Tenni VI.

†«.¸¸.°´¯`* IV. Megtisztulás *´¯`°.¸¸.»†

Angel zavartan nézett fel és nem értette a hirtelen változást. Hogy került vissza és miért? Meg akarta kérdezni, de jó néhány másodpercre volt szükség, hogy a feje valamennyire kitisztuljon és a fülében hallott zúgás eltompuljon.

– Hogy... – kezdte a kérdést, azonban végigmondani már nem tudta, mert heves köhögés tört rá. Eddig sem kapott levegőt rendesen – olyan volt, mintha ülne valaki a mellkasán –, de ekkor még rosszabb lett. A roham nem múlt el és érezte, ahogy folyadékot köhög fel a tüdejéből, emiatt pedig még kevesebb levegőhöz jut. A vér gusztustalan vasas ízével telt meg a szája.

Steve és Emily együttesen fordították őt az oldalára, a szőke megtartotta az angyal fejét, segítője viszont a kezét a saját szájára szorította, mivel a látvány megrázta őt. Angel feje csupa vér volt, a bal karja szintúgy, de az még olyan furcsán is állt, mintha két helyen is gond lett volna vele. A fekete pulóvere és homokszínű nadrágja helyenként elszakadt, vér-, és koszfoltos volt, mintha az érkezett a földön hempergett volna a ruháiban. Rogers komolyan megijedt, ahogy felfogta az angyal állapotának súlyosságát. Nem értette, mi történhetett, és Amee se jelent meg a lánnyal, mint ahogyan máskor szokott.

– Hogy...? – kérdezte újra köhögések közepette Angel, mikor már kisebb-nagyobb vércseppek sokaságával borította be az arca előtt elterülő fémrácsos padlót. Ahogy kitisztult a hallása, jutott el a tudatáig, hogy az Őrszem továbbra is sípolt, vagy már újrakezdte. Megpróbálta összeszedni a szétzilált ösztöneit és figyelmét a veszélyben lévőre fordítani, de ez csak nehezen ment. Komoly erőfeszítésbe tellett, mire a bensője megtelt azzal a már jól ismert érzéssel, és a tudata előtt kibontakozott Aragorn és a troll küzdelmének egy mozzanata. Tehát még nem végzett a címmel, a király életét továbbra is veszélyeztette a hegyomlásnyi harci troll. „Vissza kell mennem!” – futott át az agyán.

Csakhogy a bal karját egyáltalán nem tudta megmozdítani, a feje, a karja és az egész felsőteste lüktetett a fájdalomtól, arról nem beszélve, hogy épp megfulladni készült a saját vérében. A troll akkorát csaphatott rá, hogy nyilván a tüdeje is megsérült. Annak ellenére próbált megnyugodni , hogy a körülötte állókból sütött az aggodalom. Lehunyt szemmel erőlködött, hogy a köhögését valamennyire visszatartsa, apróbb sikerrel. Egy tenyér melegét érezte az arcára kúszni és azon keresztül érezte, ahogy az éltető energia a testébe áramolt, de ahogy ezt felfogta, azonnal lesöpörte a kezet ép tenyerével.

– Neh! – prüszkölte a meglepett Emilynek. – Az ehrődkh.. máshrakhh-khhell!
– Angel! Nagyon súlyos a sérülésed! – próbálta Rogers megértetni vele a helyzetet.
– Húzzh... fekhhl! – kérte két köhögés közben. A feje megint zúgni kezdett, de nem feledkezhetett meg a feladatáról.
– Nem! – rázta meg a fejét Steve. – Próbálj megnyugodni, már úton van az orvosi egység!
– Mekhhknnem khhhkkhkellh! – nyögte, hogy vázolja a helyzetét. Őszintén csodálkozott, hogy Rogers megérti a habogását.

– Nem mehetsz ilyen állapotban! – mondta ellentmondást nem tűrve a Kapitány. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy az angyal épphogy eszméleténél tudott maradni, mégis, össze-vissza tört csontokkal és a vérében fuldokolva is, csak menni akart valahová, ahol csak a biztos halál várt rá. – Nem engedem! – tette hozzá aggódva.
– Akhz a tkhrohll megh fokhja öhklni! – magyarázta Angel egyre inkább kétségbeesve. „Hát nem segít?”
– Téged is, ha oda mész! – felelte Rogers nem engedve a szigorból, bár a hangja aggodalommal volt átszőve, arca pedig csaknem olyan sápadt lett, akár az előtte fekvőé.

