A Kapitány nyomában VI.-VII.

†«.¸¸.°´¯`* V/2. A sátán barlangjában *´¯`°.¸¸.»†

Brandon lassított felvételként nézte végig, ahogy a katona mutatóujja meghúzta az elsütő billentyűt, és a fegyver szó szerint berobbant, egyenest a német katona arcába, aki hátrazuhanva kiterült a földön. Ekkor az afro katona érezte, hogy a Kapitányt minden ereje elhagyja; Rogers feje és teste magatehetetlenül dőlt oldalra, és ő nem tudta tovább megtartani, ezért a lánnyal közös erővel a földre fektették, az idegen pedig letérdelt mellé. A csatazaj nem maradt abba, a folyosó másik végén egyre sűrűbbé vált a fegyverropogás és a kiabálás.

– Kudarcot vallottunk…. – mondta megsemmisülten Brandon, miközben az eszméletlen Kapitányra tekintett.

– Dehogy! – intette le a lány.

– Az egységem dolga volt ennek a folyosónak a biztosítása, és erre Ő majdnem meghalt! – mutatott Rogersre kétségbeesetten a katona. – Csak a szerencse és az Isten tudja mi mentette meg az életét! – A lány csak halványan elmosolyodott.

– Hármunk közül ő az egyetlen, aki egy pillanatra sem volt veszélyben – mondta magabiztosan, közben pedig tenyerét gyengéden a Kapitány tarkója alá csúsztatva hátrahajtotta a férfi fejét.

– Ezt nem értem… – pislogott zavartan az afroamerikai.

– Nem is kell. Elég elhinnie. Fogja ezeket! – A lány az övéből előhúzott két kisebb fémtárgyat, amiket aztán a katona felé dobott, aki meglepetten elkapta őket. – A nagyobbikon van egy gomb, azt nyomja be, és hagyja idelent. A kisebbiken lévő gombot csak akkor nyomja meg, ha minden embere összekapaszkodott az induláshoz. Ne legyenek itt, mikor a nagy gépen kigyullad a harmadik lámpa is, érti? Menjenek!

Brandon bólintott, és hátat fordítva elindult a fegyverropogás irányába, hogy csatlakozzon a csapatához. Azonban néhány lépés múlva megtorpanásra kényszerítette a mögötte eldördült lövések hangja. Ijedten fordult vissza a páros felé. A Kapitány oldalán harcolva tapasztalt katonának számított, de az elé táruló kép ismét ledermesztette. Nem hitte, hogy amit lát, az a valóság lehet.

Néhány lépés távolságból egy újabb gázmaszkos katona szegezett gépfegyvert és lőtt sorozatot az ajtó előtti párosra. De a Kapitányt és a lányt eltakarta két hatalmas, fehér, tollas… szárny. Bár nem tudott hinni a szemének, mégis látta, amit látott: a szárny a lány hátából nőtt ki és mindkettőjüket körülölelte. Néhány másodperc múlva a golyózápor elhallgatott, mert a német katona végül ráébredt, hogy a gépfegyvere hatástalan maradt. Tétován kést rántott, majd azt a magasba emelve megindult a két szökevény felé.

A hófehér, tollas szárnyak, melyek eddig védelmezően takarták a két alakot, hirtelen kitárultak, felfedve ezzel a lányt és az ölében fekvő Steve-et is. Brandon kerekre nyílt szemekkel nézte, ahogy a náci katona megtorpant futás közben. Először azt gondolta, hogy a német a megdöbbenése miatt állt meg, de az események erre azonnal rácáfoltak.

Látta, ahogy az idegen, aki eddig az eszméletlenül fekvő Kapitányt átkarolta, hogy fölé hajolva saját testével óvja őt, lassan felegyenesedett, felemelte a fejét és határozott tekintetét a katonára szegezte. A színes bőrű katona a háta mögötti zajok miatt nem hallotta a szavakat, amiket a lány mondott a németnek, viszont látta, hogy a náci katona kezéből a szavak hatására kiesett a kés, és a felemelt, immár üres keze lezuhant maga mellé. Ezután a gázmaszkos lassú, kába és darabos mozdulatokkal hátat fordított a párosnak és elindult a folyosó másik vége felé, ahonnan érkezett. Brandon még mindig képtelen volt megmozdulni, vagy akár csak megszólalni.

