGES (MEGTENNI VMIT) i. #mboe
NE! I isz. (1a) û!; (1b) (= ne tedd!) baw!
NE! II hsz. (1a) (→ előtagként felszólító módú igék előtt) av-; (1b) (→ tagadószóként felszólító módú igék előtt) avo
NEM! isz. û!
NEM I hsz. û
NEM- II hsz. (1a) (→ mint tagadó értelmű előtag bármilyen szófajú szó, de elsősorban igék és melléknevek előtt) ú- (u-); (1b) (→ vmivel való ellentétességet jelölve) (≈ -t(a)lan/-t(e)len) al-
NE TEDD! Iisz. baw!
NE TEDD! II hsz. (→ tagadószóként felszólító módú igék előtt) avo
_________________________________
Köszönöm, hogy elolvastad, a kritikának örülnék ヅ
II./1. fejezet
Az igazgató irodájába érkeztek és úgy tűnt, épp időben. Fury az íróasztala mögött állt előredőlve, tenyereit az asztallapra támasztva magyarázott az ablak mellett álló Clintnek és a túloldalt, a fal mellett szobrozó Natashának. Az érkezésükre mindenki felkapta a fejét és úgy néztek rájuk – leginkább Steve-re – mintha szellemet látnának.
– Ez... – nyögte az igazgató és megrázta a fejét, mint aki nem hiszi el, amit lát.
– ...lehetetlen – fejezte be a vörös helyette. – Láttam a felvételeket, az a találat halálos volt!
– Az volt – erősítette meg a tényt Tony is, mire a többiek egyre zavarodottabb arcot vágtak.
– Hogy élted túl? – kérdezte rögtön Clint.
A Katona szólásra nyitotta a száját, de Angel előre lépett az igazgató felé és a szemét egyenesen Furyéba fúrta. Tekintete hideg volt és a hangja szinte érzelemmentes. Ahogyan megszólalt mindenki figyelmét magára vonta.
– Steve, nemrég azt kérdezted tőlem, hogy miért kerültünk oda, ahol felébredtél.
– Így volt – bólintott rá a szőke férfi, bár nem értette, hogy mire készül a lány. Angel továbbra sem bontotta meg a szemkontaktust a néger férfival, aki valamiért idegesnek tűnt.
– Én elmondtam azt, ami történt – ahogy a mondás tartja a valódit –, de ha a kérdésedre hallani szeretnéd az igazat is, azt neki kell feltenned.
– Tessék? – kérdezte megzavarodva a Katona.
– Rajta. Kérdezd csak meg tőle! Ő az egyetlen, aki valóban felelhet.
Az igazgató zavartan megköszörülte a torkát.
– Én nem hiszem, hogy... – Angel kezében egy tenyér hosszúságú késpenge villant, de Clint azonnal a lány mellé ugrott, aki azonban megelőzte őt, és sikerült megragadnia a keze felé nyúló férfi karját csukló felett.
Az egész egy pillanat alatt történt; az íjász nyilván támadásnak vette a hirtelen mozdulatot, és automatikusan kelt a főnöke védelmére, de a lány figyelme se lankadt. Ahogy a férfi megdermedt a váratlan ellenlépés miatt, a tekintetük összekapcsolódott. Angel arca kifejezéstelen maradt, ellenben Sólyomszem meglepett és tettre kész arckifejezése néhány pillanat alatt nyugodttá, kisimulttá vált. A szeméből eltűnt a harci hevesség.
Az angyal elengedte a kaját, Clint pedig bólintott és a kezét visszahúzva hátralépett az ablakhoz, ahol előtte is állt, majd átnyújtotta a rádió-headsetét, amit a lány egy köszönettel elfogadott. Natasha azonban a reagálásával megelőzte a helyiségben tartózkodókat, villámgyorsan előkapta a fegyverét és az angyalra szegezte.
A lány felvont szemöldökkel fordult a nő felé magyarázatért. Amee tett egy sebes lépést a Fekete Özvegy irányába, aki erre meglepetten célozta meg a fegyverével, de Angel a második lépése előtt megállította, így a fémes ujjak kissé megcsúsztak a fémrácsos padlón, ahogy a robot a felkiáltást hallva lendületből megtorpant.
– Avboe! – mondta Angel hangosan, hogy Amee-t megállítsa, aki megdermedve emelte fel a fejét és fordult a lány felé. – Űdelu! – tette hozzá lágyan.
Úgy tűnt, az angyal visszahívta a robotot, aki visszahúzódott és a lába mellé lépve leült. A kémnő, látva, hogy a veszély elhárult, ismét a lányra szegezte fegyverét.
– Azonnal szüntesse meg az irányítását! – követelte a vörös dühösen. Bár az arcán csak egy kis idegesség és elhatározás látszódott, a szemeiből határozott harag sütött. Clint felemelte a kezeit és előre lépett, hogy megnyugtassa Romanoff-ot.