„Steve nem érti, nem értheti...” – futott át a gondolat Angel fején, de azonnal megremegett a félelemtől, hogy így el fog késni és hagyja meghalni a Dúnadánt, vele pedig egy birodalmat enged a sötétbe zuhanni. Gondolatban megrázta magát, hogy minden megmaradt erejét összeszedhesse. Levegő után kapott és ép karját a felköhögött vértől csúszóssá vált rácsra fektette, majd megpróbálta felnyomni magát. Nem sikerült, habár vagy húsz centit azért mégis tudott emelni a felsőtestén. Ahogy visszazuhant Steve kezei közé és újabb sorozatot köhögött, meghallotta maga mögül Tony hangját.

– Hé, tényleg hallgass a vénemberre, nem fog megártani egy kis pihenés!
Steve csak egy rosszalló szemvillanással jutalmazta a megnevezést, aztán a figyelme visszatért a padlón fekvő angyalhoz.
– Angel, kérlek! Ellátásra van szükséged!

Csakhogy a lányt mindez nem érdekelte. Tudta, hogy minden egyes elpazarolt pillanattal csak fogy a király esélye, és neki nem pihenésre, hanem segítségre volna szüksége az elinduláshoz. Az sem érdekelte, hogy hogyan fogja majd felvenni a harcot a kegyetlen monstrum ellen, ha még felkelni sem bír. Az elméje kizárta ezt a kérdést, ahogy azt a tényt is, hogy még mindig fuldoklás szerűen köhögött és nem kapott levegőt. Minden mindeggyé vált számára; az egyetlen feladata az volt, hogy azonnal felkeljen és elinduljon. Érezte, hogy Amee ott maradt Aragornnal és próbálja elterelni a troll figyelmét, ameddig csak képes rá. De nem maradt sok idejük, azonnali segítségre volt szükségük.

Újból nekiveselkedett, ezúttal sikerült megemelkednie annyira, hogy a térdeit maga alá húzhatta és a fejét is ki tudta kapni Steve óvatos fogásából, amivel eddig tartotta. Megremegett a fájdalomtól, ahogy a csontjaiban mint ezernyi tű szúrása lángolt fel a kín. A fejét lehajtotta, érezte a bőrén, ahogy a füléből és a sebeiből megannyi vércsepp indul meg az arcán, hogy egyenest az orráig lefolyva, az orra hegyéről a maszatos rácsra csöppenjenek. Mikor a szemét kinyitotta homályosan, de látta az egyik vörös cseppet széttoccsanni, majd lefolyni az ezüst felületen. Steve valószínűleg nem mert hozzáérni, hogy erővel nyomja vissza, de nem is nyújtott segítséget neki.

– Kérlek! – hallotta meg a szőke reményvesztett kérlelését, de ez Angelt nem hatotta meg. Prüszkölve köhögött fel és tudta, hogy semmi se tántoríthatja el a céljától. Ha kell, félkézzel, de elmegy a bestia elé, hogy megóvja Esthelt. Csakhogy a számításába hiba csúszott, ahogy nem bírt felegyenesedni és a tartás pillanatok alatt kifutott a végtagjaiból, ő pedig visszazuhant a kemény fémre. Pokolian fájt, de gondolatban ismét megrázta magát és újrapróbálkozott... volna, ha Steve egyik tenyerével nem nyomja vissza a vállánál fogva. Nem fejtett ki különösebb erőt rá, de ezzel a mozdulattal valamit eltört Angelben.

A kezdeti kapkodós pánikból dühös elkeseredettség robbant a bensőjében. „Nem, ez nem lehet igaz! Mennem kell!” – tombolt benne a gondolat és az érzelmek egy köhögéssel szaggatott értelmetlen kiabálással törtek ki belőle. Aztán elhallgatott, mert megérezte a furcsa változást.

– Erhekhssz! – nyögte a szőkének meglepetten, de a hangjában már nyoma sem volt kétségbeesésnek. Tudta, hogy minden rendben lesz.
– Nem – felelte Steve kérlelhetetlenül, de mégis óvón.

Angel felemelte a fejét és a Katona finoman a nyaka alá nyúlt, hogy megtámassza. A lány így egy szusszanásnyi, de tiszta lélegzethez jutott. Látta a sápadt arcokat maga körül: Steve-ét, akinek a kisugárzásából ömlött a féltés, Emilyt, aki szintén mellette térdepelt, csak a másik oldalán, Tonyt, aki értetlenül nézte az erőlködéseit és a gyilkos duót, akik mégannyira sem értették a menni akarását, de aggódtak a beállt helyzet miatt. Az angyal a tekintetét Rogers tengerkék szemébe fúrta. Érezte, hogy csak pillanatok vannak hátra valami jelentősig. Az Őrző-mágia felforrt az ereiben és vadul kavargott.