Lehetett valóság, amit látott? Ébren volt-e, egyáltalán? Az idegen által mondott és tett furcsaságok egy része lassan a helyére került, miközben nézte, hogy a lány ismét a Kapitány fölé hajolt.

Úgy érezte, valami megvilágosodott benne; hogy olyasmit élt át és látott, amit talán senki más nem az ő világában. Már értette és tudta, hogy akkor is képtelen lett volna nem hinni a jövevénynek, ha akart volna. Biztosan érezte, hogy az ő védelme alatt a Kapitány sorsa biztosítva van és Rogers fel fog gyógyulni. Mert nem is lehetne másképpen. Tudta, hogy minden rendben lesz.

– Angel! – Megrendülve szólította életében először nevén az idegent, aki a neve hallatán felemelte a fejét, lágyan rámosolygott és bólintott.

– Most már indulnunk kell – mondta, majd Brandon megrendült tekintetével kísérve a zsebéből előhúzott egy marék port, és kettejük fölé emelte. A katona ismét nem hallotta a lány szavait, mely után a kék lángok kíséretében az Angyal a Kapitánnyal a karjában eltűnt.

†«.¸¸.°´¯`* VI. A szárnyak védelmében *´¯`°.¸¸.»†

Az érkezés simán ment, akárcsak az indulás, a lány mégis óvón a karjában tartotta a Kapitányt, valamint fölé hajolt, hogy az utazás minden zökkenésétől óvja. Semmivel sem volt jobb állapotában, mint mielőtt elindultak: a légzése gyenge és akadozó volt, amit a lány is érzett.

Egy gyönyörű erdőbe, egy tisztásra érkeztek. Reggeli napsugarak hatoltak be a lombok között, a madarak vidáman csicseregtek, nem törődve az idegenek érkezésével. Kellemes, nyári meleg szellő lobogtatta meg néha a körülöttük elterülő fűtengert és a felettük húzódó lombokat, akárcsak Angel haját.

 A lány az érkezésükkor felemelte a fejét, és kémlelően körbetekintett. Nem láthatta, ahogyan egy magas alak, akinek szőkésbarna, vállig érő hajtincsei árulkodón bukkantak ki köpenyének csuklyája alól, elhátrál egy közeli fa mögül.

Angel, miután végzett a terület körbepásztázásával, aggódón a katona fölé hajolt és óvatosan a karjaiból a földre fektette, a fejét hátrahajtotta, majd feltérdelt mellé. Kisebb lendülettel összecsapta a tenyereit, aminek következtében a kezében kék szikrák és lángnyelvek kíséretében megjelent egy fekete laptop, majd a művelet megismétlésekor egy kisebb faláda, azt pedig egy nagyobb, műanyag, vörös doboz követte.  Utóbbi volt talán az a tárgy, ami a leginkább elütött az őket körülvevő környezettől, élénk színe miatt.

Éppen hogy végzett a tárgyak megidézésével, mikor a dobozzal a kezében felkapta a fejét, és ismételten körülkémlelt azzal a fürkésző tekintettel, mely határozottan üzente: „Tudom, hogy nem vagyunk egyedül”. Tekintete hamarosan meg is állapodott egy magas alakon, akinek ugyan az arcát elfedte a csuklyája, de a szeme csillogását nem tudta homályba borítani, ahogyan a csuklya alól kivillanó, szőke hajtincseit sem tudta eredményesen elrejteni. Az alak egy bokros fa mögül nézte Angelt, majd pár másodperc múlva a csuklyáját kezével hátravetve láthatóvá tette hátul összefogott, vállig érő szőke haját, hegyes füleit, fehér, bársonyos bőrét és barátságos mosolyát.