– Nat, semmi baj, ő nem... – kezdte lassan és határozottan, de Angel kissé meglepetten és csendesen félbeszakította.
– Azt hiszed, hogy befolyásoltam őt, mint ahogyan azt korábban Loki tette. – Bár tényként közölte, mégis válaszra várva fúrta meglepett tekintetét a szürkés-zöldes szempárba. Natasha határozottan nézett vele farkasszemet, de nem felelt.
– Nem! – vágta rá Sólyomszem, de a kémnő keményen folytatta, miközben a szemkontaktust nem bontotta meg az angyallal.
– Láttam, ahogy megbabonáztad! – Ekkor Steve lépett előre, és bár igen furának hatott a fellépése, tekintve, hogy félmeztelen volt, a szavai határozottak maradtak.
– Natasha, azt hiszem, félreérted a helyzetet. – Fél kezét megnyugtatóan felemelte és már lépett volna előre, hogy beálljon az angyal elé, amikor az szintén felemelte a kezét, hogy megállítsa. Közben a kését már az övébe fűzött tokba csúsztatta.
– Elég! – figyelmeztette a körülötte állókat, akik elhallgattak. Steve is visszalépett, a lány folytatta Nat szemébe mondva a mondanivalóját. – Valóban láttad, ahogy Clint meggondolta magát és úgy döntött, hogy nem támad meg, de ez az ő döntése volt, amit magától hozott, mert meggyőztem őt az érveimmel. Nem azért döntött így, mert kényszerítettem.
Az angyal továbbra sem tett semmilyen védekező mozdulatot, pedig az ügynöknő nem tűnt meggyőzöttnek, és a fegyverét sem engedte lentebb. Angel folytatta.
– Natasha, te kém vagy, a SHIELD egyik legjobb kéme, ebben biztos vagyok. Láttad Clintet akkor, amikor Loki befolyása alatt állt. És most nézz rá! Látsz bármilyen jelet, ami azt üzenné, hogy valami nem stimmel vele? Segítek, a szemébe nézz, mert a szem a lélek tükre; ha a lélek fogoly a testben, akkor az az egyén szemén látszódik.
A nő valóban jobban megnézte az ügynök kék szemeit, de azok tiszták voltak, mentesek a korábban látott sötétségtől, ennek ellenére a fegyverét még nem engedte le. – Továbbá mi még nem találkoztunk, ezért bemutatkoznék; Angel vagyok. Ez a nevem és a hivatásom is. Ezért vannak dolgok, amiket nem tehetek meg. Három dolog, amiknek az elkövetését három szóval jellemzem; gyilkosság, kínzás és a szabad akarattól való megfosztás. Nincs rájuk bocsánat – tagolta hidegen. – Egy világban ezeket a tetteket főbenjáró bűnnek nevezik és a büntetésük halál vagy életfogytiglan. Angyal vagyok, ezért ezeket tilos megtennem. Amennyiben megszegem a törvényt, meghalok. És tekintve, hogy én még élek... azt hiszem, tudsz követni.
A férfiak némán hallgattak, még Tony sem szólt közbe, titkon remélte, hogy láthat egy kis macska-harcot, azonban ennek az esélye rohamosan fogyni látszódott. Angel arca szinte barátságossá vált, Natasha pedig kissé lentebb engedte a fegyvert.
– Honnan tudjam, hogy valóban igazat mondasz? – Kérdésére a lány előre lépett.
– Nos, kezdetnek itt van Steve, aztán megmutatom... ha akarod... – A kezét a kémnő felé nyújtotta, aki néhány hosszú másodperc múlva leengedte, majd a tokjába rejtette a fegyverét. Végül egy utolsó, kétkedő sóhaj kíséretében a tenyerét az angyal tenyerére fektette. Ugyanaz a változás ment végbe az arcán és a tekintetében, mint korábban az íjásznak. A kétkedést megértés és nyugalom váltotta fel.
Az angyal felvonta a szemöldökét és Natasha egy halvány mosollyal bólintott, végül elengedték egymás kezét.
– Megtennéd, hogy idehívod Emilyt? Nem volt okos dolog egyedül hagyni... – Megrovó pillantásban részesítette a karba tett kezekkel álló igazgatót, majd visszafordult a bólintó ügynöknő felé.
– Köszönöm! – kiáltott utána, mert a kémnő sietve távozott a helyiségből. – És most... – fordult ismét Fury felé a lány, a tekintete hideggé vált – folytatjuk. Mit is akart mondani, mielőtt megszakadt a fonál? Hogy nem gondolja ezt az esetet elég fontosnak ahhoz, hogy beszéljünk róla? Kérem, folytassa a mondatát! Vagy a legjobb lenne, ha nem húzná az időmet és végre őszinte lenne! – vetette barátságtalanul a néger férfi szemébe, aki jobb szerette volna ezt az egészet elkerülni. Nem válaszolt – hiszen látszólag a lány már minden emberét beszervezte, így mi értelme lett volna –, ezért Stark előre lépett.