– Nem akharlak bántani... mert ez fohrró lheksz! – mondta nyugodt magabiztossággal. A szemkontaktuson keresztül éreztette a férfival, hogy komolyan beszél. Úgy tűnt, hogy sikerült őt meggyőznie, mert Steve aprót bólintott, ahogy a tenyerei lassan kicsúsztak az angyal feje alól és óvatosan a fémrácsra engedte azt. De nem húzódott hátrébb, mikor a lány kelta keresztje kék lángba borult, ahogy az összetört karján, a csuklóján körülfutó Őrszeme is. A fémekből kiindulva a bőrén kék vonalak futottak szerteszét, sötétkék ragyogásba vonva a lányt, mint valami aura. A vonalak hasonlítottak az ezüst kereszt mintájához és egy pillanat alatt az egész testére kiterjedtek az arcától az ujjaiig. Nyitott szemeiben ülő pupillái tintakékké színeződtek. A milliárdos zavarodottan tátotta el a száját.

Angel lehunyta a szemét, ahogy a mágia elemi erővel robbant ki belőle, kéken ragyogó, meleg, füstös-lángos halmazállapotú anyag képében. A kitörés akkora erejű volt, hogy a féltérden álló Steve-et és a sarkán ülő Emilyt kapásból hátralökte az angyaltól, majd Tonyt is, aki egy kicsit hátrébb állt a térdeire támaszkodva, előre dőlve. A hármas egyszerre vágott hátast, Tony pontosabban féloldalast. Barton és Natasha megingott ugyan, de nem estek el, ahogy az asztalba kapaszkodó Fury sem.

A szobában tartózkodók azonban nem kiáltottak fel meglepetésükben, ahogy az angyal testéből kirobbanó furcsa halmazállapotú jelenésben, a kék lángok között megannyi állat apró mása öltött alakot, mert a füst különleges érzést hozott a szívükbe.

A füstös lángok közül szálló sasok, felágaskodó medvék, rohanó nagymacskák, reppenő galambok, futó farkasok és még ki tudja milyen állatok kavargó kivetülése szabadult el, néhány pillanatra elárasztva a helyiséget. Forróság, biztonság és természetfeletti erő ölelte körbe őket, a lelküket is megérintve. A robbanás nemcsak hogy csodálatosan szép volt, de valami furcsa erőt is adott nekik, olyan érzést nyújtott számukra, mint az égett bőrnek a hűs borogatás. A meleg kékség megtöltötte a helyiséget, felfutott a falakon és elborította a plafont is.

Steve ekkor értette meg pontosan az angyal korábbi utalását, mely szerint a mágia maga a természet és a harmónia. Sose hitte volna, hogy egy ilyen stresszes napon egy pillanat alatt békére lelhet a lelkében zúgó vihar helyett, és erre tessék. Néhány másodperc elég volt arra, hogy úgy érezze magát, mintha nemcsak nem lenne egy idegen világ inváziójának lehetősége a nyakukon, de még a jövőben se lenne semmi gondjuk a világon. Kerekre tágult szemekkel nézte a jelenséget, de nem ő volt az egyetlen.

Nat kissé eltátotta a száját, annyira szépnek és megnyugtatónak érezte, Tonynak egyenesen leesett az álla, Sólyomszem szája szélén pedig egy mosoly jelent meg. De Emily volt az, akit a felszabadult erő a leginkább áthatott; lehunyta a szemeit és mélyet lélegzett.

Úgy érezte, mintha életében most először tenné ezt meg igazán. Valami felébredt és felszabadult benne; az erejének egy jelentős része, amit tudat alatt elfojtott a félelem miatt, hogy talán nem tudja kontrollálni és veszélyt jelenthet másokra. Most a félelme és bizonytalansága semmivé lett, és már tudta, hogy képes tökéletesen irányítani az erejét, csak akarnia kell. Minden kétsége eloszlott és biztosan tudta, hogy nyerni fognak a háborúban is, ha úgy akarják.

Alig tudtak néhány mély lélegzetet venni a biztonságot sugárzó jelenésből, mert az lassan eloszlott. Azok, akik elestek még épphogy felültek, szinte magukhoz sem tértek a mágiakitörés okozta kábulatukból, mire észrevették, hogy az eloszló láng-, és füsttengerből egy féltérden álló alak vonalai bontakoznak ki. Épp azon a helyen volt, ahol eddig Angel feküdt közöttük.