A lombok eltakarták váll alatt és úgy tűnt, hogy ezzel is csak azt kívánta jelezni, hogy nem szándékozik megzavarni az érkezőket. A lány visszamosolygott rá, majd illedelmesen fejet hajtott a szőke férfi előtt, aki mosolyogva viszonozta ezt a gesztust és lassan elhátrált, vissza az erdőbe. Pár lépés után utasítást adott az őt követő két, hasonló öltözetű férfinak. Lágy hangja tökéletesen harmonizált az őket körülvevő természet hangjaival.

– Vendéggel érkezett. A szokásos távolságot tartsátok, én a közelben maradok. Ha baj történik, azonnal üzenjetek! – Menet közben zöld, földig érő köpenyének kámzsáját ismét arcába húzta, ezüsttel díszített zöldes íját pedig vállán átvéve a hátára vette. Az ín lágyan feküdt a férfi mellkasán viselt ragyogó fehér ingen és keresztülszelte az ott átfutó tegez szíját. Határozottan, mégis hang nélkül tűntek el a lombok között – először a szőke hajú férfi mászott fel játszi könnyedséggel a legközelebbi fára, majd a másik két tünde ugyanezen műveletet ismételte meg távolabb.

Eközben Angel már javában dolgozott; a pulóveréből előhúzott kis, göngyölt csomagja már mellette feküdt kiterítve. Fürgén kihúzta belőle a Kapitány vérével megtöltött fecskendőt, majd a már bekapcsolt laptopja mellé térdelve kihúzott a gép oldalából egy kis, sötét színű műanyag lapot, amely közepén egy mélyedés helyezkedett el.

A lány nem tétovázva, a lapot vízszintesen tartva belecseppentett néhány csepp vért a fecskendőből a mélyedésbe, majd lassan visszatolta azt a laptop oldalába. Sietve ráfektette a fecskendőt a gép billentyűzete feletti üres, műanyag területre, majd nem törődve a gépen futó program felvillanó számításaival és diagramjaival, el is fordult a laptoptól a faládája felé, aminek felhajtotta a fedelét, majd várakozóan belepillantott. Gyors, határozott mozdulatai elárulták, hogy pontosan tudja, mit és hogyan kell tennie, azonban most mégis kénytelen volt a fontossági sorrenden járatnia az agyát.

Néhány másodperc múlva egy, a laptopból felhangzó, csipogó hang rántotta ki a teendői sűrű listájának felméréséből. Azonnal odakapva a fejét közelebb térdelt a gépéhez és leolvasta a kiszámolt adatokat. Elkeseredett tekintettel vette számba a tényeket. A fertőzöttségi szint túl magas volt, a tünetek súlyosak és csak kis részben enyhíthetőek, a károsodás maradandóságának valószínűsége szintén túl magas, az ellenszer anyagait és arányait pedig még kereste a program.

Angel lehajtotta a fejét és tenyereit összefűzte a tarkóján. „Aktív maró tulajdonsága erős romboló hatással van az adott szervezetre. Mellékhatások emiatt az adott szervezet különböző területein várhatóak, a tüneti kezelések csekély részben hoznak eredményt. Aktív ellenszérum nélkül a megadott fertőzöttségi szintnél az elhalálozás az adott szervezet esetében magasan valószínűsíthető.”

A szavak keményen visszhangoztak a lány fülében, úgy érezte, mintha egészen a lelkéig hatolnának. Néhány mély, megnyugtató levegővétel után felemelte a fejét, hogy ellenőrizhesse, mennyi időbe kerül még a gépnek kiszámolnia az ellenszer összetevőit és annak létrehozási módját, de a számláló nyolc számjegyből számolt vissza, ami azt jelentette, hogy napokba is beletelhet, míg eredményre jut. Steve-nek pedig nem volt ennyi ideje.

Angel elszántan a ládájához fordult és kikapott belőle három üvegcsét is, majd a műanyag dobozt magához szorítva közelebb húzódott a Kapitányhoz. Határozottan tudta, hogy nem számítanak a százalékok, küzdeni fog érte, bármibe kerül is. Talpra fogja állítani, mert kiérdemelte, hogy valaki érte is éppúgy megküzdjön, ahogyan ő tette másokért.