– Nick, mit titkol előlünk?! – követelte immár ő is, tiszteletlenül letegezve az igazgatót, aki csak egy szemöldökráncolással reagált. A lány válaszokat ígért neki, aztán meg azt állítja, hogy a fő-kém tudna magyarázattal szolgálni, de a félszemű makacsul hallgat. Márpedig ezt ő nem fogja annyiban hagyni.
– Fury Igazgató, tud valamit a történtekről? – kérdezte Steve is.
– Baleset történt! – mondta védekezően a néger férfi, de azonnal látta, hogy rosszul felelt. Angel arca elsötétedett, ahogyan a kibúvást hallva elvesztette a türelmét. Az indulattól remegő hangon kezdett egyre hangosabban kiabálni.
– Baleset?! – visszhangozta dühösen, mint aki nem akarja elhinni, amit az imént hallott. Elfordult, tett egy lépést az ablak fel, majd hirtelen visszafordult az asztal irányába. Idegességében nem tudta, hogy merre forduljon. – Baleset az, ha sötétben belerúgunk a fotelba! – Kezei ökölbe szorultak és tett egy lépést, ezúttal Fury felé, aki mintha kissé megijedt volna. Kezeit inkább leengedte maga mellé, hogyha a fegyverét kell használja, gyorsan tehesse. – Vagy az, mikor véletlenül feldöntünk egy poharat!
A lány kezei szemmel láthatóan remegtek az idegességtől és a visszafojtott dühtől. Ez az intenzív érzelemhullám mindenkit megérintett a szobában, de a kötés miatt a legjobban Steve-et, aki csakhamar ugyanúgy kapkodta a levegőt, mint a lány. Kezdte megérteni, hogy itt valami súlyos dolog húzódik a háttérben, amit Fury nagyon titkol. Az angyal már majdnem az íróasztal előtt állt egy lépés távolságban, ahol emelt hangon folytatta.
– De nem az, mikor szándékosan, önfejűségből hagy embereket meghalni! – Steve hitetlenkedve szólt közbe.
– Tessék? – „Nem, az nem lehet!” fordult meg az automatikus tagadás a katona fejében egy képtelen gondolat felmerülésekor. Angel a szemét végig az igazgatóéba fúrta és a tekintetével szinte sarokba szorította őt. A férfi saját lelkiismeretének sarkába. Innen nem hagyja menekülni – határozta el.
– Mondja el neki! – kiabált rá azzal a hangsúllyal, ami azonnal egyértelművé tette, hogy csak a gyors, egyenes választ fogadja el. Az igazgató zavartan nézett a körülötte állókra.
– Ez nem ennyire... – kezdte egy sóhajtással, de a lány dühösen félbeszakította, kezével Steve felé mutatva.
– Mondja el neki! Nézzen rá – üvöltötte immár teli torokból az igazgatónak –, és mondja a szemébe, hogy hagyta őt meghalni! Nézzen a szemébe és vallja be – lépett még egyet előre és két tenyérrel hatalmasat csapott az asztal lapjára, amitől az igazgató sietve hátrébb lépett, Angel pedig tovább üvöltött –, hogy tudott az őt fenyegető veszélyről, de makacsságában inkább ignorálta! Mondja el neki – folytatta halkabban és egyre elkeseredettebben –, hogy három napja eljöttem magát figyelmeztetni, éppen ide. Hogy szóltam a Bosszúállók csapatára lecsapni készülő halálról, és maga a biztos veszély ellenére nem tett semmit – szinte köpte a szavakat –, hogy megóvja az emberei életét!
Iszonyat és döbbenet. Értetlenség. Ott ült mindhárom férfi arcán ez a három érzés, mert egyszerűen nem értették, hogy történhetett ilyesmi. Clintben és Steve-ben valami eltört, Tony pedig undorodva nézett az igazgatóra. Fury lehajtotta a fejét.
– Rengeteg ember életéért felelek! – védekezve nézett végül a lány szemébe, aki elkeseredetten felelt.
– Még erre a hatra sem képes vigyázni – vetette a szemére.
– Így történt? – lépett előre Steve, akinek az arcán megannyi érzelem váltakozott. Csalódottság, értetlenség és árulás. Az igazgató megrázta a fejét, sóhajtott és végül megadóan felelt.
– Így történt, de ne higgye, hogy...
– Hát ez remek! – fakadt ki Tony, félbeszakítva az igazgatót. – Rám mondják – mutatott magára vidámság nélküli, szélesre erőltetett mosollyal a milliárdos –, hogy felelőtlen vagyok, nem törődök másokkal és parasztságokat csinálok, de maga – bökött lendületesen az igazgató felé – még rajtam is simán túltesz! Először rábeszél, hogy ide jöjjünk összedolgozni a világ megmentéséért, de közben az első adandó alkalommal hagy minket megpusztulni! – vádolta dühösen a férfit.