Az alak bő, fehér, csuklyás köpenyt viselt, melynek kámzsája jótékonyan borult az fejére és teljesen eltakarta az arcát úgy, hogy még az álla se látszott ki. A köpenyt kék és aranyszínű vonalak sokasága díszítette, épp olyanok, mint amilyenek korábban Angel bőrén is láthatóak voltak. A köpeny alól laza, fehér nadrág és ing bukkant ki, valamint egy pár vérvörös, rövid szárú csizma. Vörös övén függött egy arany és sötétkék színekkel díszített kardhüvely, melyből kilógott a rovásokkal díszített fa kardmarkolat. Az alak bal kezén homokszín bőrkesztyűt viselt és a hátán ezüst-aranydíszes bőr tegezt, melyből számtalan tollas nyílvesszővég lógott ki. A kék motívumok ragyogtak a köpenyen és a kesztyűn egyaránt, mint ahogy a nyakában függő, ezüst kereszt is.

Az egész megjelenéséből felsőbbrendű tisztaság és erő sugárzott. Fehér ruhái ragyogása a vérmaszatos rácsok felett szűzies tisztaságot, angyali származást hirdettek. Habár féltérdre ereszkedve várt, magabiztos kiállás és higgadtság áradt belőle. A sípoló hang tovább szólt, az alak pedig felemelte a fejét és Emily felé fordult.
– Soha ne add fel a hited – mondta mélyebb, zengő hangon Angel –, még ha minden remény elveszni tűnik is, mindig higgy magadban!

A lány épphogy magabiztos arccal bólintott, mire az angyal villámgyorsan előrántott egy nyílvesszőt, bal karját pedig kitartotta maga elé. Olyan gyorsan jelent meg a kezében az íja, illesztette a vesszőt a megjelenő idegre és húzta hátra valahová oda, ahol a fülének kellett volna lennie, hogy a szobában tartózkodók csak az eredményt észlelték belőle. Az angyal valahová Tony és Steve közé célzott. Gyors és kemény mozdulataiból úgy tűnt, tudja, mit csinál. Idegen nyelven zengett lágy szavai sebesen és határozottan hagyták el ajkait, az ujjai közt tartott nyílvessző pedig kék lángba borult. Hirtelen engedte el a nyilat, amely egy méter megtétele után egyszerűen eltűnt, az alak pedig felemelkedett, és megismételte a mozdulatot.

Jó néhány centivel magasabbnak tűnt, mint amilyennek ezelőtt látták. Mozdulatai éppoly sebesek voltak, akár az először kilőtt nyílvessző, de miután a második lángoló nyilát is hátrafeszítette, pontosan az előző után célozva, határozott lépésekkel indult el. A teste kék lángba borult, és a harmadik lépésre már eltűnt a bosszúállók elől.

– Most csak én hallucináltam, vagy ez a csaj tényleg egy Assassin feelinges Legolas képében akar megbabonázni minket? – tápászkodott fel a Zseni. Mikor senki nem felelt a kérdésére, még hozzátette: – De most tényleg, mi a fene volt ez?
– Mágia – felelte Rogers, miközben felsegítette Emily-t. Tony erre csaknem felnevetett; az, hogy az a Kapitány, aki még az email-fiókját se tudja kezelni magyaráz neki egy természetfeletti erőről, olyan szinten abszurdnak tűnt, hogy a reményvesztett helyzetük egyszerűen eltörpült mellette és nevetésre ingerelte. Végül mégsem kacagott fel.

– Csak szemfényvesztés, semmi több – vágta rá Fury.
– Nem, nem az! – felelte Emily, aki előbb lenézve bámult a tenyereire, majd tekintetét az igazgatóra emelte.

†«.¸¸.°´¯`* † *´¯`°.¸¸.»†



 

Angel ereiben újult erővel lüktetett az Őrző-mágia. Az ereje automatikusan működésbe lépett, és a származásához illő egyenruhát öltötte rá. A sérüléseinek és fájdalmainak az emléke is tovatűnt, mikor hátrafeszítette az első nyílvesszőt.

Ráolvasással bűvölte meg az eszközt, mert a képességei és érzékei kiterjedtek; az erejének hála az iroda képe háttérbe került és látta az óriási trollt, amint a Kósza fölé magasodott. Látta, de az ottani helyzet is rögtön elhomályosult, ezt követően csak a lény teste kötötte le a figyelmét. A bestia torkát célozta meg. Szavaira a mágia kék lángokkal járta át a fegyvert, és ő egy pillanatra se érzett kétséget a felől, hogy ezúttal le fogja teríteni az ellenfelét.

Eleresztette a nyílvéget, az ideg pedig követhetetlen sebességgel lőtte ki a fegyvert, ami átsiklott a világok és idők határán keresztül egyenest a Végső csata színhelyére, és ott eltalálta a célt; tollakig belefúródott a megtermett bestia nyakába. A troll kiejtette a kezéből az óriási dárdát, amit tartott, és dühösen felhördült. Szájából és nyakából folyékony fekete anyag, a vére folyt ki bőségesen a szürke bőrére. Megtántorodott és eltorzult arccal kapott a nyakához, Angel pedig felkelve azonnal hátranyúlt a válla mögé, és határozottan rántott elő egy újabb nyilat. Villámgyorsan illesztette az idegre és húzta ismét a füléhez; az ideg ezúttal hozzásimult az arcához, miközben ő, le sem véve a szemét az ellenfeléről, bemérte a célt.