Először a férfi nyakán lévő apró fémdarabokat cserélte le, majd a kezeit vette kezelésbe. A legnagyobb üvegcsében áttetsző folyadék lötyögött, melyet egy nagyobb, a másik ládából előkerülő gézdarabba itatott, majd óvatos, de gyors mozdulatokkal megtisztította Steve karjait és bokáit is. A férfi mindezt egyre akadozóbb légzéssel és néhány fájdalmas arckifejezéssel tűrte. A vastagon rászáradt vérréteget azonban igen körülményes volt eltávolítani úgy, hogy a tüskékhez se érjen hozzá és a legkevesebb fájdalmat okozza a művelet elvégzésével.

Mikorra végzett, már tisztán kirajzolódtak a sebszélek a Katona sápadt bőrén. Angel törökülésben közelebb kuporodott a férfi fejéhez, és ahogy a földalatti bunkerben tette, ismét megvágta bal tenyerét, majd Steve verejtékben fürdő tincseit félresöpörve, azt a Kapitány jobb oldali halántékára fektette. A férfi bal orcáján még elmaszatolódva látszódott az előző, véres lenyomat. Jobb tenyeréből a zsebkését maga mellé, a földbe állította, majd másik tenyerét a férfi másik füle mögé helyezte. Lehunyta a szemeit és koncentrálni kezdett.

Csak a madarak csicsergése és a fák lombjainak susogása törte meg a csendet, a langyos szellő meglobogtatta a növényzetet és a hajukat is. Steve légzése egyre nyugodtabb, lassabb ritmust vett fel, majd a lány pár perccel később egy fáradt sóhaj kíséretében felegyenesedett.

Tudta, hogy néhány percig nyugodt marad majd a férfi, így most kellett kihúznia a tüskéket, de csakis egy gyors ellenőrzés után. Odatérdelt a katona bal oldalára és a tenyerei összecsapása nyomán megjelent ezüstösen csillogó hengert széttekerve, azt a férfi bal karja fölé tartotta. A papírlap méretű anyagon néhány másodperc múlva megjelent az alatta fekvő kar röntgenképe, tökéletes pontossággal. Élesen rajzolódott ki rajta az összes fémtüske és az átszúrt orsócsont hosszanti irányú repedése is.

Angel arca még jobban elkomorodott. A vér mennyiségéből és a sebekből már korábban meg tudta állapítani, hogy Steve bal karja súlyosabb eset volt, de azt nem feltételezte volna, hogy ennyire. Még egy rántás – akár egy kisebb is –, és hosszában kettétört volna a csont, el is mozdulva.

A lánynak fogalma sem volt, hogy ennek a sérülésnek a fájdalmát gyógyszerek nélkül hogyan fogja csillapítani, hiszen amíg nem volt meg az ellenszer pontos összetevője, semmit nem adhatott Rogersnek, mert bármivel próbálkozna, az lehet, hogy épp semlegesítené az ellenszert, vagy annak valamely összetevőjét. Angel sejtette, hogy ezt a sérülést Steve a szabadulási kísérletei közben szerezte, és a többi sérülést végignézve ez a sejtelem csak erősödött benne. Az áttekintés végeztével a lapot összecsavarta, majd a műanyag doboz nyitott fedelére dobta.

Fürge tempóját visszavéve odatérdelt a férfi lábaihoz, majd feltámasztotta az egyik talpát a térdére. Vett egy nyugodt, lassú lélegzetet, tenyerét támasztékként ráfektette az alátámasztott lábfejre, és a másik tenyerének tövével egy gyors, erős csapást mért a Steve bokájában keresztülfutó acéltüskére. Mikor felemelte a kézfejét látta, hogy a tüske teteje teljesen eltűnt, alulról így egy könnyebb mozdulattal ki is húzta azt.