– Azért ez nem ilyen egyszerű! – emelte fel a hangját Fury, hogy a Zseni hisztijét félbeszakíthassa. – Egy idegen váratlanul megjelenik az irodámban Loki mágiájához hasonló lángokkal és azt állítja magáról, hogy egy felsőbb hatalomtól jött segíteni, aztán pedig utasításokat kezd osztani, én pedig higgyek is el mindent az első szóra?! Ennyi erővel az első jött-mentnek...!
– Elmondtam – szakította félbe Angel –, hogy ki vagyok és miért jöttem! Azt kértem, hogy gondolja át a döntéseit és változtasson rajtuk, illetve a hozzáállásán, különben az egységébe halál és széthúzás fog éket verni! Figyelmeztettem, hogy a következmények elkerülhetetlenek, amennyiben...
A mondatát Natasha rádióhívása szakította félbe. A kémnő hangja szokatlanul zaklatott volt, szinte rémültnek tűnt.
– Hall engem valaki? Baj van!
– Nat, mi történt? – Clint aggódva válaszolt az övéről lekapott másik rádiójáról, de a nő nem tudott azonnal felelni.
– Emily – nyögte végül elcsukló hanggal. Vett egy kapkodó lélegzetet és akadozva folytatta. – Leütötte az őrt álló katonát... kitörte az ablakot és... és kiugrott...
A szobában azonnal megfagyott a levegő.
– Nem lehet... – az igazgató az arcát a kezeibe temette.
– Tud repülni, nem? – kérdezte értetlenül Angel.
– De a karkötő blokkolja... – rázta meg a fejét Steve elkeseredetten. Tony azonnal ellökte magát a faltól és lélekszakadva rohanni kezdett – bicegésével nem törődve –, de az angyal erősen elkapta a karját és visszarántotta.
– Várj, a páncélod üzemképtelen! Nat, mikor történt ez? – Próbált egyszerre kommunikálni a kémnővel és a Zsenit is megállítani, de az utóbbi nem hagyta magát. A Playboy ereiben megfagyott a vér, ha csak arra gondolt, hogy azzal a vacak karkötővel a második ember halálát okozta, ráadásul épp Emilyről volt szó... Sosem bocsájtaná meg magának. Meg kell mentenie, határozta el, talán a páncél hajtóművei még működnek.
– Azonnal eressz el! Azt a karkötőt én adtam rá! – Heves tiltakozások közepette próbálta lerázni a lány kezét, de az mindig fogást váltott, ha éppen a férfi túlcsavarta a csuklóját. Közben az Özvegy csendes hangja felelt a hangszórókban.
– Most egy fél perce... még láttam eltűnni az ablakból. Angel elvesztette a türelmét a milliárdos és a kevés idő miatt, ezért rákiabált, hátha az észhez téríti.
– Maradj itt, mert a szándékod a sötétbe vezet! – De Tony nem akart sem maradni, sem meghallgatni őt. – Nem járhatsz sikerrel és erről megint nincs időm győzködni téged! – Megrántotta és megperdítette a Milliárdost, ezzel kibillentve az egyensúlyából egyenest Steve felé lökte, aki még épp idejében kapta el a megszédült Zsenit. – Tartsd itt! Amee, keresd meg! – Közben szépen megmunkált, sötét fapálcát húzott elő a nadrágszára alól, amivel határozottan a legközelebbi fal felé suhintott. Hatalmas robbanás keletkezett, amitől egy pillanatra elvakultak, és aminek eredményeként egy kétajtós ruhásszekrény méretű luk tátongott a falon. A levegő azonnal kavarogni kezdett és susogó zaj keletkezett. – És tartsd fenn a helyet!
A robot a hasadékhoz ugrott és a burkolat két szélébe kapaszkodva a hátát kifelé, az égnek mutatta. Angel felemelte a fejét és megdermedt, ahogy a sötét lángok végigfutottak fentről lefelé a testén. Az Amee hátán lévő panel felemelkedett, majd egy kisebb, propelleres szerkezet röppent fel a levegőbe. Az angyal haja szorosan összekötődött, szemén áttetsző, műanyag ugrószemüveg, jobb alkarján pedig egy széles monitoros alkarvédő jelent meg. Ruházata zártabbá vált, sportcipőjét bakancsra cserélte. Amee sietve félreugrott, mert a lány rácsapott a bal csuklóján felragyogó karperecére. „Pajzs szabadeséshez!” megjegyzéssel, majd egy szenvedő „Rohadt tériszony..!” felkiáltással és fejrázással, nekifutásból kivetette magát a résen. A szobában maradtak döbbenten figyelték a lány és a robot határozott, villámgyors és összehangolt mozdulatait, majd Angel eltűnt a szemük elől.