Az előző vesszőt a mutató, és a középső ujjának első ujjpercei közé fogva engedte útjára, ezúttal azonban hátrahúzás után a mutatóujja második ujjpercének oldalával és a hüvelykujjának végével fogott rá a nockra. Így az ujjai nem értek az ideghez, de jól tudta, hogy a lövése milliméter pontos lesz. Nem érezte nehéznek hátratartania a vesszővel az ideget, holott jól tudta; az íja erős, ezért fizikumot igényel a használata, főleg ezzel a fogástechnikával.

Tovább szavalta idegen nyelvű igézetét, és ahogy a második vesszőt is átjárta a varázslat, hamar kigyulladtak rajta a lángok. Határozott, de lassú léptekkel indult meg, majd az akaratának megfelelően ő is követte az első nyílvesszőt a harcba. Angel tekintetét a kissé tántorgó troll arcára szegezte, pontosabban az orra alatti pontra, amit, ha a nyílvesszővel eltalál, az átviszi majd a kisagyat, ezzel pedig azonnali halált okoz. Az angyal legalábbis remélte, hogy a lénynek van ilyene, és mivel az a terület a koponya leggyengébb pontja, így azt vette célba.

A szemével látta a célt és a tekintete végigfutott a nyíl vonalán, aminek a hegye is a troll orra alatti célpontra mutatott. Amint megérkezett, a fülébe betört a csatazaj. Alig néhány lépésre tűnt fel a bestiától, azonban az nem figyelt rá. Angel visszatartotta a lélegzetét, és ahogy a monstrum kukafedél méretű, mocskos ujjaival megérintette a nyakát átszúró fegyver tollas végét, eleresztette a nockot. Az ideg visszacsapódott, a fa anyagú vessző egyenest a troll orra alá fúródott, alig egy tenyérnyi lógott ki belőle szemből.

A lény hideg, fekete szemei fennakadtak és a monstrum térdre zuhant. Az angyal leeresztette az íjat tartó kezét, ellenben a másik tenyerét az előre eldőlő lény felé emelte. A troll zuhanása kissé ívet módosított; az angyal megtaszította az Erővel, így éppen a király mellé zuhant, és nem rá. Aztán az íja lángot kapott és eltűnt, ő pedig pálcát rántva újabb bűbájt mormolt, védelmi kört húzva maguk köré.

Esthel a földön feküdt, egyik tenyerét a mellkasára fektetve zihált. Ahogy az angyal letérdelt mellé értetlenül nézett fel rá. A Vándor nyilván nem ismerte meg őt ebben a ruhában, hiszen még sosem látta így, ezért Angel megnyugtató hangon szólította meg.
– Nincs mitől tartanod, Esthel – zengte halkan. – Engedd, hogy segítsek!

Látta, hogy a férfi alig kap levegőt, azonban már kicsit sem volt kába, a tudata kitisztult a földhöz csapása után. Jobb, fedetlen tenyerét Aragorn földes nyakára fektette és lehunyt szemmel rákoncentrált a Kósza testében okozott bajra. Törött csontokat érzett a mellkasában, nem is keveset. A troll alaposan megtaposta; több borda is elnyomta a férfi tüdejét, ezért kapkodott levegő után. Angel alig két perc alatt rendbe hozta, a férfi pedig csak egyszer nyögött fel, ahogy a csontok összeforrtak.

– Már nincs mitől tartanod! Harcolj, arass győzelmet és légy hivatalosan is a néped vezetője! – zengte az angyal nem törődve a körülöttük feltorlódott ork és uruk-hai harcosokkal, akik minduntalan próbálták átlépni a védelmi vonalat, de mindannyiszor visszapattantak a láthatatlan falról. Aragorn megkönnyebbülten vette a levegőt, mivel a fájdalmas nyomás megszűnt a mellkasában.

– Úgy lesz – felelte a segítőjének. A jövevény aurája átjárta őt is; úgy érezte, hogy ma a sötétség végleg el fog bukni és a Szövetség győzelme örök békét hoz majd. Érezte, ahogy a magabiztosság szétárad benne.