Azonnal vastag patakokban kezdett ömleni a sebből a vér, a lány térde előtt eláztatva és vörösre festetve a korábban zöldellő fűszálakat. Angel sebesen a katona bokája alá és fölé helyezte mindkét tenyerét, amikből sötétkék lángnyelvek csaptak fel, miután ő lehunyt szemmel koncentrálni kezdett. Alig egy perc múlva elvette a sebről a tenyereit és elégedetten nyugtázta, hogy a sérülés majdnem teljesen begyógyult. Tudta, hogy néhány nap pihentetés után a sérülésnek épp csak hogy egy kis nyoma marad majd. Kézfejeiből a kék lángok kialudtak, miközben tiszta kötszerekkel bekötötte a sérült testrészt.

Ugyanezzel a módszerrel távolította el a többi tüskét is, attól eltekintve, hogy Steve bal karjával fokozottan óvatosan bánt. A sérülések mindannyiszor erősen véreztek, majd javarészt begyógyultak, végül tisztogatás után Angel hófehér kötszerrel gondosan bekötötte őket. Azonban Steve bal karja további kezelést igényelt, így azt nem kötözte be azonnal.

Ismét ráfektette a kezét, ezúttal a Katona alkarjára. Ahogyan újra, lehunyt szemekkel koncentrálásba kezdett, a kézfejeiből ismét felcsaptak a lángnyelvek, és azok lassan körbeölelték a férfi alkarját. Ezúttal Angel több, hosszú percen át folytatta a gyógyítást, majd a folyamat végeztével fáradt szemekkel egyenesedett ki. Alapos kötözés során felkötötte Steve karját egy háromszög kendővel, majd egy másikkal a mellkasához is rögzítette.

Miután végzett, alaposan letörölte magáról a vért ugyanazzal az áttetsző folyadékkal, amit a ládából vett elő. Tenyerei ismételt összecsapásával egy takarót varázsolt elő, amit gondosan összehajtogatott, majd becsúsztatott Steve nyaka és háta alá, tekintve, hogy a karja miatt nem fektethette stabil oldalfekvési helyzetbe.

Elgémberedett tagokkal kelt fel és néhány lépéssel később egy jóleső nyújtózkodás után letérdelt a tavacskához, hogy a kezét belemerítve arcot mosson és igyon belőle.

Ragyogó tiszta vize miatt könnyedén lelátott csaknem a tó aljáig. A kisebb-nagyobb halak nem zavartatták magukat a jelenléte miatt, folytatták könnyed, felszín alatti játékukat. A víz hűvös volt és csodálatosan frissítő élményt nyújtott minden alkalommal, amikor csak Angel arra járt, épp ezért szeretett erre a tisztásra újra és újra visszatérni. Az egész terület harmóniája pozitív környezetet biztosított a regenerálódására, ami rá is fért egy hosszú, eseménydús nap után.

Alig egy perc múlva megkönnyebbülten lépett a műanyag dobozhoz és kivett belőle egy kisebb méretű, puha anyagú, hófehér törülközőt, amit beáztatott a tó hűvös vízébe. Utána odatérdelt a Kapitány mellé és óvatos mozdulatokkal elkezdte áttörölni a férfi izzadságcseppes arcát a hűvös anyaggal. Angel érezte, hogy Rogersnek még mindig magas láza volt, ám a lány remélte, hogy ez majd lemegy – tekintve, hogy a sérüléseit már ellátta.

Többször is kiöblítette a törölközőt, mire a saját véres tenyérnyomait is el tudta tüntetni Steve arcáról, aztán alaposan áttörölte a férfi nyirkos arcát, tarkóját, nyakát és izzadt tincsekkel borított halántékát is. Miután utoljára öblítette ki a nedves pamutot, azt a férfi homlokára helyezte, majd gyengéd, de határozott mozdulatokkal fejtől lefelé további sérülések után kezdett kutatni.

Izmokat, ízületeket hajlított, csontokat mozgatott meg, kisebb-nagyobb nyomást gyakorolt rájuk, azonban nem talált több sérülést a már ismerteken kívül, így nem volt más dolga, mint várni –várni, míg a Katona láza lemegy, várni, míg felébred, és várni a laptop csipogását; a jelzést, hogy megtalálta az ellenszérumot.