Steve még birkózott Tonyval, aki mindenképp menni akart és nem volt hajlandó hallgatni a szép szóra, pedig a Katona igazán próbálkozott. A Milliárdos látszólag nem hitte, hogy Angel megmentheti Emilyt, pedig az észérvek az angyal javára hajlottak. Időközben befutott Natasha, akit Clint tájékoztatott a helyzetről, majd igyekezett megnyugtatni a barátnőjéért aggódó nőt.
A rádiókból hatalmas sistergés hallatszott, amin nehezen, de átszűrődött Angel kiabálása.
– Amee, nem látom őt! Élesítsd a keresőt! Fogy az időnk! – Az adás megszűnt.
Hosszú, idegőrlő másodpercek múlva – ami közben Tony végre feladta a Steve-vel vívott harcot és inkább fejjel nekidőlt a falnak – Angel ismét a fülükbe zúgatta a szelet, miközben veszettül kiabált.
– Látom! Nagyon közel van a... – A vonal az angyal felkiáltását is félbeszakítva, hirtelen szakadt meg és csak halk sistergés felelt Clint aggodalmas hívásaira.
Tony a hátát a falnak vetette és lecsúszva a padlóra kezeibe temette az arcát. Az igazgató idegesen járkált, míg Steve csak bámult ki a résen és próbált az angyal és a közötte fennálló kapcsolatra koncentrálni. Bár ő is félt, hogy a mentőakció nem sikerült, mégis volt valami, ami nem hagyta nyugodni. Egy zavaró kis érzés, amit nem tudott beazonosítani.
Amikor Fury a burkolati hibához sétált és kibámult rajta Amee hirtelen kapta fel a fejét és minden annyira gyorsan történt, hogy a szobában lévők csak másodpercekkel később fogták fel a történteket. A robot néhány gyors ugrással és egy határozott lökéssel rántotta arrébb a néger férfit, aki először megijedve és támadástól tartva, védekezően kapta fel a kezeit, de a gép ezzel mit sem törődve ugrott és rántotta el, jó néhány lépéssel arrébb sodorva őt. Még meg sem álltak igazából, mikor a korábbi helyükön kék lángok és egy hatalmas dobbanás kíséretében megérkezett Angel. A szobában lévők pedig egyszerre dermedtek le a nem megszokott látványtól való megdöbbenésükben.
Angel hátából óriási tollas, fehér szárnyak bomlottak ki, amik majdnem teljesen körülölelték őt, elfedve a lányt a fejétől egészen a térdéig. A tollak kissé borzosnak tűntek, lehettek több mint egy méter hosszúak és legalább fél méter szélesek. A levegő susogó áramlásának hangjába egy döbbent nyögés fúródott.
– Azt a rohadt...! – szakadt fel Tonyból a megdöbbenés, ahogy felkelt a padlóról. A szárnyak lassan kitárultak és felfedték a mögöttük térdepelő, lehajtott fejű Angelt és a karjában fekvő, mozdulatlan Emilyt. – Emily! – kiáltottak fel többen is a helyiségben, ahogy meglátták.
Az angyal zihált, az arcán fájdalmas grimasz ült, de közel sem volt annyira megviselt állapotban, mint a másik lány, akinek hullámos haja kissé borzosnak, ruhái tépettnek tűntek. Nyilván megviselte a hosszú zuhanás.
– Életben van? – kérdezte az igazgató halkan. Az angyal nem reagált, továbbra is levegőt kapkodva nézett maga elé.
– Emily! – Tony odabicegett és letérdelt a lányok elé. Tétován a megszólított feje felé nyúlt és kisimította a tincseket sápadt arcból, aztán a tenyerét ráfektette a bőrére, ami egyenesen hidegnek tűnt. Mielőtt a Zsenin és a szobában tartózkodókon elhatalmasodott volna a mértéktelen gyászhangulat, Angel felemelte a fejét.
– Életben van – mondta halkan, de határozottan. Az előtte térdeplő férfi felkapta a fejét és azzal a tekintettel bámult rá, ami pontosan tükrözte, hogy alig hitte el a kimondott szavakat örömében. A többiek tüdejéből egy-egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel. – Csak megrázta a hosszú zuhanás. A mérő szerint kétszázhatvanhárom kilométer per óránál kaptam el, alig százhúsz méterrel a földtől. Eléggé kihűlt, kell egy pár perc, de jól lesz.
Lassan felkelt, a szárnyait kissé összébb, a hátához közelebb húzta. A helyiségben, az asztallal szemben, a fal mellett álló kanapéhoz sétált és Emilyt óvatosan ráfektette. Tony követte és leült a lány mellé, egyik kezét a sajátjai közé vette. Kicsit megnyugodott, hogy a barátját biztonságban tudta, és nem nagyon akart elmozdulni mellőle.
Angel felemelkedett, ziháló lélegzetei mostanra elhalkultak, ahogy lenyugodott zakatoló szíve.