Angel hátralépett és aprót biccentett felé, majd elnézett oldalra. Amee a keresett irányból érkezett, magasan átugorva a védőfal körül tobzódó orkokat landolt az angyal mellett, majd megragadta annak bokáját és egy pillanatot sem várva dobbantott. A védvonal leomlott, Aragorn pedig felpattant, ahogy a szürke bőrű, mocskos ellenfelek egyszerre estek előre, a társaik pedig a fekvőket átlépve igyekeztek hozzá, hogy megölhessék. Csakhogy ő sem adta olcsón magát; a földön fekvő kardját felemelve kezdte aprítani őket. Még bele sem lendült a harcba, mikor egy hatalmas robbanás rázta meg a földet és a levegőt: Szauron szeme felrobbant és a Sötét Torony elkezdett összeomlani.

Az ellenfél egyszerre kezdett menekülni, orkok és uruk-hai harcosok a fegyvereiket hátrahagyva futottak a toronytól minél messzebb, de a végzetüket nem kerülhették el. A világos oldalon harcolók örömkönnyek között kiáltottak fel, ahogy a Fekete Torony ledőlését nézték. A sötétség, mely eddig homályba borította a világukat, most végleg elbukott. Győztek. Az Egy Gyűrű elpusztult.

†«.¸¸.°´¯`* † *´¯`°.¸¸.»†



 

A páros – bár ezúttal is a Bosszúállókhoz készült – egy gyárban kötött ki. Angel érezte a veszélyt, ami az egyik óvottját fenyegette. Tisztán látta az életvonalán, hogy a halála egy percen belül be fog következni, ha nem tesz ellene valamit. Egy ajtó elé érkezett és a távolból felé rohanó alakokat pillantott meg: két férfit és egy nőt, kettő piros, susogós formaruhát viselt, egy pedig feketébe volt öltözve.

Az angyal nem várta meg őket, pálcáját előrántotta, majd elhúzta az ajtó előtt, mire az kitárult. Futva indult meg befelé, ahol fémrácsos lépcsők és folyosópadlók hosszú sora fogadta. Gyorsan falta a távolságot, bakancsa határozottan dobogott a rácson, míg Amee „mancsai” fémesen kocogtak. Köpenye sarkai valósággal lobogtak utána, de kesztyűs kezével lefogta a kardhüvelyt, hogy az ne zavarja futás közben.

Angel hagyta, hogy az ösztönei vezessék a bajbajutotthoz, így nem nézett semerre sem, csak előre. Hallotta a mögötte rohanók kiáltásait, de nem törődött velük. Átugrotta az utolsó lépcsőfordulót, és a betonra érkezésekor a kiálló nyílvesszőkkel ellentétes vállán átbukfencezve, féltérdelésből kelt fel, majd a lendületét végig megőrizve futott tovább. Újabb ajtó állta útját, ezt azonban már menet közben robbantotta ki a keretből. A fém nagyot csattant a betonon, ő pedig akadálytalanul taposott rá futás közben. Meleg, füst és korom csapott az arcába; érezte, hogy megérkezett a helyszínre.

Egy szemétégető kazánhelyiségébe toppantak. Az angyal arcát megcsapó hő nem nyújtott kétséget afelől, hogy az égető jelenleg is üzemben van. Befordult egy sarkon és már látta is a bajt. A mozgásban lévő gumiszalagon, ami a szemetet szállította a kazánba, egy piros uniformist viselő férfi feküdt. A lába alig egy méterre volt a sárgán izzó katlan bejáratától, ő maga pedig a futószalag vége köré hegesztett rács szélébe kapaszkodott. Kába volt és kifáradt, már egyre több hulladékot tartott vissza magával, ami még inkább megnehezítette a kitartását. Angel alig egy méterre volt tőle, mikor a férfi feje lebukott, a keze elengedte a fémrácsot, a szalag pedig magával ragadta őt.

Az angyal ugrott és elkapta a csuklóját, így sikerült megállítania a kellemetlen utazásban. Csupasz kezét a futószalag oldalára fektette, a gép pedig leállt. Ekkor robbantak be a helyiségbe a követői, akik út közben szétváltak. A nő egy másik, a szalag egy távolabbi szélén fekvő férfihez rohant és könnyek közt kezdte szólongatni, rázogatni. A férfit a másik szalagon fekvő taszította le, hogy megmenthesse a megégéstől, azonban ahhoz már túlságosan kifáradt, hogy magán is segíthessen.

A két férfi a sérülthöz futott. A magasabb, barna hajú a válla alá nyúlt, míg a társa a térdeinél emelte le a kollégájukat a szalagról. A sérült halkan felnyögött, ami egy kissé megnyugtatta a társait, mert azt jelezte, hogy nincs túl nagy baja. Mikor már a földön voltak, a magas, bőrkabátos alakból kitört a feszültség, és megragadva a kezei közt fekvő kabátját, rákiabált.