Lassan leült egy közeli fatörzs elé, a hátát nekitámasztotta a kemény kéregnek és törökülésben, lehunyt szemekkel meditálni kezdett.

†«.¸¸.°´¯`* VII. Küzdelem *´¯`°.¸¸.»†

Angel lassan nyitotta fel a szemét, megszakítva a meditációt. Tekintete azonnal a férfira esett, aki továbbra is mozdulatlanul feküdt, majd a laptopjára, ami felvillanó diagramokkal és számításokkal, sebesen kereste az ellenszérum összetevőit. Végül felállt és teljesen körbefordult a tisztáson, hogy meggyőződhessen róla, senki sem zavarta meg őket, ahogyan azt el is várta a vendéglátóitól, akikben eddig még sosem csalódott. Szó nélkül odatelepedett a Kapitányhoz, letérdelt mellé és tenyerét az arcára fektette. A tisztáson mindent rendben talált, így az egyetlen ok, ami kizökkentette a meditációjából már csak Rogers állapotának változása lehetett.

A férfi bőre még mindig sütött a láztól, apró izzadságcseppek borították és a lány látta Steve-en, hogy már nincs abban a pihentető mélyálomban, amibe korábban húzta őt. A Katona arca néha-néha megrándult a fájdalomtól, de még nem ébredt fel teljesen.

Az idegen elvette a felmelegedett törülközőt a homlokáról és helyette hűvös tenyerét fektette rá. Steve fájdalmas arccal próbálta elfordítani a fejét a kellemetlen hideg elől, de az arcára csúsztatott másik tenyér ebben megakadályozta. Angel szemeit lehunyva koncentrált a férfi szervezetében dúló háborúra. Érezte, hogy nem állnak túl fényesen, mert a méreg túl erős volt, de Steve szervezete vitézül ellenállt a támadásnak, ami erős fájdalomhoz és kínzó lázhoz vezetett.

A lány lassan kinyitotta a szemét és gondosan megvizsgálta a Kapitány arcvonásait. Pontosan tudta, hogy ilyen állapotban nem fog teljesen felébredni, és kényszerrel is csak a delírium állapotáig tudta volna felhozni, ami nem lett volna nagy segítség számára. Feltérdelt és magához vette a törölközőt, hogy a tóban való alapos öblítés után ismét áttörölje vele a férfi arcát, majd a homlokára fektethesse a hűs anyagot, azonban mikor visszatérdelt mellé, valamin megakadt a szeme.

Keskeny, odaszáradt vércsíkok nyomát fedezte fel a férfi mindkét füle alatt, amik lefutottak egészen a tarkójáig. Tüzetes vizsgálat után elkönyvelhette további tünetnek a magas vérnyomást is. Néhány perc múlva Steve előbb köhécselni, majd kapkodni kezdte a levegőt. Angel azonnal oldalra fordította a fejét, a vállát pedig finoman lenyomta, hogy ne próbáljon automatikusan az oldalára fordulni, de mikor észrevette, hogy vért köhög fel, a nyaka és a háta alá nyúlva arrébb húzta a kába férfit egy kisebb földhalomhoz, amit még korábban ő alakított ki hasonló esetekre.

Azóta a méteres halmot már vastagon benőtte a fű és kisebb virágok, de Angel mindezzel nem törődve döntötte neki a Kapitány hátát, és a nyaka alá ismét betolta a takarót. Bár nem volt egyszerű a nála jóval testesebb és nehezebb Rogerst mozgatni és forgatni, ügyesen és kitartóan megoldotta a dolgot. Ahogy függőlegesebb helyzetbe került a férfi feje, az orrából azonnal dőlni kezdett a vér. A lány a tarkójánál fogva, óvatosan előre döntötte Steve fejét, szemből pedig megtámasztotta a nedves törölközővel, amit az orrához nyomott. A fehér anyag pillanatok alatt vörösre váltott, ahogyan a katona vérét felitta.