– Szóval te tényleg angyal vagy, valódi szárnyakkal... – kezdte Tony a tollas végtagokat mustrálva elismerően. – Baró!
Angel bólintott.
– Ritkán jelennek meg, de most valóban jó volt az időzítés. Amee-nek nem lett volna ideje elkapni, hogy lelassítson minket, mert azért kétszázhatvannal megérkezni ide nem lett volna túl egészséges... Bár az időhiány miatt a hirtelen és nem megfelelő szögben való kitárulás rendesen megrántotta a szalagokat és az ízületeket, de nem olyan vészes. – Finoman megmasszírozta a sajgó oldalát.
A hasadékon keresztül visszatért a propelleres szerkezet, ami hamar beolvadt a robot hátába.
Angel hátralépett, és a többiek érdeklődő tekintetétől kísérve megrázta a vállait. A hosszú tollakat kék lángok lepték el és a szárnyak semmivé foszlottak. Natasha – aki szintén Emily melle lépett, hogy ellenőrizhesse barátnője állapotát – erre felvonta a szemöldökét. Nyilván sosem fogja teljesen megszokni, hogy istenek és szuperhősök világába került, gondolta, függetlenül attól, hogy azok egy oldalon állnak vele, avagy sem. A Zseni azonban füttyentéssel is hangot adott az elismerésének.
– Nem olyan kifinomult technikailag, mint a páncélom, de...
– Te nem is a biztos halálba ugrasz életet menteni azért, hogy felölthesd – vágott hidegen a szavába és fejezte be a mondatát Angel, ezzel elnémítva a férfit. Bár nem kiabált, szinte indulat sem volt a szavaiban, mégis azonnali hatással bírtak. Ritka pillanatok egyike volt ez, mikor Tonyba valaki képes volt belefojtani a mondandóját.
A lány kioktató tekintete megszűnt, ahogy elfordult a Milliárdostól. A jobb alkarján felfekvő monitoros textil alól előhúzta a pálcáját és a rés felé intett vele, mire a fal néhány pillanat alatt visszanyerte korábbi állapotát, és a szobára csend telepedett. Amee Steve mellett foglalt helyet, Fury viszont visszalépett az asztala mögé.
– Arra kérek mindenkit, hogy ne hibáztassa Emilyt – fordult körbe Angel –, legfőképp te ne! – nézett Steve-re, aki bizonytalanul nézett vissza. Már egyszer beszéltek erről, de akkor a lány nem mondta el a véleményét.
– De hiszen öngyilkos akart lenni – vágta rá Nat a kanapé mellől. – Ezt azért meg kellene beszélni vele!
– És nem követte a kapott parancsot – tette hozzá a Kapitány is. – Ez a felelősség őt terheli.
– Nem, nem kell – nézett a nőre, majd a tekintete a tengerkék szempárba fúródott –, és eszedbe ne jusson számon kérni a liftnél történtekért! Itt egyetlen ember hibázott, és az Fury volt – jelentette ki a számára nyilvánvalót.
– Na persze! Úgy látom, hogy a napi célja az, hogy az univerzum mai összes ballépésének a kiváltójává kiáltson ki – jegyezte meg gúnyosan az igazgató, mire a lány ránézve bólintott.
– Nos, igen, valóban valami hasonlót terveztem. Egyre csalódottabb vagyok, hogy még mindig nem látja azt a temérdek hibát, amit elkövetett. Ha csak egyet nem követett volna el a sok közül, a többi se történt volna meg. Nem bízott meg Emilyben, pedig ő már bőven bizonyította, hogy kiérdemli a feltétlen bizalmát. Ettől a bizalmatlanságtól vezetve engedte meg, hogy Tony a karperecét Emilyre tegye, így védtelenné tette a lányt és elhitette vele, hogy veszélyes önmagára és a barátaira, holott ez nem igaz.
– Ezt nem tudhatja! – vágta rá Fury.
– De igen, ugyanis minden képesség fejleszthető, ahogy az övé is! Magának támogatnia és bíznia kellett volna benne, ehelyett kétségbe ejtette és megfosztotta őt a lehetőségtől, hogy segíthessen másokon, így Steve-en is.
A kialakult helyzetben pedig Steve olyasmit várt el tőle, ami távol áll és idegen Emilytől; hogy hagyja őt hátra egy harcban. Ha kicsit is ismerné őt, vagy ha maga a lány iránt érzett, nem létező bizalmáról beszélt volna a csapata vezetőjének, akkor Steve azonnal tudhatta volna, hogy lehetetlent kért Emilytől. Mondjuk ettől még nem másított volna a döntésén, csak most nem haragudna rá.
– Én bízom benne, de nem engedhettem... – próbált érvelni Fury, de az angyalt megint nem érdekelte a kifogása.
– Én a feltétlen bizalomról beszélek, az koránt sem elég, hogy engedi itt lakni!