– Hülye vagy?! Azt hiszed... hogy csak ilyen egyszerűen kiszállhatsz a játékból?!
Közben a szőke ápoló a kezét a sérült nyakára fektette, majd lihegve tájékoztatta a pilótát a társa állapotáról.
– Pulzus rendben. A többit majd a helikopteren. – A nő ekkor örömkönnyek között felkiáltott – „Magához tért!” –, de az információ tudomásul vételén kívül az orvosok nem törődtek vele.

Felpillantottak azonban a furcsa öltözetű idegenre, aki még korábban hátralépett, hogy helyet adjon nekik. Zavartan és bizonytalanul néztek rá, a bőrdzsekis pilóta meg is szólította.
– Ki vagy?
– Ugyan, Thomas, hiszen ismersz! – mondta neki Angel és közelebb lépett hozzájuk, majd letérdelt a sérült mellé, és csupasz tenyerét annak izzadtságban úszó, kormos arcára fektette. Az egyenruhások nem szóltak, bár igen hátborzongatónak tartották az arca természetellenes elrejtését. Angel a fejét az ápoló felé fordította.
– Michael jól van – mondta zengős, de megnyugtató hangon –, csak kiszáradt és igencsak elfáradt. Nem szükséges kórházba vinni, pihennie viszont annál inkább.

– Angel? – kérdezte bizonytalanul a pilóta. A lány rápillantott, majd válaszadás nélkül felkelt. Amee előlépett a sötétből és átfogta a bokáját.
– Köszönjük! – mondta gyorsan Peter. Az angyal búcsúzóul biccentett, majd a robottalp csattanására eltűntek.

†«.¸¸.°´¯`* † *´¯`°.¸¸.»†



 

Az angyal lihegve érkezett meg az irodába. Térdre esett és tenyereivel a rácsra támaszkodva próbálta kiheverni az elmúlt percek megerőltetését. Már nem az Őrző egyenruhában volt, hanem túrabakancsban, kék kockás ingben, fekete pulóverben és egy sötétszürke túranadrágban. Egy kéz fonódott a karjára hogy felhúzza, és ahogy felemelte a fejét a tekintete Steve óceán kék szemeivel találkozott.

– Sajnálom, de... nem tudok nektek segíteni! – mondta levegő után kapkodva. A Katona közbe akart szólni, de a lány folytatta. Gondolta, jobb, ha azonnal letisztázza az egészet. – Túl sok címet kapok, és arra se tudok... emiatt figyelni! – hadarta tovább. – Ez nem lehet véletlen, megkötötték a kezem. Nektek kell rendet tenni.

Sajnálkozva nézett a férfi szemeibe, mert valóban sajnálta, hogy nem segíthet. Félt a helyzet kimenetelétől és féltette a Bosszúállókat, hogy segítség nélkül talán tényleg elbuknak. Azonban Rogers arca barátságos arckifejezést öltött, szinte sütött belőle a nyugalom és egy kis szórakozottság is. A lány nem értette, de értetlen arckifejezését látva a Kapitány a helyiség egy távoli szegletére pillantott.
– Nézd! – mondta neki és Angel követte a tekintetét az iroda túlsó felére. Az elé tárult képtől megkönnyebbülten szakadt fel belőle egy, a vállait megrázó örömsírás kezdetét jelző sóhaj.

Az igazgató íróasztala mögött egy páros állt egymással szemben. Fury és Emily, csakhogy nem vitatkoztak. Egyetlen szó sem hangzott el közöttük. A lány a kezeit az igazgató felé nyújtotta, akinek a tenyerei az övén pihentek. Emilyi arca könnyes, a tekintete pedig szeretetteljes és lágy volt, mégis határozott kisugárzás áradt belőle.

– Fogalmam sincs, mit csinál, de hatásosnak tűnik – mondta Steve. – Egy perce, ha kezdték.
– A képességét használja – Angel arcán kövér könnycseppek gurultak végig örömében. – Ez egy közvetlen beszélgetés, érzelmekkel, szavak nélkül. Megbeszélik.

Lehajtotta a fejét és felzokogott, ahogy a halálos fenyegetés okozta teher lehullt róla. Szinte látta maga előtt a sötétséget szétoszlani és az életvonalakat kiemelkedni a semmiből. A megkönnyebbülés hatalmas eufória-hullámmal járta át, és az sem érdekelte, ha a padlón térdepelve úgy sír, mint egy kisgyerek.
– Nem semmi a csaj, mi? – hajolt oda mosolyogva Tony a lányhoz, aki megrázta a fejét és megint felnézett az egymásba akaszkodó párosra.

– Megcsinálta. – Esetlenül letörölte a könnyeit, de a szíve még mindig hevesen dobogott, és újabb áttetsző cseppek futottak le az arcán. Steve felé fordult. – Ideje indulnotok. Emily itt rendbe tette a dolgok elejét, de a harc elkerülhetetlen.