Angel hiába hajtotta előre a férfi fejét és hiába szorította összébb az orrcimpáit a nedves és hideg törülközővel, a vérzés alig csökkent. Tudta jól, hogy a Kapitány stabilnak látszó életjelei becsapósak, és a tüneteket a leggyorsabban, a saját erejéből kellene megszüntetnie, egyelőre azonban annak az egy dolognak „örülhetett”, hogy egyszerre csak az orrvérzéssel kellett foglalkoznia. Az is elég volt arra, hogy meglássa: hosszú és kemény harcnak néztek elébe.

Negyed óra múltán a puha, átázott anyagból a férfi vére már Angel alkarján át a könyökéig csorgott, onnan pedig a fűre csepegett.

– Gyerünk Steve, ez csak egy fránya orrvérzés! – bíztatta a férfit, miközben végső megoldásként taktikát váltott. Másik kezét, mely eddig a Kapitány tarkóján pihent, ráfektette annak orrnyergére, majd tenyeréből ismét felcsaptak a lángnyelvek, miközben a lány lehunyt szemekkel összpontosított. Néhány perccel később Angel lassan megszüntette a nyomást a férfi orrcimpáin, és a törülközőt elvéve egy elégedett sóhajjal nyugtázta, hogy a vérzést sikerült megszüntetnie. Finoman hátrahajtotta a férfi fejét, ő pedig felkelt, hogy tisztára mossa a pamutot és magát is, utána pedig a Kapitány arcát. Ekkor már tudta jól: nagy bajban vannak, ha egy ilyen „apró” tünetet sem tud Steve önerőből legyűrni.

Alig egy fél óra múltán épp a laptopon futó számításokat bámulta Angel, amikor egy kis zavart érzett. De mielőtt annak forrását kutatni kezdhette volna, egy pillanattal később fájdalmas üvöltésre kapta fel a fejét. Ijedten felpattant és sebesen átszelte a férfi és a közötte fennálló távolságot, majd tanácstalanul Rogers mellé térdelt. A Kapitány összegörnyedve feküdt a domb tövében és tenyerét a halántékához szorítva üvöltött. Hangja kettészelte a táj természetes csendjét, és fájdalmába mintha az erdő is beleremegett volna.

Nem volt vér, nem volt törés vagy egyéb elváltozás, ami magyarázatot adott volna a fájdalomra, amit kétség kívül igen intenzíven érzett a férfi. Angel azonnal a hátára fordította és megpróbálta eszméletre téríteni, hogy kideríthesse a baj okát.

– Steve, térj magadhoz!  – kiabált rá, miközben jobb tenyérrel ráfogott és leszorította a férfi bal, háromszög kendővel lekötött karját csukló felett, baljával pedig megpróbálta a fűbe nyomni Rogers jobb tenyerét, amivel már végigmarta magát a halántékától az arcáig.

Az önmagának okozott sebekből azonnal kiserkent a vére és végigfolyt az arcán, becsíkozva a bőrét, de a Katonát mindez nem érdekelte; amint a lány lefogta a kezét, ő megpróbálta kiszabadítani azt, hogy tovább karmolhassa magát. Azonban Angel sem adta meg magát könnyen. Pontosan tudta, hogy erőből fel sem veheti a versenyt Rogesszel, főképp így, hogy a fájdalom megsokszorozta az erejét. Térdét átvetette a férfi hasán és fölé térdelve testsúlyból, lendületből és erőből csapta le a kezét az arcáról a fűbe, bár szinte biztosan tudta, hogy ennek nyoma marad majd. Főképp ott, ahol a lecsapás során még végigkarmolta magát.

– Gyerünk Steve, szükség van rád, térj magadhoz! Kontrolláld a fájdalmat, tudom, hogy képes vagy rá! – kiabálta túl a férfit, azonban ez semmit nem használt. Rogers vagy nem tért annyira magához, hogy meghallja őt, vagy pedig nem volt képes a fájdalmat az irányítása alá venni. Kapkodó légvételekkel, de folyamatosan üvöltött tovább, összerándult arcizmokkal és megfeszült végtagokkal – szikraként sütött a testéből a fájdalom. Angel elengedte a férfi bal, lekötözött karját és felszabadult tenyerét Steve homlokára fektette, majd lehunyta a szemeit. A fájdalom forrására, a fejére koncentrált.