A szőke katona egyik kezével végigsimított az arcán, ujjai az állán állapodtak meg, ahogy elgondolkodott a hallottakon.
– Emily képtelen lenne azzal a tudattal élni, hogy meghalt miatta egy ártatlan ember, ez tudható róla, hiszen azért él, hogy másokat segítsen. Csakhogy, annak az egyébként stabil lánynak az erejével a lelke egy részét is elzárta, ezzel kifordította önmagából és összezavarta, így haszontalan gyilkosnak érezve magát inkább a halált választotta.
Maga a bizalmatlanságával elhitette Tonyval, hogy Emily kontroll-ingatag, és ő a történtekért hibásnak érzi magát még maga helyett is, hiszen ha nincs a karkötő, Emily és Steve se kerültek volna veszélybe – vágta az igazgató szemébe hidegen, aki továbbra is állta a tekintetét.
– Emily meglehetősen forrófejű és sokszor nem hallgat senkire!
– Ez így nem igaz, meg aztán a fiatalságáról nem ő tehet – cáfolta meg.
– Na elég a gyereknapból! – vesztette el a türelmét Fury. – Mit képzel magáról, hogy ide jön vádaskodni és kikiált engem bűnösnek?!
– Azt mondod – kezdte Nat halkan, a lány felé fordulva –, hogy mindez, ami történt néhány rossz döntés eredménye?
– Azt – bólintott rá Angel, mire a kémnő összepillantott Clinttel.
– Honnan veszi a bátorságot..?! – üvöltött Fury, de Angel hidegen a szavába vágott. A hangja csalódottnak tűnt. Úgy döntött, ezúttal biztosra megy.
– Hát még mindig nem érti? Véres kártyákkal játszik, de a vértől csúszóssá váltak a lapok, és a bástyája összedőlt! Maga pedig elfelejtette, hogy a lapok mögött emberek vannak. Nem játszadozhat ilyen könnyelműen emberek életével!
Az igazgató megdöbbenten hallgatta; nem tudta elhinni, amit az imént hallott. Nem lehetett véletlen szófordulat a lánytól, ahhoz túl egyértelmű volt. De még csak ezek után akarta bejelenteni Coulson halálát és bevetni a kártyákat. Ez a jövevény honnan szerzett tudomást a tervéről?
Angel, kihasználva Fury döbbenete miatt beállt csendet, a helyreállított falszakaszhoz lépett és a pálcájával rajzolni kezdett. A szürke falra két, egymás fölötti, egyenlő oldalú háromszöget rajzolt. Az alsó csúcsa épp középen érintette a felső alakzat talapzatát. A sötét vonalak alkotta alakzatok ugyan nem voltak tökéletesen szabályosak, de felismerhetőek lettek. Végül a két háromszög oldalsó csúcsait egy-egy függőleges vonallal kötötte össze.
– A bosszúállók tagjai kapcsolódnak egymáshoz, csak csapatban, együtt győzhetnek. – Erre már Steve is felfigyelt, kiszakítva magát a boldognak semmiképp sem nevezhető gondolataiból. Az angyal az alsó háromszög talpára mutatott a pálcájával.
– Ez itt Phil, ő az alappillér. Natasha és Clint. – mutatott a háromszög bal és jobb oldalára, majd tovább haladt a felső talapzatra. – Tonyn támaszkodik Emily és Steve. A csapat stabilitását Thor és Dr. Banner biztosítja – bökött a megmaradt két szárra, és a két függőleges tartópillérre, aztán visszafelé kezdett el haladni, csak részletesebben. – Maga, Fury, kiiktatta Emilyt, ezzel hagyta meghalni Steve-et és alkalmatlanná tette Tonyt is. Elbizonytalanította Natashát is, a stabilizáló tagok lemorzsolódtak, egy emberrel pedig nem nyerhet háborút egy hadsereggel érkező isten ellen. A torony összedőlt – fordult vissza a faltól az igazgató felé és hideg tekintettel megindult a férfi irányába.
Közben tovább beszélt, figyelmen kívül hagyva Tony sértett méltatlankodását és Steve Coulsonra irányuló kérdését, mely szerint az ügynök kimaradt a végszámlálásból. Ismét az íróasztal előtt állva nézett farkasszemet az igazgatóval. Szavait az a számon kérő hangsúly nyomta, amelyből sejteni lehetett, hogy a türelme végén járt.
– Szóval árulja el végre, hogy miért nem hajlandó...
Angel hirtelen hallgatott el, tekintete a férfi szeméről lesiklott valahová, egy, az igazgató mögött lévő jelentéktelen pontra. Arca szigorú vonásai kisimultak. Bár a megdöbbent férfi még előtte állt, ő már nem figyelt rá. Steve sejtette meg először, hogy történt valami.