A szőke komoly arccal bólintott. Angel a szemén látta, hogy lelkileg már felkészült a harcra. Bár örültek volna, ha erre sosem kerül sor, de most, hogy kiderült, a város csak rájuk számíthat, biztos volt, hogy mindent bele fognak adni. A lány Tonyra nézett és az ő szemében is pontosan látta: a Bosszúállók készek az utolsó leheletükig küzdeni a lakosság és a Föld védelmében.

A csapat útnak indult, hogy felvegye a harcot Lokival és az idegen invázióval, Angel pedig távozott. Nem volt szükség a további jelenlétére. Emily képes volt bízni önmagában és egyedül rendbe tenni, amit Fury elrontott, de vajon ez a magabiztosság elég hitet ad neki ahhoz, hogy Coulson-t is visszarántsa a sötétből?

Képes lesz ezek után is annyira hinni magában, hogy megmenthesse a barátját és mentorát a halálból?

Hiszi-e majd tiszta szívéből, hogy minden sötétség megtörhető a remény fénye által?

†«.¸¸.°´¯`* † *´¯`°.¸¸.»†

Innentől az eredeti/alaptörténet folytatása april45től : Midgard őrei 22. fejezet: Drámai frodulatok I.


A Gyűrűk Ura világából
Esthel – tündéül reményt jelent, Aragornt a tündék így nevezik, ez az elnevezés pedig ráragadt
Aragorn a harci troll ellen
Ez a jelenet A Király visszatér epizódban látható, az utolsó csata zajlik, miközben Frodóék a Végzet hegyével és Gollammal küzdenek. A Végső Csata, így is nevezik, ekkor pusztul el az Egy Gyűrű és Szauron. (II. lemez 01:20:30)

A Medicopter 117 jelenetéről
03×05. epizód – Út a pokolba

A nyílvesszőkről
A nyílvessző részei a rúd, a nyílhegy, a tollak és a nyílvessző végén kialakított hasíték, melynek nincs egyezményes magyar neve, ezért megjelölésére általában az íjász szakirodalom az angol „nock” szót használja. E történetben a „nyílvég" szót is használni fogom rá.
http://epa.oszk.hu/01600/01614/00015/pdf/nyjame_30-32_1987-1989_443-476.pdf

†«.¸¸.°´¯`* Köszönetnyilvánítás *´¯`°.¸¸.»†

Két személyes köszönettel tartozom két írónak is, akiknek a kérdéses művei egyébként személyes kedvenceim (tehát ajánlott olvasni!).

Hálás köszönettel tartozom april45nek, aki a Midgard őrei című történetével lehetővé tette eme sztori megálmodását, létrejöttét és az engedélyét, amelynek köszönhetően publikálásra kerülhetett. ♥ Köszönöm Emily karakterét, akit april45 volt olyan nagylelkű, hogy megbízva bennem rám bízott néhány fejezet erejéig! ♥
A Midgard őrei első évadát a link alatt találjátok, jó olvasást, remélem sikerült meghozni hozzá a kedveteket! :)

Továbbá hálás köszönet illeti darent, aki szintén fontos részben járult hozzá e történet elkészüléséhez, nélküle nem jöhetett volna létre e mű ebben a formában! Tőle a Vadászokat és az Őrzőket kaptam, bár a két történetben sokban különböznek, ő mégis esélyt adott nekem és rám bízta őket, amit nem múló hálával köszönök! ♥

Az általa megálmodott történet a Harry Potter és az Egyensúly harcosa - A kezdetek, itt található, egy imádni való és szívet melengető, de ugyanakkor izgalmas történet, jó olvasást kívánok hozzá ;)


Hálásan köszönöm a használati és hozzájárulási engedélyeteket és hogy megálmodtátok, majd elénk tártátok remekműveiteket! ;)

Továbbá fáradhatatlan munkájáért óriási köszönöm illeti a bétámat, aki energiát és időt nem kímélve lektorált nekem és folyamatos kitartásával járult hozzá a történet minőségi megjelenéséhez. ♥ Köszönöm szépen, Ronnie!♥

Köszönet illeti a további felhasznált történetek kigondolóit, megfilmesítőit:
A Galdiátor (2000, Russel Crow)
Dr. House
Cobra 11
Medicopter 117
Harry Potter sorozat
A Gyűrűk Ura trilógia
A Star Wars sorozat és „kiskönyvek”


És a hivatalos szöveg: ezen történettel anyagi javam nem keletkezett, mindezt csak magam és mások szórakoztatására alkottam...


_________________________________
Köszönöm, hogy elolvastad, a kritikának örülnék ヅ

 III./2. fejezet <<<