Nem érzett harcot, csak a fájdalmat, ami azt jelentette, hogy Rogers szervezete nem küzdött a tünet ellen. Angel tudta, hogy a szervezet automatikusan még az esélytelen harcot is felveszi, de most nem ez történt, tehát nem is észlelte, hogy harcolnia kellene, ami lehetetlen volt ekkora fertőzöttségnél. Nem volt értelme az egésznek, és így megoldás sem volt, pedig ezt a tünetet azonnal meg kellett szüntetni, mert az idegen érezte, hogy a férfi ereje fogytán van.

Összpontosítás közben lassan és halkan énekelni kezdett egy gyógyító dalt, amelyet egy számára kedves barátjától tanult. Csodálatos, idegen nyelven énekelt, gyönyörű verssorai a percek elteltével egyre inkább kihallatszottak a Kapitány üvöltéséből, míg végül a férfi teljesen elcsendesedett, és csak a lány halk éneke hallatszott az erdőben. Mintha maga az erdő is a dalt hallgatta volna; a madarak és a szélsusogás elcsendesült, olyan hatást keltve ezzel, hogy szavai az erdő legtávolabbi pontjába is tisztán eljutottak.

Mikor tíz perccel később kinyitotta a szemét a Kapitány sápadt, de nyugodt arcával találta szembe magát. Légzése egyenletes, a végtagjai pedig lazák voltak. Angel fáradtan terült ki mellette a fűben és egy mély sóhaj kíséretében hálát adott az égnek, hogy még nem értek az út végére.

†«.¸¸.°´¯`* † *´¯`°.¸¸.»†

Hat órával később – túl négy orrvérzésen, egy légzéskimaradáson, egy szívmegálláson és egy lázgörcsön – Angel a tó sekély részén ült törökülésben, ölében a takaróval, a takarón pedig a Kapitány fejével, akit kénytelen volt szinte teljesen a tó hűs vízébe fektetni. Erre a megoldásra az egyre súlyosbodó láz, és a kialakult lázgörcs megszüntetése miatt volt feltétlen szükség. Bár a görcsök egy negyed óra alatt megszűntek, a láza alig csillapodott. Hogy a férfi feje biztosan szárazon maradhasson, de minél jobban a vízbe fektethesse, Angel is kissé a vízbe ült, így nyugtatva mindkét tenyerét a Kapitány homlokán és arcán. Néha a vízbe merítette egyik tenyerét és azzal törölte át a Katona izzadt arcát és hajtincseit. A nyakában lógó kelta kereszt ragyogó csillámokban verte vissza a rá eső délutáni napsugarakat.

Angel a laptopra pillantott, ami még mindig számolt, majd ismét a férfi arcára tekintett. Bár a tó vize hűs volt, Steve bőre még mindig sütött a láztól, és a Kapitányt láthatóan kényelmetlenül érintette a tó hűvöse. A lány lehunyta a szemeit és ismét rákoncentrált a Katona testében dúló harcra. Érezte, hogy a szervezete még küzd, de ez már csak egy legyőzött nép végső elkeseredésében vívott védekezése volt. Tudta jól, mert már percek óta érezte, de szembesülnie kellett vele, hogy valóban beláthassa: a háborút elvesztették.

Közben elmerengve bámult a tó vizébe. Steve ereje végén jártak, ez látszott a férfi sápadt arcán, azonban ugyanezt elmondhatta magáról is. Jobb kézfejét gondos kötés fedte, a sajgás a bal alkarjában pedig nem maradt abba, és ő fáradtan emlékezett vissza a fájdalmának keletkezésére, kevesebb, mint egy órával korábbra.

_________________________________
Köszönöm, hogy elolvastad, a kritikának örülnék ヅ

>>>VIII.-IX. fejezet

IV.-V. fejezet<<<