– Mi a baj? – lépett előre, mert ő is érzett valamit. Nem tudta megfogalmazni, hogy pontosan mit is, mert ismeretlen volt számára ez az érzet, de abban biztos volt, hogy az angyal nyugtalanná vált tőle. Tonyék érdeklődve figyelték a lányt, aki mozdulatlanná dermedt.
– Maximus! – szinte csak suttogta maga elé, a helyiségben lévők mégis tökéletesen értették. A szemei kerekre tágultak és úgy tűnt, hogy olyasmit lát, amit a többiek nem. Majd a pillanat megtört és az angyal felegyenesedett. Az arca zárkózott volt, de a szemei fájdalmat tükröztek. – Még nem végeztünk! – pillantott Furyra, de mielőtt az megszólalhatott volna, hátralépett. – Hozzám!
Szavára Amee felugrott Steve mellől és a lány lábánál fékezett le. Angel pálcájával megérintette a robot hátát, mire a gép teljesen eltűnt. Aztán minden magyarázat nélkül felemelte maga elé a kezét, a tenyerét kissé megrázta, majd a benne megjelenő port a földre dobta, és a lángnyelvek elnyelték őket.
Tony törte meg a beálló csendet.
– Tudja Fury, mikor ez a csaj megjelent azzal a hatásos Jedi belépővel már akkor látszott rajta, hogy valamiért maga nagyon böki a csőrét, de azt sose hittem volna, hogy ekkora idiotizmussal volt képes magára haragítani egy angyalt, vagy valami olyasmit.
– Ha-ha-ha. – Az igazgató gúnyos fintorral felelt.
– Pedig ez nem volt vicces – szegezte Steve szigorú tekintetét a néger férfira. A helyzetük válságos volt, és Fury még mindig terelte a témát. – Stark stílusa ellenére sem.
– Ha ez valóban igaz – mondta Sólyomszem, és fejét megrázva kinézett az ablakon –, akkor új vezetőre van szükségünk.
– Mit akarnak, lázadást szítani?! – Az igazgató dühösen, hitetlenkedve vonta össze a szemöldökét.
– Loki megszökött és a veszély nem lesz tekintettel a problémáinkra – mondta Natasha a falnak dőlve.
– Nos Fury – állt fel Tony a kanapéról, és hideg tekintettel verve az igazgatót folytatta. – itt a végelszámolás ideje!
JRR. Tolkien világából:
A szavakat a nyelvész, Tolkien magyarra fordított nyelvkönyveiből, szótáraiból szedegettem, alkottam össze.
Avboe! – Nem kell/szükséges!
Űdelu! – Nem veszélyes.
http://parf-en-ereglass.hu/translations.html
av-[Av] hsz. pref. ne! (→ a felszólító módú igékhez járul lágy mutációt kiváltva, pl. avgaro! „ne tedd!‟ (ld. még avo) WJ/371, PE/17:143 [(WJ:) S *av-< √ABA ▪ (PE/17:) S av-, af-< √ABA, √BĀ]
#mboe[bOE] i. szükséges, kell (megtenni vmit) (→ személytelen, tovább nem ragoz-ható ige) Etym/372, VT/45:
û[u;] (ú- [u;], u- [u]) 1. hsz., hsz. pref. nem, nem- (→ mint tagadó értelmű előtag bár-milyen szófajú szó, de elsősorban igék és melléknevek előtt) (vö. ubed, úbed, úbedui, úgal, úgar, *úgarth, úgarol, úlal, úlann, uluithiad, úmarth, únod, únodui, úthaes, úvel, úvelui, ill. úvedin „nem eszem‟, ú-gâr, úgar „(ő) nem teszi‟, ú-chebinestelanim „magam számára nem tartogatok reményt‟, vmint Q ú, ú-) (ld. még al-) 2. isz.ne!, nem! (ld. még baw!) LotR/A(v), WJ/369, PE/17:62, PE/17:144-45 [(PE/17:) S û, ú-< √Ū, ?UGU]
delu – veszélyes
AKAR i. (tenni vmit) thel-
KELL i. (megtenni vmit) #mboe
SZÜKSÉGES (MEGTENNI VMIT) i. #mboe
NE! I isz. (1a) û!; (1b) (= ne tedd!) baw!
NE! II hsz. (1a) (→ előtagként felszólító módú igék előtt) av-; (1b) (→ tagadószóként felszólító módú igék előtt) avo
NEM! isz. û!
NEM I hsz. û
NEM- II hsz. (1a) (→ mint tagadó értelmű előtag bármilyen szófajú szó, de elsősorban igék és melléknevek előtt) ú- (u-); (1b) (→ vmivel való ellentétességet jelölve) (≈ -t(a)lan/-t(e)len) al-
NE TEDD! Iisz. baw!
NE TEDD! II hsz. (→ tagadószóként felszólító módú igék előtt) avo
_________________________________
Köszönöm, hogy elolvastad, a kritikának örülnék ヅ
II./1. fejezet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése